Geralt fáradtan sóhajtva csukta be maga után az ajtót. Hű hátasa etetését nem merte másra bízni így könyékig kukorica és zab darabok ragadtak kezére. Már indult volna tisztálkodni
és átöltözni, mikor Ciri fájdalmas sikítása hallatszódott. Szemei azonnal felvillantak és szinte futólépésben haladt a szoba ajtajához. Teljes erejével idegesen kivágta az ajtót de mikor megpillantotta a szobában játszódó jelenet szeme elé tárult megnyugodott, sőt majdnem fel is nevetett. Yennefer az ágyon kezében egy fésűvel, míg Ciri a földön ült durcás ábrázattal.
- Hát itt meg mi történik? - kérdezte a Fehér Farkas miközben mellkasa előtt összefonta a kezeit. A hamu szőke már fordult volna, hogy válaszoljon Geraltnak, de Yennefer egy picit bele húzott a hamvas hajzuhatagba. Cirilla azonnal egyenesen tartotta a fejét és mély levegőt vett ahelyett, hogy káromkodna egyet. Végül csak száját összeszorítva be reszketegen a levegőt és tovább nézet maga elé egy álmosollyal mit inkább egy vicsorításhoz lehetett volna hasonlítani.
- Ahogy látod Yennefer befonja a hajamat az estére - csikorgatta a fogait a hamus szőke miközben Yennefer folyamatosan a haját tépte fonás címszóval. Végül, hogy a hangnemmel való nem tetszését jelezze Yennefer kisujjával belekapott a meglévő fonatba ezzel szorosabb lett. mire a hamu szőke újra felkiáltott. - Kérlek, segíts! - nyüszített kétségbeesetten apja felé.
- Mit csináljak? - kérdezte Geralt nevető ráncokkal a szem alatt - Fonjam be én a hajadat? - kérdezte szinte nevetve a witcher. Cirilla tudta, hogy sakk-matt helyzetben van, így csak durcásan csendben maradt és tűrte ahogy apja és anyja jól szórakozik ábrázatán.
Miután sikeresen befonta Yennefer Ciri haját felvonultak Geralt és a varázslónő hálószobájába. A hamu szőke mikor anyja látóteréből kiesett miközben Yennefer a saját –természetesen fekete-fehér - ruháját megigazította undorodva tekintett a saját kék ruhájára. Az ágyon pihenő kék ruhával ellentétben a varázslónő ruhája testre simuló, és uszályos volt. A fekete selyemből készült ruha a tükrös szekrény ajtajára volt akasztva. Szemet kápráztató gyémánt formára csiszolt ametiszttel volt kirakva a ruha dekoltázsa. Ciri halkan puffanva ült le az aranyszegélyes piros takaróval letakart ágyra majd el is dobta magát az ágyon. Egy pillanatra be is hunyta a szemét egyetértve magával, hogy bizony nem bírja idegrendszere a bálra való készülődés. Érezte, ha még egyetlen pillanatig csukva tartotta volna a szemét szinte biztos, hogy elaludt volna. Ám Yennefer mint szinte mindig keresztbe húzta terveit. Megfogta lánya kezeit és 3elkezdte maga felé húzta.
- Ciri, kedvesem fel kellene öltöznöd! - mondta lágy hangján, miközben még mindig azért küszködött, hogy a hamu szőkét visszahozza az élők közé. Ám viszont a witcher lánynak minden porcikája ellenkezett. Végül a varázslónő elengedte lánya kezeit és csípőre tette a saját kezeit. – Cirilla – szólalt meg Yennefer erőteljesebb hangnemmel mi már alapból fenyegető volt, de hogy még a teljes nevén is szólította, tudta itt a vége jóleső pihenőjének. Egy az egyben mint Geralt morogva összekapta magát az ágyról és mellkasa előtt összefont kézzel nézett a varázslónőre durcás ábrázattal miközben kifújta szeméből a fonatból kiszökött hamu szőke hajtincsét.
Ciri csak semlegesen bámult magára vissza a tükörből, miközben Yennefer csak sürgött-forgott körülötte. Régen volt rajta báli ruha, így újra idegen lett számára a szorongató fűző és a szinte már gáncsoló hosszúságú szoknya mire, ha nem figyelt két lépés után már a földön terülne ki. A varázslónő csak büszke tekintettel nézett fel a földről térdelve miközben megigazította a sötétkék anyagot. A witcher lány még mindig üresen bambult maga elé, mikor érezte, ahogy valaki ráteszi vállára kézfejét, majd megszorítja a vállát. Ciri azonnal összerezzent, és ahelyett, hogy balra nézett volna a tükörbe pillantott, mire a vér megfagyott ereiben. Martyna nézett mögüle ő is a tükörbe, miközben fehéres-zöld pikkelyekkel borított keze a lány vállát akarta szétpréselni. Smaragd zöld tekintélyt szemei csillogását még a tükör is átadta. A witcher macskaszemei kitágultak, pillanatban megragadta a pikkelyes végtagot és már tekerte is volna a nő háta mögé a kezét majd már gyűrte volna le a földre mikor meghallotta anyja kétségbeesett hangját, mire kitisztult a látása. Nem ellensége kezét készülte kitekerni és a földhöz vágni, hanem Yennefert. Abban a pillanatban elengedte az anyjaként szeretett varázslónő kezét és hátrált két lépést a sokkból kijózanodó nőtől. Egyszerre érezte a szégyent és a félelmet miktől csak dadogni tudott.
