Figyeltelek

6. rész

Taru szemszöge

Mikor beértem, a ház egy öregebb kevésbé karbantartott házat láttam. Kívülről se volt modern, de belül tényleg elég gáz volt. És úgy tűnt mintha soha nem lett volna kitakarítva, állt a piaszag. Mikor beértnem nagyon megiedtem, egy vérfolt volt a nappaliban. Körülötte sörös üvegek, cigicsikkek. Az egész nagyon nyomasztó volt. Most már kezdem érteni miért nem akar ide hazamenni.

Vegül úgy döntöttem hogy legalább egy kicsit rendbe rakom a nappalit. Volt egy kis lelkiismeret furdalásom a gúnyos megjegyzéseim és gondolataim miatt. Kidobtam az
össze-vissza heverő szemetet. És aztán elkezdtem keresni a felmosót, de "szerencsémre" nem találtam meg.

Nem lehet a bárban egész este, biztosan nagyon fáradt. Felmentem a szobájába és befeküdtem az ágyába és elgondolkodtam hogy most mi legyen. Nem akarom ide visszaküldeni. Most úgy érzem magam mintha az annya lennék. Nem kéne ezzel foglalkoznom. De még mindig bennem van az a gondolat amit a verfolt ébreztett hogy talán meghalt valaki vagy kórházba van valamelyik szerette. Eléggé lefárasztott a bőgese, a vigasztalás és a takarítás, elaludtam.

Pár óra múlva riadtam fel és akkor jöttem rá hogy már 11 óra lesz pár perc múlva. Nem bántam hogy aludtam ugyanis nagyon jól esett a pihenés. Nem csoda hogy most már nem vagyok álmos kb. 3 órát szunyáltam. De eszembe jutott hogy Shinékhez 11re igértem magam, ennek már kevésbé örültem. Lebattyogtam és elindultam a házamhoz hogy kocsiba ülve mennyek Satoékhoz. A kapcsolatom Satoval és a tesójával Shinnel annyi hogy a szüleink jóban voltak és ők is kedvesek. Sato mindig segít bármi is kell, ő amolyan "igaz" barát. A látszat ellenere nem vagyok túl jó emberismerő, ígyhát inkább csak kamubarátokkal vagyok körülvéve. Shin pedig mint már gondolom rájöttetek meleg de amúgy őt is birom bár néha már túl sokat nyávog.

Én egyébként egy tömbházban lakom, viszont nem az a kicsi egyszobás hajléktalan száló. Persze nem túl nagy, de nekem pont megfelel.

Hazaértem és csak gyorsan megkerestem a kocsikulcsom és már indultam is. De elötte még beraktam egy kabátot a csomagtartóba. Biztos ami biztos alapon. Odaértem Satoékhoz és bocsánatot kértem a késésért, persze nem haragudtak. Shinnel elindultam a bár felé. Sato egyébként megint eléggé úgy nézett ki mit akire rávan írva hogy egy fél órával ezelött péppé vert néhány hülyegyerrket. Főleg az öccsét szokta védeni, ezért a szülei elnézik neki a kissé lila pofáját. Én is erős vagyok de ridkán verekedek, nem nagyon érdekel hogy kit szekálnak, engem meg nem mernek. Elég önzően hangzik, de nem nagyon érdekel mások sorsa. Harutoról még mindig azt gondolom hogy szánalmas, de elére nálam hogy megszánnyam ami nagy szó, de nem dicsérendő inkább gáz.

Most viszont  hogy a kocsiba ülök Shinnel és a bár felé tartunk már nem úszhatom meg a találkozást Harutoval aki nem tom mit fog szóli ahoz hogy elloptam a kulcsát. Ki kell találnom valami hihető okot. De még is mi a francért vinnék el egy házkulcsot ami egyértelműen látszik hogy Harutoé. Az értelmes hogy azt hittem hogy az enyém? Nem hiszem hogy bevenné.

Haruto szemszöge

Állati ideges vagyok, elvesztettem a házkulcsot. Hogy lehetett hogy a pulton hagytam, már mindenhol kerestem. Ennél szerrncsétlenebb már nem is lehetek. Rám miért nem mosojog a sors, tuti azért mert meg nézni is rossz milyen szerenvsétlen vagyok. A tipikus elesett, de mégcsak senkivel sem tudom megosztani bajaimat. Most is csak itt állok a pult mögött savanyú képpel. Senkinek nem szoltam hogy lehet hogy ellopták. Megvan az az érzés amikor szólni kéne valakinek valamiről, de nem megy mert még ennyire sem tudsz komunikálni. De lehet hogy nem érzed ezt soha ehet hogy csak én vagyok béna. Úgy is mindegy abban a házban nincs már semmi érték a családom aminek már a fele nem is létezik. Számomra már apa sincs inkább valami gyilkos, így belegondolva tényleg úgy néz ki mint egy gyilkos. Az biztos hogy soha többé nem akarok vele találkozni. Már a gondolataimban is csak sajnáltatom magam. Sóhajtottam egy igen fájdalmasat, és folytattam a munkámat.

//Tádám. 🏅🏅🏅😁 tudjátok😅//