Back To You (Kim Taehyung ff.)

2. Hezitálás

Hogy mi? Azt mondta menj ki Dél-Koreába? -vágott döbbent arcot Emma.

Igen. De mit tegyek? -csúsztattam szét könyökeimet az asztalon. -Bence nem fog neki örülni és mivan, hogyha ő is ott lesz? -néztem kétségbeesetten barátnőmre.

Taehyung? Ugyan... Mióta is nem láttad?-kezdett el töprengeni.

6 éve...- eresztettem ki a legnagyobb sóhajom.

Na, akkor nem lesz itt semmi gond! Kell a pénz, hogy tudj lakást venni és legalább megnézed a régi városod. Meg találkozhatnál régi barátokkal is. -sorolja fel az előnyöket.

Jó, végülis igazad van. De még megkell beszélnem Bencével és anyáékkal. -álltam fel az étkezőasztaltól és sétáltam át a szobámba, hogy magamhoz vegyem a táskámat.

Elmegyek a szüleimhez, aztán Bencéhez. Ne várj haza, szerintem ott alszom. -sétáltam a bejárati ajtóhoz és magamra kaptam surranómat.

Rendben csajszi, jó éjt! -vágott perverz vigyort, én pedig fejemet ingatva indultam el.

Idegesen doboltam ujjaimmal a kormányon. Kissé feszült vagyok, a szüleim reakciója miatt. Remélem jól fogják fogadni. De még azt se döntöttem el, hogy menni akarok-e. Mikor megérkeztem a megfelelő utcába és megtaláltam a szokásos, otthonos házat, leállítottam a kocsit és egy nagy levegőt véve kiszálltam a járműből.

Sziasztok, drága szüleim! -tettem le a táskámat az ajtó mellett lévő kis szekrényre. Apa a kanapén ülve nézi a televíziót, anya pedig ha jól hallottam, éppen sütöget.

Szia Kim! -pattant fel apa és szoros ölelésbe vont.

Szia! Anya, kitudnál jönni hozzánk kérlek? -kérdeztem, miközben helyet foglaltam a kedvenc, egyszemélyes fotelemben.

Itt vagyok drágám! Mi a helyzet? -ült le apa mellé mosolyogva és kiváncsian vártak, hogy belekezdjek mondandómba.

Először is, ne akadjatok ki légyszi! Másodszor pedig ez egy remek l...-

TERHES VAGY???-kiáltott fel anya hirtelen.

Mi?! Nem, dehogy is! Anyaaa!! -temettem kezeimbe arcomat. -Hisz egyetemre járok, túl fiatal lennék még gyereket vállani, nem gondolod? -dőltem hátra nagyot fújtatva.

Szivem hagyd, hogy végig mondja. -fogta meg apa, anyukám kezét.

A munkámról lenne szó. A főnököm ajánlott egy remek lehetőséget. A testvér cég, ahol ember hiány van, akar egy profi fotóst és beszéli is a nyelvet. És a főnök engem ajánlott. Mivel amúgy is elkezdtem gyűjteni egy saját lakásra, úgy gondolom, hogy ez nagyon jól jöhetne nekem. -kiváncsi voltam, mit mondanak.

Hm, és hol is van ez a testvér cég? -tette fel apa azt a kérdést, amire most nem szívesen válaszolnék.

Dél-Koreába. -nyögtem ki nemes egyszerűséggel.

Tessék? -szólalt fel anya is. Tudtam, hogy őt is ennyire megfogja rázni. -Dél, oh... És te hogy érzel effelől kicsim? -folytatta.

Nem tudom! Totális sokkban vagyok azóta. A sok emlék, ami odakötött, és a fájdalmas búcsú...-

Most Taehyungra célzol? Kim, ugyanmár, az csak gyerekszerelem volt. -legyintett apa a levegőben, de anya hirtelen megbökte őt a könyökével, hisz azóta is érzékenyen érint ez a téma. A visszaköltözés után, hetekig sírtam Taehyung után.

Bocsánat, úgy értettem, hogy az már nagyon régen volt. Azóta felnőtt nő vagy és van egy csodás párkapcsolatod. Taehyung szerintem itt egyátalán nem tényező. Szóval, miért is hezitálsz? -tett fel apa újabb kérdést.

Igen, tudom, hogy már rég volt, de akkor is. Mivan, ha összefutok vele az utcán? Vagy valami hasonló. Mit fogok tenni? -túrtam idegesen a hajam közé.

Kim, figyelj rám. Azóta Taehyung is felnőtt lett, lehet már nem is ott él. Meg amúgy is, melyik városban van a cég?-

A fővárosban. És igen, Tae nem ott élt, hanem Daeguban. De mivan, ha odaköltözött? -meresztettem ki szemeit, mint valami elmebeteg. Lehet csak ezt is túlagyalom, mint minden mást.

Kicsim, ez butaság! Ott többet fizetnek, nem? Kell neked a saját lakás, nem? Akkor csomagolj össze és menj! Ne félj semmitől, ezek a butaságok meg ne gátoljanak. Ha esetleg össze is futsz vele, amit kétlek, beszélgettek egy-két sort, aztán viszlontlátásra! Biztos neki is van kapcsolata, az is lehet, hogy már házas. -fakadt ki anyából a sok igazság.
Elgondolkodtam, az előbbi monológján és teljesen igaza van.

Anya, egyetértek veled! Elmegyek! Csak jót tehet ez nekem! És végre valóra válik az álmom! -kúszott mosoly az arcomra.

Na látod, ez a beszéd! -mosolyodott el apa is, anya pedig büszkén kihúzta magát.

Köszönöm, hogy meghallgatatok. Viszont, most mennem kell Bencéhez, neki is el kell mondanom. -álltam fel a kanapéról.

Várj már egy kicsit, nem eszel velünk? -kérdezte anya, én pedig bólintottam.

💫💫💫💫💫💫

Szia babuu! -ugrottam bele barátom nyakába és csókkal köszöntöttem.

Szia édes. Mire fel ez a nagy öröm? -mosolygott rám.

Gyere elmondom, a kedvenc kávénk mellett. -biccentettem fejemmel az ajtó felé, barátom pedig csillogó szemekkel kapta magára pulcsiját.

Szóval azt akarod mondani, hogy nem látlak 1 hónapig?-váltott át szomorú hangnemre.

Igen. Sajnálom babu, de-

Ez neked csak jól jön. -fejeztbe be helyettem a mondatot. -Jó legyen. Elengedlek! De ígérd meg, hogy minden nap beszélünk, amint időd engedi. -fogta meg kezem az asztal másik oldaláról.

Köszönöm, szeretlek nagyon! -dobtam neki egy puszit a levegőben.

A szüleid mit szóltak?-ivott bele a kávéba.

Anya először azt hitte, hogy terhes vagyok. -nevettem el magam.

Tessék? Tényleg, múltkor védekeztünk? -kezdett nagy gondolkodásba.

Hahaha, nagyon vicces vagy! Egyébként örültek neki. Ők is remek lehetőségnek találták. -valóban örültem neki, hogy ilyen könnyen fogadták.

És mikor indulsz? -kérdezte szomorkás arccal.

Holnap után. -kijelentésem után, mégjobban el letg kenődve.

Akkor, ma nem szabadulsz tőlem. -csapott az asztalra játékosan.

Nem is szeretnék szivem!-hajoltam át a kis asztal felett, hogy puszit hintsek ajkaira.

Fogalmas sincs, hogy miért aggódtam ennyire. Az a dolog, ami ott történt Koreában, az már a múltam része, ahogy Taehyung is.

De ekkor még fogalmam se volt, hogy mi vár rám.