Instagramon a monoklis srác

16 Fejezet

Park Jimin még sohasem közölte édes anyjával, hogy elmenne a barátaival szórakozni.
Számára a kikapcsolódást a könyvek, vagy a sorozatok nyújtották, esténként folyton csak zenét hallgatott, napközben pedig tanult a jobb jegyek érdekében.
Csendes volt és szorgalmas, kiváló tehetség, aki készülhetett az orvosira, hogy az oly' keveset látott apja is büszke lehessen rá.
Igen...az apja már két éve, hogy elköltözött tőlük egy üzleti lehetőség végett.
Rengeteg veszekedés csapott le akkoriban rájuk, kiabálások, zokogások, megtört hangok a fürdőszobából...
Mindhárman belátták, hogy a pénz miatt ez így lesz a legjobb.
Néha hazajön...leginkább ünnepekkor, és egy héten legalább háromszor hívásoznak.
Jimin furcsálja, hogy ennyi ideje külföldön dolgozik, viszont nem hagyta cserben a családot, így gyanúit próbálja elhessegetni fejéből.
- Anya...figyelj, Kim Namjoon, iskolánk jeles tanulója és a focicsapat kapitánya bulit fog tartani az otthonában este hat körül. Mivel szombat van és Hoseok meg Jin könyörgött nekem, hogy menjek velük...elkéredzkedhetek? - ennyire össztetett monológot még életében nem mondott az anyjának, az pedig teljesen érthetően hatalmas szemekkel nézett rá.
- Hogy mi?
- Tudom...ez furcsa, én mégis szeretnék menni! Hobi kedvéért. - inkább az előtörő magabiztossága végett, de ez most mellékes.
- Jimin...tudod te, hogy most mennyire boldoggá tettél? - még az éppen kezében tartott kést is letette és minden figyelmét fiának szentelte.
- N-nem...én csak...elmehetek?
- Persze! Elmehetsz! Menj csak! Holnap úgysincs iskola...menj! - mintha csak a repülésre tanító gólya alliterációja elevenedve meg Jimin szemei előtt. Végülis...örült ennek.
- Köszi, anya!

