Káros szenvedély - Szoboszlai Dominik

6. Váratlan este

Korán kelek ma is, ahogy Linettnek este mondtam, ő pedig békésen alszik. Felöltözöm és végre útnak indulok a tornára, az úton pedig kiagyalom, hogy vigyem Linettet a várnál tett látogatásunk után. Valami olyan helyre kellene vinnem, ahol bevallhatom neki érzéseimet.

-Jó reggelt! - köszönök vidáman a dokimnak, aki mosolyogva fog velem kezet.

-Herr Szoboszlai, jöjjön. Ma egy kis kinti labdás edzést terveztem magának - int maga után, miután átöltöztem és a füves területre vezet, ahol a segédei sorakoztak fel labdákkal a kezükben.

Izgatottan álltam a dologhoz, mivel tudtam és éreztem, hogy nem fáj semmim, jól vagyok. Nagyon jó hangulatban is telik az edzésem és örülök, amikor elhagyom végre a központot. Teljesnek érzem magam. Írok egy rövid üzenetet apának és Matyinak megint, majd visszamegyek Linetthez a szállodába, mert a tegnapi eső miatt sajnos nem lett a várnézésünkből semmi, így már halasztottuk.

Inkább megnéztük a csapatot a tévében és szurkoltunk, hogy Bendi pályára lépjen, de ez sajnos nem történt meg.

Linett még a késői ebédnél - szinte már vacsoránál - is arról áradozott, milyen király érzés volt fent a várban és nagyon örültem, hogy mosolyogni és nevetni láthatom. Szinte csak figyeltem a lány arcát és azon gondolkodtam, miért nem találkoztunk mi korábban össze. Akkor egészen biztosan velem lenne és nem lenne ilyen rossz helyzetben a szüleivel.

-Nem megyünk vissza a szállodába, kicsit pihenni? Lemehetnék egyet úszni, ha van kedved - vetem fel az ötletet és közben intek a pincérnek, hogy kérem a számlát. Sokkal jobb volt Linettel ebédelnem, mint egyedül és feleleveníteni az itteni emlékeimet vele.

-Oké, benne vagyok - egyezik bele mosolyogva és szerintem a mai nap után mindenre rábólintana. - De nem vagyok, jó úszó. - teszi hozzá nevetve, én pedig megrázom fejemet.

-Nem probléma. - mosolygok kedvesen.

A visszaúton zenét hallgatunk és örülök, amiért Linettnek tetszenek a német számok, amiket én kívülről fújtam. Csupa meglepetés ez a lány. Mellette végre embernek és férfinak éreztem magam és eszembe sem jutott, hogy rá kellene gyújtanom. Azt a dobozt is kidobtam a lakópark szemetesébe, amit a segítségével vettem.

Mosolyogva figyeltem Linettet, amint felszabadultan sétált a lifthez és szórakozottan nyomta meg a gombot. Annyira gyermeki és alázatos volt, aki minden apróságnak örül, hogy egyszerűen imádtam ezt benne.

A lakosztályba érve azonban elkap valami olyan érzés, hogy nem tudom tovább titkolni előle, hogy tekintek rá és el szeretném neki mondani. Ugyanakkor még mindig félek, hogyan fog reagálni.

-Jajj Dominik, nagyon köszönöm ezt a napot! Ez is csodálatos volt - fordul felém hálás mosollyal, én pedig aprót bólintva lépek közelebb hozzá. Annyira szeretném megcsókolni.

-Örülök, hogy jól érezted magadat - ujjaimmal óvatosan füle mögé tűrök egy hajtincset, s az ő arcáról eltűnik a mosoly. Nem azért mert nem tetszene neki, sokkal inkább mert megérintettem arcélét és ahogy elnézem ugyanolyan reakciója van, mint nekem. Nekem baromira jól esett és tetszik, hogy megérinthettem.

-Dominik - leheli nevemet, de nem tudja folytatni. Kíváncsian fürkészem szemeit, amiket fogva tartottam enyéimmel.

Ujjam köré csavargatva egyik hajtincsét szórakoztattam magamat és közben éreztem, amint élesen beszívja a levegőt, majd szaggatottan fújja ki. Határozottan zavarba hoztam.

Egyre közelebb hajolok hozzá és szinte érzem ahogy leheletem találkozik arcbőrével. Szemeimmel ajkait pásztázom, melyek résnyire elnyíltak a közelségem végett. Nem akarom, hogy elutasítson.