𝑾ar &͟ 𝑳ove

・𝑡𝑤𝑒𝑙𝑣𝑒

Alexander

Alexander egész éjjel álmatlanul feküdt az ágyában, és a plafont bámulta, ami az elmúlt öt év alatt sem vált érdekesebbé. Néhányszor elszenderedett, de akkor rémálmok kínozták, amelyekből újra és újra verítékezve riadt fel. Hajnalodott, amikor elunta magát, és whiskey-s üveget nyitott. Ez segített; tudott aludni egy keveset, de így is korán ébredt. Finley szokásos léptein kívül néma volt a ház.

Kikelt az ágyból, hogy kitárja az ablakot, és helyet cserélhessen a friss levegő a szobájában keringő nyomorúsággal. Szüksége volt rá, hogy tisztán tudjon gondolkodni, az alkohol és fáradtság egyvelege letompította. Éber akart lenni aznap, habár nem hitte, hogy nehézséget okozna bejutnia a börtönbe. Viszont abban sem kételkedett, hogy a heves vérmérsékletű Elliot nem fogja megkönnyíteni a dolgát.

Unokaöccse mesteri szintre fejlesztette az ildomos viselkedés elkerülését, a háború pedig tovább rontott kiegyensúlyozatlan személyiségén. Alexander pusztán azért kérte fel jobb kezének, mert minél jobban csökkent a bizalma az irányába, annál inkább maga mellett akarta tudni.

Időnként sikerült másfelé terelnie a gondolatait, de azok makacsul visszatértek Florence-hez és a kettejük nézeteltéréséhez. Tudta, ha el is tekintene a gyilkosságtól a kedvéért, Oscar együttműködésének eléréséért kénytelen lesz megtenni. Valóban ki nem állhatta az ultimátumokat, de felismerte, mikor kell alkalmazkodnia. Ezeket mondogatta magában, mégis azon kapta magát, hogy kibúvókat keres, hogy Florence ne gyűlölje meg végérvényesen.

– A pokolba az átkozott Freddie Linth-el – morogta, miközben a homlokát a hűvös ablaknak támasztotta.

Behunyta a szemét, de az sem hozott neki megnyugvást. Hamarosan arra eszmélt, hogy követve öccse példáját, fel-alá járkál a szobájában. Reggel kilenc órára hozta meg a döntést: nem hódol be Hughes-nak, de kellően hatékonyan lép fel Linth-el szemben, hogy egy életre eltűntesse Sheffieldből. Nagy kő esett le a szívéről, amikor elhatározta, hogy Florence miatt eltekint a megölésétől. Ha ezáltal jobb embernek látja, megteszi a kedvéért.

A szoba egyik sarkától a másikig való járkálás nem volt elég, ezért felöltözött, és kilépett a ködbe. Hosszú idő óta először érezte magát  csaknem felszabadultnak. Úgy érezte, megtalálta a megoldást, amivel boldoggá teheti Florence-et, leszámolhat Linth-ékkel és elnyerheti Hughes bizalmát.

Emlékezett rá, hol tette ki előző este Florence-et, könnyen megtalálta a helyet. Kopogtatott az ajtón, de válasz nem érkezett. Több emeletes épület volt lakásokkal, sejtette, ha nem is Florence, valaki előbb-utóbb ajtót fog nyitni, és igaza is lett. Egy középkorú nő lépett ki, kosárral a karján. Elsápadt, amikor ráismert látogatójukra.

– Mr. Corbyn – köszöntötte. – Segíthetek valamiben?

– Egy Florence nevű hölgyet keresek, itt lakik – közölte Alexander lényegre törően.

A nő tördelni kezdte vékony ujjait, mielőtt felnézett volna Alexander választ követelő szemébe.

– Attól tartok, tévedés történt. Itt csak két lakásban élnek. Az egyikben én a fiammal, a másikat egy idősebb úr bérli. Egész biztos, hogy jó helyen van?

Alexander hátrált néhány lépést, majd megfordult anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Nem látta értelmét további kérdezősködésnek, magyarázatot pedig nem szándékozott adni. Feldobott hangulata ennek ellenére sem romlott el, bár furcsállotta a dolgot.