Figyeltelek

4. rész

Haruto szemszöge

Haza indultam, meg mindig sírva. Mikor oda értem nem mertem bemenni és megint elfogott a sírhatnék. A házunk bejáratához egy kinti pár fokos lépcső vezet fel, oda ültem le. Felhúztam a lábam és arcomat a térdembe temettem.
               .           .          .

-hát te, jól vagy?- gyorsan felpillantottam, de meg is bántam mert szembetalálkoztam Taru kissé lenéző tekintetével.

- i-igen- mondtam remegő hangal, ami nem kicsit árulkodott lelki helyzetemről. Csak rá kell pillantani az arcomra és még a egy vak embernek is leesik hogy bőgök.

-ezt nem hiszem el, talán elvesztetted a házkulcsod?-mondta gunnyal a hangjában, de megértem elég szerencsétlennek nézhettem ki. És leült mellem.

-nem-és gyorsan felkeltem hogy ne keljen többet beszélgetnem vele. Mivel olyan szerencsétlennek éreztem magam. Nem tartott vissza csak felkelt és nézte ahogy forgatom a kulcsot a zárban. Mikor beléptem a nappaliba ami szinte azzonnal a bejárati ajtó után van, megláttam egy vérfoltot. Teljesen lefagytam pár pillanat múlva viszont szám ele kaptam a kezem és újfent elkezdtem sírni. És kisiettem a házból. Taru csak kérdőn nézett rám. Pár pillanatig csak áltam az ajtóba hogy most mi legyen, de aztán határozottam megszólaltam:
-elmegyek a bárba!- úgy gondolom talán elvenné a figyelmemet attol a szönyűségtől ami ma történt.

-de meg koran van ahoz.-pillantott az órájára Taru

-nem baj, a főnök csak örülni fog hogy hamar jöttem.

-akkor veled megyek- vonta meg a vállát és már el is indult. Próbáltam mentegetőzni hogy nem kell, bar nem voltam túl meggyőző a kisírt szemejimmel. Vegül azzal zárta le a vitát hogy amúgy is oda akart menni. Bár elég gyanus volt hogy épp a másik irányba ment, de örültem hogy törődik velem. Út közbe, nem akartam hozzá beszélni ő mégis próbálkozott valami kedes beszélgetéssel. Annyira kedves, ő a tökéletes srác.

//szóval itt egy rövid rész, remélem azért jó😅//