A Tűzzel Játszol|Maffia|[BEF.]

1.

Júlia

Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét. Én próbálkoztam, nem is buktam el, de még nem is nyertem. Kora reggel rémálmaim gyötréséből telefonom csengőhangja riasztott fel. Ránézek a főnököm az Kristóf. Elég rendes ember, nem lehet rá azt mondani, hogy idős, de benne van a korában rendesen, mikre is gondolok, én sem vagyok már kamasz a csinos kis 26 évemmel csak észben fejlődtem testre nem igazán.

‒ Igen? - szólok bele álmosan.

‒ Ne haragudj, gondoltam, hogy még az igazak álmát alszod.

‒ Nem nincs semmi baj, mond, mit szeretnél.

‒ Be tudnál menni a bárba úgy háromnegyed óra múlva?

‒ Persze.

Lenyomta rám. Kereken 4.00 óra. A nyitás általában 9-kor van, ha reggeli beosztású vagyok legkésőbb 7-re kell bent lennem. De sebaj, addig sem vagyok a gondolataimmal összezárva. A konyhába battyogok, teát készítek, általában az emberek reggel kávét isznak, hogy felébredjenek viszont nekem egyáltalán nem jött be maradt a zöld tea. Míg a víz felforr a könyvespolcomhoz léptem és azon gondolkodtam vajon mit olvassak majd megakadt a szemem egy klasszikuson, sokak által ismer Büszkeség és balítélet akadt kezeim közé. Fellapoztam megnéztem oldalszámát, nem túl vaskos. Hallom, ahogy forr, a víz kilépek a konyhába a könyvet az asztalra helyeztem majd egy bögrébe öntöttem a meleg vizet és bedobom a filtert. 5-10 perc mire kész a szobámba vettem az irányt felöltöztem addig. Leültem magam elé vettem a teámat és belekortyoltam majd a könyvbe merültem.

Dukász

Vajon sikerül eltűntetniük a rakományt, nagyon remélem igen. Rápillantok a kijelzőmre „ismeretlen szám"

‒ Halló? - veszem fel a telefont.

Senki nem szól bele. Vékony dobhártya szakító elektromos hang cseng fel. Azonnal letettem. Egy ideje ez van, nem hiszem, hogy más gengszter tenné ezt. Inkább a jardok. Velük nehezebb a dió, akárhogy próbálok nyomozgatni valamelyik tag után hogy, legyen mivel zsarolni a nyom eltűnik. Mintha hirtelen mindenki a saját szennyesét teregetné ki. A bár pince részébe rejtem, oda senki nem jár le és nincs rajta a tervrajzon, sem amit mondjuk nem is értek.

‒ Ász? - szólít meg a bár vezetője.

‒ Szerinted rájön bárki is? - folytatja.

‒ Ha lakatot teszel a szádra, senki nem fog. - válaszoltam meg szárazon.

Az ajtó felé néztem nyikorgása nagyon elterelte figyelmem. Besétál egy kamasz lány, hosszú fekete haj, homokóra alkat, vékony bőrdzseki rajta oldaltáska kezében könyv. Szemöldökét felhúzva rá néz Kristófra, majd rám.

‒ Jó reggelt! - nyögi ki nagy nehezen.

‒ Neked is, mi járatban? - intézem hozzá a kérdést.

‒ Itt dolgozom.

Ledöbbentségem olyan könnyen észrevette, hogy csak egyszerűen elnevette magát levette kabátját felkötötte a kötényét majd felült a mellettem lévő bárszékre.

‒ És te? - kérdezi, majd könyvét fellapozza.

‒ Tulajdonos, Fekete Dukász - nyújtom, felé kezem mire ő rá se ránt.

‒ Júlia - löki oda más hangnemben

‒ Lia, figyelj, az lenne a teendőd, hogy alaposan lefertőtleníts, áttörölj mindent. Nem nagydolog, de kérlek, vedd komolyan, ezután haza mehetsz, viszont ne feledd az estét.

‒ Mi lesz este? - vonom kérdőre.

A lány nem válaszol, megy a dolgára szúrós tekintetem Kristófra meresztem.

‒ Mit keres itt egy aligha 17 éves kislány?

‒ Ász, nyugodj meg, már érett nő, csak valahogy megtörte az élet akkoriban került ide, azóta nem változott semmit sem. Nem beszél, sokat csak teszi, amire kérem és ennyi. - beszéde közben méregeti, Júliát majd elkapja, a tekintetét majd rám néz.

‒ Gyere el este! - megfogja a vállam ‒ megnézem, hogy a fiúk hol tartanak.

De mire le akart menni hozzájuk már jöttek is. A kulcsot a kezembe nyomta Krisztofer az öcsém majd bólintott, hogy minden rendben.

‒ Gyerünk, máshol is van dolgunk. - az ajtó felé nézek, majd visszapillantok Júliára.

Óvatosan oldalra húzom, a szám egy halvány mosolyt virítok és rákacsintok, de elcsapja fejét. Intek Kristófnak és elhagyom a bárt.