Káros szenvedély - Szoboszlai Dominik

5. Salzburg

Hétfő reggel korán kelek, hiszen időben el szeretnék indulni Salzburgba, hogy Linettel legyen időm valahol nyugiban megebédelni mielőtt elmegyek tornára. Anya és apa már a konyhában várnak, Szofi pedig a kanapén ül még pizsiben és mesét néz. Érkezésemre az álmosság eltűnik szemeiből és felém rohanva csimpaszkodik karjaim közé.

-Sziasztok! - ülök asztalhoz húgommal az ölemben.

-Jó reggelt édesem! - hajol hozzám anya és egy puszit nyom arcomra, amit viszonozok. Látom rajta a mosolya ellenére is, hogy szomorú, amiért megint elmegyek, de legalább most tényleg huzamosabb ideig lehettem itthon és, ha a kezelésekkel végzek még lesz egy hetem itthon, mielőtt visszamegyek Lipcsébe.

-Mindent összepakoltál? - kérdezi tőlem apa, miután anya is leült az asztalhoz, hogy együtt reggelizhessünk meg. Szofi pedig nem volt hajlandó a székre ülni, így az ölemben tolta be a vajas kenyerét, amit megkentem neki. Rohadtul hiányozni fog ebben az egy hétben.

-Igen - bólintok neki kezdve én is a reggelimnek.

-Linettet hol veszed fel? - érdeklődik anya és szinte éreztem, hogy nem menekülhetek a téma elől.

-A parkolóban negyed óra múlva - pillantok órámra és igyekeznem kell. Nem akarom, hogy várnia kelljen rám.

Reggeli után két sporttáskával a kezemben búcsúzkodok családomtól. Nem akarom túl érzelmesre ezt az egészet, mégis elszorul a torkom, amikor kilépek az ajtón és a lift ajtaja becsukódik előttem. Szofi szomorú pillantása beégett az emlékembe, anya és apa csak megértően néztek rám, hiszen tudják, hogy muszáj most elmennem. Még, ha fáj is.

Autómhoz lépve felnyitom a csomagtartót és bepakolom táskáimat, majd gyorsan megfordulok, mert lépteket hallok magam mögül és remélem Linett lesz az.

-Szia! - köszön szégyenlős mosollyal, én pedig közelebb lépek hozzá.

-Szia! Kicsit megnyugodtam, hogy mégsem gondoltad meg magad - nevetem el magam, majd elveszem tőle utazótáskáját és az én csomagjaim mellé teszem. Feleannyi cucca van, mint nekem. Csupán egy válltáska van nála. Ő maga pedig annyira szép. Szőke haja kiengedve omlik vállaira, fehér pólót és egy szürke melegítő nadrágot visel. Én is lazára vettem a dolgot, mert kényelmesen szerettem volna vezetni, szóval egy fekete Adidas nadrágban nyomultam meg egy sötétkék Calvin Clein pólóban, kiegészülve elmaradhatatlan karórámmal.

-Nem lett volna okom rá - von vállat legédesebb mosolyát villantva felém, én pedig totál leblokkolok egy pillanatra ettől.

-Ehm... mehetünk, ha gondolod - biccentek fejemmel az autó irányába, ő pedig beleegyezően bólint. Illedelmesen kinyitom neki az utazóülés ajtaját, majd miután beült, becsukom és beülök én is a kormányba. Remélem a szüleim nem kukkoltak minket az ablakból, vagy ilyesmi.

-Hosszú lesz az út? - szólal meg először Linett, miután kikanyarodtam a főútra. Örülök, hogy beszélget velem, mert elég kínos lenne, ha egész úton csendben lennénk. Mosolyogva emelem rá szemeimet.

-Nagyjából 5 óra, de majd megállunk pihenni, ha gondolod - közben előveszem napszemüvegemet, mert már reggel 7-kor is sütött a nap és az én szemeim pedig hunyorogva tiltakoztak erős fénye ellen.

Az út elején kicsit könnyedebb témákat érintettünk, mint például milyen volt Salzburgban élnem évekig. Igazából tök sokat mesélek, Linett pedig kíváncsian hallgatott engem.

-Na és neked van jogsid? - kérdezem témát váltva és tényleg érdekel, hogy vajon Linett vezet-e.

-Igen, de nem szoktam sokat vezetni - mosolyog rám szégyenlősen. - Legutóbb összebalhéztam egy másik sofőrrel a Tesco parkolóban.