Just like 𝓜𝓮 [Kenma x Female reader]

||Part 13|| Edző tábor első napja

||Reader||

A szerdai délután óta, amit aznap akkor Kenmával töltöttem, felgyorsultak a napok, elkezdett rutinná válni számomra, hogy játszunk. Persze Kurooval is elég jó baráti kapcsolatot sikerült kialakítani ez barátnőmre is igaz. Néha a viccelődést is túl toljuk, ha nem lennének tisztában azzal a tudattal Sangoék, hogy csak barátok vagyunk, biztosan azt hinnék, hogy valami több kezd alakulni. Bár ez bántaná a csapat ászát, mert kiderült, Sango Kuroot huzamosabb ideje kiszemelte - amit nem is mesélt el - ez azzal egyenlő, hogy a Nekoma kapitánya bejön neki. Visszatérve az én és a másik feladóra, a fiúnak egyfajta kisugárzása van, ami magával ragadott és amely elég rövid idő alatt hozzákötődést eredményezett. Fogalmam sincs, hogy ennek örülni kéne vagy nem. Az események olyan sebességgel pörögtek fel, hogy már csak azon kaptam hétfő reggel öt órakor magam, ahogyan a csapattal szállunk fel a buszra és tartunk a szállás felé. A valóság az, hogy először nem hozott lázba ez a tábor, most sem, inkább ahhoz tudom hasonlítani ezt az érzést, mintha egy egész gordiuszi csomó foglalna helyet a gyomromban. Túl sok ismeretlen fog körül venni, harmadik hetet írjuk a szeptemberben és még a saját társaimmal sem értem el kellő ismeretséget, és az a tény, hogy Kenma is ott lesz még egy gombócot is előidézett a torkomban, fokozta azt a nyugtalanságot s idegességet amely jelenleg átjár rajtam. A fiú közelében kezdem enyhén zavartan érezni magam, valószínű amiatt, hogy túl sok időt töltöttem vele mióta ismerem. Most még Sango sem terelte el a figyelmem az állandó beszédével. Mellette szorongtam, mint a nyugdíjasok a hosszú sorban amikor leárazás van a farhátra, vártam a megjegyzését erre, ehelyett még a létezésemről is megfeledkezett. Már egy fél órája minimum utazunk és eddig annyit láttam belőle - persze amikor haja nem lógott arcába -, hogy folytonosan vigyorog a telefonja előtt, vagy egy halk kuncogást hagy el szája. Amikor megkérdeztem kivel beszélget, tudomást sem véve rólam, tett ugyan úgy mint eddig, így hát nekem kellett kiderítenem ki is az illető. Bár elég kényelmetlen helyzet volt leskelődni a válla felett, az üzeneteket el se mertem olvasni - és nem is akartam - miután sikeres volt az akció. Meg sem lepődtem a neven amit kiolvastam, ki más lett volna ha nem Kuroo? Egy amolyan “annyira tudtam” mosoly keretein belül kifelé fordítva fejem bámészkodtam tovább, figyeltem ahogy a fák csak elmosódva látszanak a jármű sebessége miatt. Laposabban kezdtem pislogni s szinte az álom elnyelt mikor a készülék amit szorongattam kezemben, egyszer csak megrezzent, rápillantottam majd két üzenet jelent meg a képernyőn. Sietősen oldottam fel a kóddal ellátott kütyüt, s nyitottam meg az értesítést amely az instagram fiókomra érkezett. Mikor megláttam kitől kaptam, az eddigi gordiuszi csomón még egy erősebb szorítás érkezett. 

Kodzuken: Kuroo miatt nem tudok pihenni

Kodzuken: buszon vagytok már?

Y/N: Kuroo is nevetgél melletted? Aham, ötkor szálltunk fel, ti?

Kodzuken: ja, gondolom a barátnőddel beszél. Mi fél hatkor.

Y/N: Igen, Sangoval

Erre már csak egy “látta” feliratot kaptam. Nem szerettem volna ha ennyiben marad a beszélgetésünk, de semmi ötletem nem volt, hogy miről társaloghatnánk. Vele teljesen máshogy vagyok képes írni mint másokkal. Nem kapja meg a szokásos rövid válaszaim, minnél gyorsabban próbálok visszaírni neki. Meglepetésemre két perc elteltével újabb üzenet érkezett ugyanattól a személytől. 

Kodzuken: nincs kedved játszani?

Y/N: De van:)