A Tűzzel Játszol|Maffia|[BEF.]

33.

Júlia

Nem fér a fejembe. Egyik nap szerelmem másik nap hozzám se szól. Kikészít azt hittem vége lesz a körforgásnak, de nem. Legyen már végre valami. Azt se bánom, ha nem szól hozzám, de legalább maradjon velem egy légkörbe. Megőrülök, ha nem tudok róla semmit.

A napom úgy indult, hogy nem volt mellettem. Elmentem Dominikkal edzeni egyet. Kristóf és velünk tartott, de Dukász felszívódott. Bezárkózott egy lenti szobába fixre veszem. Megértem, hogy sok volt neki a tegnap. Nem kell mindenkit büntetni a történtek miatt.

Azután megreggeliztük felkerestem Dukászt a reggeli szoba ahová nem tudtam benyitni most nyitva, de nincs senki. Megráztam a fejem felszaladtam az emeletre a közös hálónk nyitva. Elsétáltam az istállóhoz, ott se találtam. Körbe futottam az ő megszokott útját, de mindhiába. Összeroskadtam. A pánik a féltés a szomorúság és a düh eluralkodott rajtam. Nehezen bevittek a házba a fiúk. Sikítoztam őrjöngtem, hogy hova tűnt. Elvesztettem a fejem. Mindenhol őt láttam elkezdtem képzelődni. Fél nap Dukász nélkül őrültté tett. visszatekintve ölni is tudtam volna érte. Akár a saját életem felajánlanám, az ördögnek csak ne kerüljek még egyszer abba az állapotba. Mikor már végképp elegem lett a rágondolásból főzni kezdtem. Nehezen sikerült összedobnom valamit. Persze minden percben a sírás fojtogatott. A kérdések sora, ami a fejembe lejátszódott teljesen levitt az életről. Főzés után az asztalra borulva zokogtam. Alig kaptam levegőt. A mellkasom majd ki szakadt. Más persze azt mondta volna mire ez a nagy hiszti, de Dominik felvitt a szobába elküldött letusolni és mindvégig mellettem ült a hálóba, vagyis most is itt ül.

- Hol van már? – keseredek újból el.

- Nem tudom, Lia mi is aggódunk érte. Nyugi, ha komoly baja lenne, már tudnánk róla.

- Ne is mondj ilyeneket! A szívem törik bele! – állok fel. Járok egyet, amiből lesz még pár kör fel és alá.

- Kristóf! – kiabál le Dominik.

- Mi a baj? – rémül meg.

- Csinálj valamit Liával, mert én már nem tudok mit.

- Lia ne csináld már. Jól van. Lehet, magányra vágyik, vagy csak gondolkodik.

- A szívem választottja! Tudhatná, hogy gyenge vagyok, ha róla van szó! Legalább egy kis cetlit hagyott volna. Beleőrülök ebbe! – leülök az ágyra.

- Én is meg fogok őrülni, ha nem kerül elő most. – néz maga elé Dominik. Hihetetlen, hogy Kristóf ilyen nyugodt. Ha csak nem. . .

- Kristóf miért vagy ilyen nyugodt? – szidom össze. – Tudsz valamit?

- Lia, hogy gondolhatsz ilyenre! – vonja fel a szemöldökét. – Szerinted hagynám, hogy szenvedj?

- Nem tudom – vágom rá.

- Nyugodj meg! – simogassa meg a vállam.

- Hagyjál! – lököm le a kezét. Megint elkap a sírás. Kinyílik az ajtó. Dukász az épségben. Letörlöm a könnyeim. Erőt veszek magamon és felállok. Közel lépek hozzá. Megpofozom.

- Hogy merted ezt megtenni velem? Itt hagytál! Halálra aggódtam magam érted! – leülök. Dukász nyel egy nagyot.

- Júlia ígérem, megmagyarázom. – mondja nyugodtan.

- Mit? Azt hogy a halálod is megfordult a fejembe? Vagy azt hogy az is, hogy épp megcsalsz?

- A nők mindent túldramatizálnak. – sóhajt fel Dominik.

- Kussolsz, köszi! – támadom le.

- Gyűlölök minden percet nélküled Lia! Öltözz, fel egy kicsit melegebben elmegyünk egyet sétálni és mindent elmondok! – kezdi újból Dukász.