Ha hiszik, ha nem igen is el tud csendesedni a világ egyik leghatalmasabb birodalom császárának palotája. A csendet élvezve ült a karosszékében Emhyr var Emreis miközben Admirálisai jelentéseit olvasta. A mellette lévő kisasztalon pihenő borospohárhoz nyúlt, mikor a szeme sarkából megpillantotta a háló szobájában lévő arany szegélyes tükör előtt fésülködő nőt. Csak fáradtan sóhajtott, majd beleivott a poharába. Miután a pohár alja az asztalon koppant, és újra kényelembe helyzet magát jelentéseket újra két kézbe véve megszólalt.
- Miért jöttél? - kérdezte morogva miközben lapozott egyet a papírok között. Martyna ahogy meghallotta Emhyr hangját abbahagyta az ujjaival, és a fésűvel való fésülködést. Hosszú fekete haja derekáig ért, ami mikor a császár felé fordította fejét meg is lendült. Szelíd tekintete szinte bájos lett volna, ha nem kígyószemei lettek volna. Sötétzöld ajka halovány mosolyra húzódott. Teljes valójával a császár felé fordult. Fekete csipkéből álló uszályos köntöse testére simult kiemelve idomait. Az ágy támfájának támasztotta csípőjét és a fejét a baldahint tartó fa oszlopnak döntötte. A tény, hogy nem szólalt meg gyanakvásra késztette miközben a szemeivel Martynát pásztázta. A nő ráeszmélve, hogy meg kellene szólalnia így feljebb kapta a fejét és végül szólásra nyitotta a száját.
- Bocsánat a késői zavarásért - kezdte el simogatni a díszesen kifaragott fa oszlopot.
- Mondjad, mutáns... - morogta türelmetlenül a császár figyelmen kívül hagyva, hogy most az egyszer viselkedett illedelmesen vele a kígyónő. Martyna felmordulva összevonta a szemöldökét és sértődött ábrázattal összefonta karjait a mellkasa előtt.
- Rendben, mondom - sziszegte a mutáns - Csak szólni akartam, hogy idő kérdése és a fattyad élettelen teste a lábaid előtt fog heverni - morogta miközben újra a tükör elé lépett és tovább fésülködött. Emhyr csak bólintott egyet, majd újra a boros pohárért nyúlt. Mikor a szájához emelte a poharat és az oldalra pillantott, mikor már nem látta Martynát.
***
Ciri és Jacub viszonylag könnyen beszálltak a keringőbe. Szinte minden egyes lépésnél koppant a sarka a witcher lánynak a díszes kőlapon. Hiába tanított neki anyósa egy-két táncot a balokra mikor jegyesét el kellett kísérnie a herceg bálaira ő még mindig witcher volt. Míg a lovagot szórakoztatta, és élvezte a táncot a hamu szőke már kezdte unni és kezdett már szédülni is. Készült volna szólni jegyesének, hogy mindjárt gyomra tartalma is díszelegni fog a kőlapon, mikor szerencséjére a dal végére ért a zenekar. A witcher az eget áldva tapsolt a többiekkel, ezzel megköszönve a dalt a zenekarnak. Indult volna le a kőlapokról a lány, mikor újra felcsendült a zene és a lovag máris átölelte a witcher derekát berántva a körbe. Semmi baja nem lett volna a táncolással, csak hogy egy újabb keringő indult. Újra forogni kezdett körülötte a világ. Míg Jacub szerelmes tekintettel nézett Cirire a hamu szőke a lovag mellkasába fúrta a fejét. A vörös azonnal felnevetett és közelebb ölelte magához jegyesét. A lovag akármennyire is próbálta csak a jövendőbeliének szentelni teljes figyelmét nem volt rá képes. Nem tudta figyelmen kívül hagyni a Yennefer mellett álló sötétkék zekés ősz hajú széles vállú férfi. Miközben a varázslónő derekát ölelte át tekintetével szinte majdnem meggyilkolta. Ciri abban a pillanatban felfigyelt jegyese idegességére és fel is kapta fejét.
- Baj van, Jac? - kérdezte a witcher csodálkozva a lovag hangulatán, ám mikor lekövette a tekintetét apja tekintetével találta szembe magát. Csak fáradtan felsóhajtott. - Jobb, ha megbarátkozol ezzel a tekintettel, mert ez fog életed végéig kísérteni... Mivel, az a morgós vénember az az apósod. - sóhajtott Ciri miközben visszabújt a lovag mellkasához. Jacub amint realizálta ki is az a híres Ríviai Geralt, akit már vagy többször megfenyegetett hírtelen elfehéredett. Szinte le lehetett olvasni az arcáról mi is lenne annak a küzdelemnek a vége ha ketten összemérnék erejüket.