A kádból kikászálódó fiú bőre gőzölgött a melegtől, tökéletesen sima bőre most olyan édes volt, akár a mézbe mártott eper zamata.
Hosszú, izmos lábai földet értek, kockás hasa megfeszült, amint körbe ölelte magát törülközővel.
Gyakran szokta pillantgatni tükörképét maga előtt, de eddig még sohasem mondta azt magára, hogy nem is nézek ki rosszul.
Jött a bűntudat, az a sok, semmirekellő gondolat és Jimin rögtön elkapta tekintetét a tökéletességről.
Ez most sem volt másként.
Megpróbálta összeszedni energiáját, nem remegni attól, hogy Hoseokék bármelyik pillanatban megjelenhetnek.
Hogy a ház ajtaja előtt állnak, bent pedig sűrű tömeg öleli körbe.
Hogy Jungkook az óra összes percében kárt tehet benne és barátaiban...nem akarta ezt!
Fújtatott egyet, bár győzött a bátorsága, mivel elkezdett belebújni fekete alsónadrágjába.
A tegnap már használt ruhát kapkodta fel magára, később pedig megigazította fekete koronáját.
Dús ajkait szőlőzsírral kente be, bőrét pedig különböző kenceficékkel ápolta.
Csengettek.
Nagy levegőt véve lebaktatott a lépcsőn, az ajtóban még hezitált, de végül beengedte sikítozó barátait.
- Elsem hiszem hogy jössz! Elsem hiszem, hogy ilyen szerelésben!- Hoseok totál ámulatban volt, ugrált, toporzékolt, ölelte legjobb barátját, míg Jin csak elismerően bólintott, majd megveregette Jimin vállát.
- Remélem készen álltok! - még nem volt olyan hűvös, egy vékonyabb kabát takarta csak a testeket, az utcák pedig kezdtek megtelni lázasan gyalogoló emberkékkel.
Tippelésük szerint mindannyian Namjoon bulijára igyekeztek.
- Nekem ez nem megy! - erős késztetést érzett arra, hogy visszaforduljon, belényilallt a fájdalom, miszerint ha átlépi ezt a küszöböt, valóságos gyötrelem veszi majd kezdetét.
Ténylegesen az ajtó előtt álltak, egyre izgatottabb lélegzetvételekkel.
A zene már ment, őrjítően hangos volt, talán még egy utcával odébb is hallhatta az ember, de hát a méltán híres Kim Namjoon nem érdemel mást.
Köztudottan kemény bulijai szoktak lenni és az év minden egyes nyarán rendőrök kopogtatnak az ajtaján csendháborítás miatt. Jobb esetben...
- Kopogok!
- Jin, nem hiszem, hogy meghallják. - Hoseok vállat vont, majd nyelve egyet lenyomta a kilincset.
Az emberek tömve voltak ebben a nagy lakásban, mindenki kezében egy pohár szeszes ital éktelenkedett, valaki már most berúgott, néhányan pedig próbálták tartani a tempót a temérdek mennyiséggel.
Jimin szédelgett. Már most rosszul volt és mégcsak nem is látta Jungkookékat.
- Jin, Hoseok, Jimin!- valaki túl ordította a zenét.
A főszervező, Kim Namjoon kapta el őket, mosolyogva tessékelve beljebb a fiatalságot.
- Nyugodtan gyertek! A konyhában van még egy kis hely! Gyertek! - Jimin nehezen vette le cipőjét.
Levolt taglózva, nem szeretett itt lenni és a pia szag is rendesen megcsapta orrát.
Keményen próbált utat törni maga előtt, felvéve a legkomolyabb arcjátékát, mind hiába. Látszódott rajta, hogy félelem járta át.
A felsős konyhája szintén ámulatba ejtően szép volt, a padló márványból volt, az asztal mahagóni faanyagban tündökölt, mindezek mellett még dukált egy hatalmas, egész alakos ablak is, amely a hátulsó kertre nézett, ezzel betekintést adva az ottan történő lázadó programoknak.
Fiatalok sokasága ugrált a hatalmas medencébe, őrjítő zene mellett, sörökkel a kezükben, s mind ez kissé fenyegető volt Park Jimin számára.
- Ne féljetek! Kezdésként töltök nektek egy kis bort! - a vezető tudta, hogyan kell szót érteni azzal, aki még nem bulizott.
Természetesen nem akarta leitatni a kicsiket, csak a feszültséget volt hajlandó orvosolni.
Arra pedig megoldás az alkohol.
Jin már rutinosabb volt.
A vodka felé vette az irányt, kiöntötte a magához vett poharába és egybe lehúzta azt, minden teketóriázás nélkül.
Hoseok fintorogva kezdte, de a félédes Rose könnyen lement az ő torkán is.
Jimin nehézkesen lendült bele a dolgokba.
Először csak megszagolta. Nem volt rossz, ivott már szeszes italt, de nem ekkora tömegben, ismeretlenek előtt.
- Hajrá, édesem! Told csak le! - Namjoon bátorítóan megszorította vállát, látszott rajta, hogy komolyan gondolja a felügyeleti maszlagot.
Ennek hatására a kisebbik megerőltette izmait, hogy letudja gurítani az ízre nem olyan rossz italt.
Fintorgott ugyan, ám megcsinálta, ezzel is bátorságot merítve a következő körökre.
- Ügyes! - már kezdett volna nyugodtabb lenni, feloldódni a társaságban és Jinékre koncentrálni, mikor a háta mögött valaki jól megbökte az oldalát.
Ijedten fordult a közel négy centire állomásozó JeonGuk felé, kinek vigyora tán' a legszélesebben tündökölt ennek a helységnek a nyomorában.
- Hát eljöttél...- Yoongi volt az a személy, aki egyből a közkedvelt Jägerért nyúlt, Taehyung viszont csak figyelt és várakozott, oldalán a...hugával.
- Jimin! Nem is tudtam, hogy eljössz! - nézett szendén, elpirulva a fiú édes látványán.
Jungkook nézte, nézte és nézte, majd újabb poharat emelt fel, amit tele öntött valami zavaros, vörös folyadékkal. Nem magának.
A fekete hajú mellkasa előtt várakozott.
- Nekem lesz?
- Hát nem is anyámnak...
- Köszi...- nem akart beégni azzal, hogy nem fogadja fel, vagy szítani a feszültséget.
Azért jött, hogy felengedjen, ez pedig pár pia után bőven megfog történ