Káros szenvedély - Szoboszlai Dominik

1. Régi barát

Még mindig nem fér a fejembe, hogy jutottam el odáig, hogy lemaradok az év egyik legfontosabb sporteseményéről, az Eb-ről, ahol nekem is játszanom kellene és képviselni Magyarországot a csapattal együtt. Helyette Székesfehérváron gubbasztok a tévé előtt és nézem Szofival a mesét. Egy csődtömeg vagyok. Mindenki csalódott, pedig nem akartam ezt. Játszani akartam és megmutatni, hogy jó formában vagyok. Ez azonban nem így volt. Nem éreztem magamat megfelelő fizikai kondícióban és ezt a stáb és az edző is látta rajtam. Tisztában voltam vele, hogy ez csak egy szép gesztus volt tőle, amiért meghívott a bő keretbe, de alig láttam én magam is esélyt, hogy benne legyek a szűk keretben is. Pedig az utolsó pillanatig reménykedtem. Ahogy mindenki...

Be kellett látnom, hogy az életben nem jöhet össze mindig minden és most szembe kellett néznem ezzel a nehézséggel is. Igaz, sokan bátorítottak és vigasztaltak, nagyon nehéz ezt most elfogadnom. Pár nem múlva pedig Salzburgba kell utaznom egy állapotfelmérés miatt és eddig rohadtul mindenki lerázott. Valószínűleg ezt is egyedül kell csinálnom. Bendit nem zaklathatom folyton, hiszen ezerrel készül az Eb-re, amiért nem is hibáztatom. Én is ezt tenném a helyében. Az edzőtáborban így is sokat lelkizett velem, nem lóghatok mindig a nyakán.

A szüleim hatalmas támasznak bizonyultak most is, miután a barátnőmmel is szakítottam, mert nem tudta elviselni, hogy most nem villoghat velem majd a bajnokságon, pedig rákészült. Mindig csak a hiszti ment és nem lehetett tőle nyugodtan lenni. Egykor szerettem, de mostanra senkit nem tudtam elviselni magam mellett. Matyinak, a menedzseremnek igaza van, most a felépülésemre kell koncentrálnom és utána majd minden jön szépen magától. Igen ám, csak én hihetetlenül gyorsan akartam mindezt. Azt pedig végképp furcsa volt elviselni, hogy esténként nem vár senki az ágyban és nincs kivel csinálnom. Így csúszott be múlt héten is egy egyéjszakás történet a dologba.

-Megnézzük a második részt is ugye? - Szofi édes hangja zökkent ki, így azonnal ránézek.

-Nem vagy még álmos? - kérdezem egyik szemöldökömet felhúzva, de szám sarkában ott bujkál egy mosoly.

-Nem! - vágja rá határozottan, pedig tudom, hogy ha most belekezdünk a mese második részébe, akkor nem fog tudni felkelni reggel, hogy elvigyem oviba. Remélem anyám nem fog kinyírni, hogy elkényeztetem a húgomat.

-Na jó, legyen - egyezek bele és a kedvéért még mosolygok is mellé most tényleg. Ő a mindenem és nagyon bánt, hogy ilyen kevés időt tudok vele lenni. Az a pár nap, amikor hazautazok hozzájuk, édes kevés.

Ahogyan azt vártam, Szofi negyed óra után elaludt, így kikapcsoltam a tévét a szobámban és átvittem a saját ágyába. Olyan mélyen aludt, hogy fel sem ébredt semmire.

Elvánszorogtam a fürdőbe, de amint megláttam a tükörben a szemem alatti fekete karikákat, elszörnyülködtem. Tényleg nem voltam a helyzet magaslatán. Szerettem volna, ha ennek az egésznek minél előbb vége van.

Kint már teljesen besötétedett, de én nem tudtam még mit kezdeni magammal, az alvás végképp nem ment volna. Anya még a konyhában törölgette a pultot, mikor kimentem inni egy pohár vizet. Egy mosollyal adta tudtomra, örül, hogy itt vagyok. Én most valamiért kevésbé, de velük legalább valamennyire elviselhetőbb volt ez az egész szituáció.

-Lemegyek, sétálok egyet - közlöm vele a pultnak támaszkodva, ő pedig csak kérdőn néz rám.

-Veled menjek? - tudtam, hogy nem akarja, hogy szomorkodjak és szerinte a legrosszabb, amit tehetek, ha egyedül vagyok. Némán megrázom a fejemet.

-Azt hiszem, jót fog tenni egy kis friss levegő - lököm el magam a barna pulttól és egy puszit nyomok anya arcára, aki nem tart vissza.

Szégyellem magam, amiért egy szál cigarettával és egy öngyújtóval a pulóverem zsebében mentem ki a lépcsőházból. Nem kellett volna elkezdenem ezt sem. Sportolóként mindig fontosnak tartottam, hogy egészségesen táplálkozzak és ne károsítsam mindenféle hülyeséggel a szervezetemet, de most kifejezetten vártam, hogy a lakópark játszóteréhez érjek és rágyújthassak, ahol senki nem lát. Főleg nem apa.