Nyári tábor

2.fejezet

Július 2 avagy a tábor 2. napja

Amikor felnyitottam a szemem, kellett pár másodperc, mire rájöttem, hogy ahol vagyok, na az tutira nem az otthoni pihepuha ágyam. Miután ezt feldolgoztam, arra lettem figyelmes, hogy valaki elképesztően hangosan enged valamilyen zenét, ami fogadjunk, hogy egy positive vibes nevű lejátszási lista egyik dala. Ebben a percben hirtelen Eliza jelent meg az ajtóban egy eléggé nyárias szettben és magas copfba kötött hajjal, kezébe a telefonnal, amiből hatalmas hangerővel áradt az előbb említett zene.

-Jó reggelt! Alig vártam, hogy felkelj. Már elkezdtem kipakolni a cuccom egy ideje. Gondoltam, hogy megvárlak a reggelivel. Menjünk le a közösségi ebédlőbe, vagy maradjunk itt?- kérdezte a lány

- Szerintem maradjunk – dünnyögtem még félálomban

- Oké. Voltam lent a kisboltban, ami inkább élelmiszer raktár, és vettem pár alap kaját, gyümölcsöt, tejet, müzlit, péksüteményt. Csinálok neked is müzli reggelit, addig is öltözz fel. – mondta és távozott a  laza de elegáns stílusában, amit szerintem minimum évekig gyakorolhatott, mire tökéletesítette. De már nem igazán volt időm ilyeneken gondolkodni, szóval inkább feláltam, és előszedtem az egyik bőröndből pár ruhát. Végül egy farmer short és egy egyszerű, fehér színű haspólót kaptam fel. Ezután kisétáltam a konyhába, ahol az apró asztalnál két müzlivel teli tál volt letéve, és felettük pedig Eliza állt elégedett mosollyal, ami kicsit beképzelt hatást is keltett.

- Hahó, Panni?! Itt vagy? – nézett rám most már kérdően, miután jó egy percig csak bambán álltam egy helyben. A felszólítás után vettem az adást és leültem az asztalhoz.

- Amúgy .... – kezdte a mondatot erre kinyílt az ajtó, és egy vörös hajú lány sétalt be az ajtó, olyan lazán, mint aki már ezerszer járt idebent, és lehuppant a kanapéra.

- Na jó, de most komolyan, te ki a jó isten vagy? – kérdezte felháborodottan Eliza – Ez a mi szobánk!

- Ja, bocsi, elfelejtettem bemutatkozni, a nevem Alexa, 15 éves. És, jogos, ez a ti szobátok, az enyém a szomszádban van, de eléggé kivagyok, mert tavaly, előtte és még előtte is ez volt a szobám, de nem, most ti kaptátok, ami egyértelműen nem TETSZIK. Szóval, nem törődök bele rohadt univerzum, hogy megint kitolsz velem, itt vagyok a szobámban, és ÉN nyertem! – jelentette ki büszkén, és erre nemcsak én, hanem Eliza is nézett, hogy mégis mi baja van ennek az álítólagos Alexának.

- Na figyelj én nem akarok beleszólni, de .... – kezdtem el beszélni Alexához, de engem is félbeszakított.

- HAGYJ MÁR BÉKÉN JÓ! ELEGEM VAN BELŐLED, ÉS BELŐLED IS! – mutatott mindkettőnkre és közben borzasztóan hangosan ordítozott, ismét. Amiről viszont elfeledkeztünk, az a tény, hogy Alexa nyitva hagyta az ajtót, miután bejött ordítozni a szobánkba. És mivel az ajtó nyitva volt, a két srác a szomszéd szobából simán bejöhetett, és ezt meg is tették. Míg Alexa tovább ordibált össze vissza, én és Eliza egymásra néztünk, és ezután többiekre, akik itt aztán tényleg csak zavaró tényező voltak. Viszont ebben percben, megtörtént az, hogy Alexa kilépett az ordítozási ciklusból, mert meglátta a két fiút a szobában, és kérdőn nézett rájuk.

- Ő, hallotuk a hangokat, és úgy gondoltuk, valami baj történt – szólt a világos barna hajú srác

- Ezzel azt akarjátok mondani, hogy bántalmazónak hittetek? – kérdezte paprikavörös arccal

- Öööö, én nem ezt akartam mondani – mondta már kicsit megszeppenve a szerencsétlen.

- ÉRTEM, TE IDIÓTA, AKI MINDENKIT VESZÉLYESNEK NÉZ. ZAKLATÓNAK. ELÁRULOM, ÉN NEM VAGYOK ZAKLATÓ, TE BAROM!– ordítozott már megint kedvenc vörösünk.Mi csak néztünk, és néztünk, viszont velünk ellentétben a srác, aki felidegesítette Alexát, megszeppenve, ilyedten és a sztereotípiák szerint egyáltalán nem férfi módra viselkedett. Mondjuk, Alexától mindenki megilyedne, aki látná. De hirtelen Eliza meghalhatott valamit, mert hatalmasat ordított, hogy fogjuk már be végre a szánkat. És abban a percben mi is meghallottuk a lépcsőn felfelé menetelő cipőknek a hangját. Ilyedt arcot vágtunk, és továbbra is csendben voltunk, mert szinte biztosak voltunk benne, hogy egy felnőtt jön, aki megneszelhette a hangzavart, amit éppen produkáltunk. És tudtuk, hogy egy felnőttől ebben a helyzetben csak rosszul járhatunk, de nem csináltunk semmit, hátha az illető a csend hallatán visszafordul. De nem, egyre hangosabban halottuk a lépteit. Végül az ajtóból megpillantottuk Csilla táborvezetőt.