𝑾ar &͟ 𝑳ove

・𝑡𝑤𝑜

Florence

A kanárisárga ruha az ágyamon landolt a már ott heverő világoszöld és égszínkék mellett. Ez a darab sem bizonyult megfelelőnek. Egy délután kevés volt arra, hogy rájöjjek, miért érdekel a munkára szánt ruhám jobban, mint máskor. Reggeltől mondogattam magamban, hogy egy átlagos bárban töltött este vár rám. Abban bíztam, hogy ez majd segít megnyugodni, de hiába is áltattam magam. A kémkedés gondolata makacsul visszakúszott a fejembe.

Utolsó próbálkozás gyanánt újból átnéztem a szinte kiürült tölgyfa ruhásszekrény tartalmát. Már csak két ruha lógott benne vállfára akasztva: egy csillámos vajszínű és egy csipkés orgonalila. Az előbbi, kevésbé feltűnő darabot választottam. Az ujjatlan térdig érő ruhát nem a sheffieldi időjárásra tervezték, kiváltképp nem az aznapi nyirkosra. Mégsem cseréltem le, miután szemügyre vettem magam a tükörben. A finom anyag kihangsúlyozta az alakomat, amelyet legszívesebben mindig elrejtettem volna.

A sminkelést nem vittem túlzásba. Pirosítót vittem fel az arcomra, kifestettem a szempilláimat, a számnak pedig halvány piros rúzzsal adtam egy kis színt. Lapos talpú krémszínű cipőt húztam, holott úgy gondoltam, jobban mutatna a ruhámhoz egy magassarkú. De nem voltam hajlandó figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy dolgozni megyek. A kényelmet fontosabb szempontnak tartottam a külsőségeknél, még ha főnökömnek merőben el is tért ebben a kérdésben a véleménye.

Kettő kopogás szűrődött be az ajtón. A szobámba belépő Freddie arcára pedig azonnal ki is ült a véleménye.

– Hűha. – Elismerően végigmért, én viszont csak megcsóváltam a fejemet. – Gyönyörű vagy, Flory, de nem túlzás ez egy kicsit? – Behúzta maga mögött az ajtót, a hátát pedig nekidöntötte annak. – Nem akarom, hogy egy Corbyn miatt csípd ki magad, azt pedig még kevésbé, hogy éppen Alexander Corbyn miatt. – A fejét ingatta, miközben figyelte, ahogy a vállamra akasztom öltözetem befejező elemét: ezüstszínű táskámat.

– Álljon meg a menet! Először is: dolgozni megyek, a ruhámnak semmi köze Alexander Corbynhoz. – Feltartottam a mutatóujjamat, és összeráncoltam a szemöldökömet, mint mindig, amikor kellemetlenül érintett egy téma. – Másodszor pedig: ti kértetek erre. Hidd el, a legkevésbé sincs ínyemre a dolog, Freddie – emlékeztettem, majd összefontam a karjaim a mellkasom előtt.

– Tudom, és igazad van. Csak... – Freddie tanácstalanul sóhajtott, nem tudta, mit vethetne be. – , nem tetszik ez nekem.

– Nekem sem. Ezért mondtam, hogy most az egyszer megteszem értetek, de soha többet. Erre légy szíves emlékeztesd Isaacet is, mielőtt újabb remek ötlete támadna.

Először az ajtóra, utána pedig a csuklómon lévő órára pillantottam.

– Értettem, megyek már. – Freddie félreállt, hogy utat engedjen. – Vigyázni fogunk rád, végig a közelben leszünk, ígérem.

Alexander

Kifújtam a számon a cigaretta keserű füstjét, és néztem, ahogy szertefoszlik a ködben. Rowan és Finley türelmetlenül várták, hogy kifejtsem a szokásos csütörtöki családi gyűlésen, hogy miért is megfelelő ötlet abban a bárban iszogatni, ahol egy közismert ellenségünk ott lesz.

– Azt reméltem, megkérhetlek titeket arra, hogy egyszerűen bízzatok meg bennem.

Belépve a házba, célirányosan a nappaliba mentem. Ott hátradőltem a dohányzóasztalnál álló, bézsszínű fotelben. Előtte álló fivéreim tekintete bosszúsan találkozott össze, miközben vehemensen próbálták megfejteni a helyszín és az időpont miértjét.