𝑾ar &͟ 𝑳ove

・𝑓𝑖𝑣𝑒

Alexander

– Uramisten! – A portás elborzadva meredt a testre.

Távolabb léptem tőle, még mielőtt frissen tisztíttatott öltönyömön találtam volna az elfogyasztott vacsoráját. A portás felváltva járatta rémült tekintetét köztem és Florence között.

– Maga velem jön. – Feszülten végigsimítottam az államon, mielőtt a férfira mutattam, aki láthatóan bármit megadott volna, hogy elnyelje a föld.

Az ingét megragadva vonszoltam az udvarra, ahol Florence nem hallhatott minket. Benyúltam a kabátom zsebébe, ahonnan nagy köteg pénzt húzott elő. Nem tudtam, pontosan hány fontot, nem is érdekelt. A mellkasának nyomtam, ő pedig falfehéren bámult le a pénzkötegre.

– Elmondom, mi lesz. Maga most szépen hazamegy, és lefekszik aludni, rápihen a holnapi napra, amikor is élete alakítását kell majd nyújtania. Harvey Jonest legkésőbb hajnalban holtan találják. Amikor a maga műszakja letelik, mindenkinek azt fogja mondani, hogy nem látott semmit azon kívül, hogy Alexander Corbyn távozott utoljára. Megértette? – Kimért hangon adtam ki az utasításokat. Az idegességemet csak a szokásosnál gyorsabb beszédem árulhatta volna el.

A portás nem felelt, ám a pénzt a zsebébe süllyesztette.

– Hé. – Indulni akart, de könnyűszerrel visszarántottam. A torkából ijedt nyüszítés tört fel. – A pénzen kívül más módszereim is vannak az elhallgattatására. Mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha beérné ezzel.

Nagyot nyelve bólintott, majd vékony hangon megszólalt.

– Hallgatok, Mr. Corbyn, ameddig akarja.

– Helyes. Most pedig tűnjön innen. – A hangom tekintélyt parancsolóan zárta le az éjszaka sötétjében zajló párbeszédet.

A portás a nagy sietségben néhányszor megbotlott a saját lábában, de elért az autójáig. Elszívtam egy cigarettát, amíg arra vártam, hogy felvegye az elejtett kulcsot, majd elhajtson. Felmerült bennem, hogy milyen mókás lenne, ha mire visszatérnék a házba, ebből a rémálomból is felébrednék, hogy megkönnyebbülve állapíthassam meg, hogy ismét csak az álmaimban látogattam meg a poklot.

Florence

Harvey élettelen teste mellett térdeltem, a fegyvert zsibbadt kezemből a bárpult elé ejtettem, amire néhány perccel korábban azzal a céllal nyomott az üzletember, hogy erőszakoskodjon velem.

Próbáltam húzni az időt, ahogy Alexander kérte. Egy ideig bevált, de az, hogy Harvey egyre több italt fogyasztott el, túlzottan felbátorította, józan gondolkozását pedig elhomályosította. Az első kéretlen csókot udvariasan hárítottam el. A következő próbálkozásánál Harvey már erélyesebb volt. Követelőzően dugta a nyelvét összeszorított számba, amiért egy hatalmas pofonnal tüntettem ki.

Ezt Harvey büszkesége nem bírta el, vörös köd szállt a szeme elé. A nappalijában álló bárpultra nyomva igyekezett leszaggatni rólam a ruhámat, hogy erőszakkal szerezze meg, amit akar. Nem kis nehézségek árán, de a pulton heverő retikülömből előhalásztam az abban lapuló fegyvert. Először magammal sem akartam hozni, mondván: Alexander nem jelent veszélyt, ameddig nem jön rá, ki vagyok. Álmomban sem gondoltam, hogy éppen aznap kell majd önvédelemre használnom.

Két golyót lőttem ki, az elsütött fegyver kis híján kirepült a kezemből. Az elsővel a padlóra céloztam figyelmeztetésül, a másodikkal a meglepettségtől néhány lépést hátráló Harvey-ra. A férfi a mellkasához kapott. Felemelte és maga felé fordította a tenyerét, amit addigra belepett a vére, majd hangos puffanással elterült a csempén.