𝑾ar &͟ 𝑳ove

・𝑒𝑖𝑔ℎ𝑡

Florence

Korán ébredt, épp csak hajnalodott. December eleje lévén egyre később világosodott, sötétben készülődött. Többször le kellett ülnie az ágyára, amikor megszédült a stressz miatt. Fehér blúzát bézs, térdig érő szoknyával és kardigánnal kombinálta. A tükörbe nézve nem volt megelégedve a kinézetével. A szeme karikás, az arca sápadt volt. Pirosítóval, rúzzsal és szempillaspirállal igyekezett javítani a kinézetén, ezek segítségével pedig sikerrel is járt, a folyamat végén kipihentnek tűnt. Ez több volt, mint amiben bízott. A haját kiengedve hagyta, barna fürtjei hullámosan omlottak a vállára.

Odalent kávézott, hogy felébredjen. Úgy érezte, szüksége lesz rá, hogy tisztán tudjon gondolkodni. A konyhában nem talált senkit, holott Freddie és Isaac szobájából is hallott mászkálást. Fekete csizmát húzott harisnyás lábára, majd kilépett a reggelbe. Kivilágosodott, mire háromnegyed nyolcra Elizabeth-ék kapuja elé ért. Nem kellett sokat várnia, míg Alexander autója begördült a ház elé. A járműben többen ültek, egy hely volt fenntartva számára Alexander mellett. Az utasok szerepét Alexander fivérei és egy idegen férfi töltötték be.

Alexander megállította az autót, váltott néhány szót mellette ülő öccsével, aki a jobb ajtó mellé csúszott. Alexander kinyitotta saját ajtaját, majd az utcán várakozó Florence-hez indult. A mozgása magabiztos és energikus volt, mint mindig.

– Sokat vártál? – Elővette zsebéből az óráját, amire félszemmel pillantott rá.

– Nem. – Florence megrázta a fejét, míg a kicsivel távolabb álló autó felé nézett.

– Gyere. – Alexander megfogta a kezét, így tették meg a néhány lépést az autóig.

Florence a vezető ülés felőli oldalon szállt be, majd középre csúszott Finley és Alexander közé. Az autóban ülők elhallgattak, amikor beszállt, egy ,,kisasszony" köszönéssel fogadták. A kezdeti csend kezdett oldódni, ahogy az út alatt beszélgetni kezdtek. Jókedvűnek és felszabadultnak tűntek. Alexander is többször mosolyodott el a szokásosnál.

– Alex, biztos, hogy te nem fogadsz? – Finley meglökte bátyja vállát Florence mögött, mire ő visszafojtott mosollyal hajolt előrébb.

– Biztos, Finley. – Alexander a szeme sarkából Florence-re pillantott.

– Félsz, hogy én nyernék, mi?! – Finley elnevette magát, mire Alexander felé fordította a tekintetét.

Halvány, bátyra jellemző, gonoszkodó mosoly suhant át az arcán.

– Mintha lett volna rá valaha példa, hogy bármilyen fogadásban is nyertél ellenem.

Finley sértődötten süppedt vissza a helyére. Hátulról Rowan és az Elliot nevű megpaskolgatták a vállát, és kinevették. Florence és Alexander rövid pillantást váltott. Florence elmosolyodott, Alexander visszafojtotta saját mosolyát, újra az útra koncentrált. Hamarosan a leengedett ablakon beáradó levegőben megjelent a lovak és a trágya semmivel sem összetéveszthető szaga, és meglátták a feldíszített lelátót és az előtte álló étkező,- és karámsátrat.

Alexander két kör után talált parkolóhelyet. Az autóban ülők elcsendesedtek, egymás után szálltak ki. Florence csak akkor vette észre, hogy összeöltöztek az eseményre. Mindannyian ugyanolyan sötétkék öltönyt, fekete, térdig érő szövetkabátot és bőrkesztyűt viseltek. A társaság körbeállta Alexandert, és várták, hogy kiossza a feladatokat.

– Rowan, keresd meg a többieket, szóródjatok szét. Legyen csak feltűnő, hogy itt vagyunk. Finley, kerítsd elő Fredericket, és küldd a hátsó pavilonhoz. Elliot és Billy, ti a karámhoz jöttök háromnegyed óra múlva. Addig ne lássalak titeket, se én, se más.