𝑾ar &͟ 𝑳ove

・𝑠𝑖𝑥 - I.

Alexander

A folyó partjára térdeltem, ám a köd miatt nem láttam át annak túloldalára. A homlokomról a zakómra folyt egy vércsepp. Körülöttem a hideg este illata és a folyó jellegzetes szaga keringett. Hallottam magam mögött a revolver felhúzásának semmivel sem összetéveszthető hangját, majd újból megéreztem a tarkómnak nyomódni a hideg fegyvercsövet. Nem fordultam hátra, egyenletesen vettem a levegőt, és feltartottam az ujjaim közt tartott meggyújtatlan cigarettát.

– Elszívhatok egy utolsó szálat? – A hangom rekedt és üres volt. Tekintetemmel a sötétben hömpölygő, számtalan bűntényt magában rejtő folyó zavaros vízét követtem.

– Igyekezz. – A mögöttem álló kurtán engedélyt adott, egy másodpercre sem változtatva a revolver helyzetén.

Kihúztam egy szálat a fűben heverő gyufásdobozból, de hiába próbáltam meggyújtani, a doboz a fűben átnedvesedett, csak a harmadik próbálkozásra kapott lángra a gyufaszál. Ez volt életem egyik leghosszabb cigarettája. Minden egyes szívást kiélveztem, lassan engedtem ki a füstöt az ajkaim között. Mellényem belső zsebéből előhúztam az órámat, ami este negyed hetet mutatott. Távolabb dobtam magamtól, még hallottam ahogy a folyóban csobban.

– Akarsz szólni bármit az utolsó szó jogán?

Nem tudtam tovább húzni az időt, elpöccintettem hát az elégett cigarettát.

– Egy háborúnak nem tiszte eldönteni azt, ki a jó. Pusztán azt, hogy ki maradjon talpon.

Behunytam a szememet, nem volt félelem a szívemben. Készen álltam a pokolra, aminek hamarosan kopogtatni fogok az ajtaján. Hangos dörrenést hallottam, ahogyan a fegyver elsült mögöttem.

Tizenegy órával korábban

Az utolsó korty kihűlt feketekávé ugyanolyan könnyedén csúszott le a torkomon, mint a legelső forró. Az asztalra csaptam a kiürült bögrét, a tekintetemet pedig felemeltem, hogy szembenézhessek a hosszú asztal másik végén álló csapattal.

– Harvey Jones két napja halott. Várható volt, hogy meg akarják majd bosszulni. Csak az nem volt biztos, hogy mikor – feleltem válaszként arra, hogy Finley tudatta velem, a Jones család találkozót kért.

– Nem mehetsz oda, Alex. Öngyilkosság lenne! – Öcsém ingerülten csóválta a fejét.

Már másfél órája tartott a megbeszélés, kezdett fogytán lenni a türelmem. Az elmúlt éjszakáim a szokásosnál is nyugtalanabbul alakultak.

– Ha van más ötleted, hallgatlak, öcsém. – Ráemeltem a tekintetemet, miközben kifújtam a számon a cigaretta füstjét.

Az összegyűlt társaság egy emberként fordult Finley felé.

– Megfélemlítés. Ha az sem működik, ki kell iktatni őket. Csak gondot fognak okozni, és ezt te is tudod! – mutatott rám.

A szobában megfagyott a levegő. A gyilkosság gondolata végig ott ólálkodott lehetséges megoldásként, de eddig senki nem merte nyíltan kimondani.

Feszülten masszíroztam az orrnyergemet. Behunytam a szememet, és mélyen beszívtam a levegőt, mielőtt válaszoltam volna. Eloltottam a cigarettát a hamutálban, majd tettem néhány lépést Finley felé, aki ösztönösen hátrált egyet.

– Ez az ötleted? Öljek meg egy teljes családot? – kérdeztem fojtott hangon.

– Nem muszáj neked csinálnod...

– Ezek szerint azt mondod, ölessek meg egy teljes családot. Így mindjárt más. Köszönöm az ötletet, Finley. – A szemébe néztem, míg el nem kezdte inkább a padlót tanulmányozni.