The Promise

Gyilkos fekete alak

Adam:

Vissza tekintés a múltba:

- Hol van?!- esek neki nem túl kedvesen az ijedt recepciós csajra a kórházba beérve.
- Kicsoda uram?- kérdezi ijedten
- A férfi...akit nemrég hoztak be...
- Aki le esett a lépcsőn?
- Igen
- Máris nézem....aha...most lett vége a műtétnek..
- Mi?! Milyen műtét?!
- Azt csak az orvos mondhatja el javaslom először Dr. Lewist keresse meg. Ott lehet még az intenzív osztályon, ahol a keresett személy is van.
- Köszönöm- hagyom ott és már száguldok is fel az osztályra.

Meg találva az orvosi szobát töröm szinte ki az ajtót, a benti orvosokra hozva a frászt.
- Ki az a Dr. Lewis?!
- Én uram- szólal meg szemüveges fekete hajú férfi.
- Hogy vannak?! Milyen műtétet csináltak?! Mi történt?!- esek neki ruhájától fogva.
- Uram! Kérem csillapodjon!- próbál nyugodtan kezelni, mintha valami őrült lennék- először is mondja meg a beteg nevét akiről érdeklődik.
- Sebastian! Kim Sebastian! ( Írói megjegyzés: tudom nem illenek össze, de mivel ők Namjoon szülei ezért muszáj)
- Ó igen, Mr. Jamie mondta, hogy jönni fog...
- Helyes! Akkor meg mondaná végre, hogy mit kellett műteni?!
- Sajnálom...a párja le esett a lépcsőn... és sajnálatos módon ez azonnali vetélést okozott. A magzatot pedig muszáj volt eltávolítani különben a párja is belső végzésben meghalt volna.
- Mi....a baba.... nem...
- Őszinte részvétem. Kívánja, hogy én vagy a sógora mondja el a férjének vagy..
- Nem...- mondom még mindig kábultan.
- Rendben. A férjét két ajtóval odébb találja. A sógora még bennt van.
Bólintok és lassú léptekkel még mindig sokkoltan megyek ki az ajtón.

Ez nem lehet igaz.... Ez nem történhet meg... már éppen kezdett minden rendben lenni.... és Sebastian..., hogy mondjam meg neki.... Ki Tudja mit fog emiatt csinálni...
Ezekkel a gondolatokkal mentem be, ahol az ágyon fekve, infúzióval a kezében meg láttam Sebbit...
Mellette pedig a síró Jamiet... őt látva elöntött a méreg... Mi van ha ő lökte le, hogy bosszút álljon...
A piros köd hirtelen be lepi a szemeim világát és nyakától fogva a falnak vágom, ahol nem kicsit csattant a háta csoda, hogy nem tört el a gerince... Bár nem izgatott volna, fájjon csak neki.
Nyakára szorítottam, mire kezemre fogott és úgy fuldoklott.
- Adam... Adam...nem...nem én..- próbált beszélni de nem érdekelt most csak a bűntudat és a gyilkolás vágy piros leple vont maga alá és a bosszú élt bennem...a bosszú, hogy megbosszuljam meg nem született gyermekemet...

Azonban egy erőtlen suttogó szenvedő ismerős hang újra vissza hozott a való világba...
- Adam...- szólított mire rögtön elengedtem Jamie nyakát aki nagyot esve landolt a földön és köhögni kezdett.
-Sebbi! Hogy érzed magadat?!- ülök le a mellette lévő székre és apró kezéért nyúlok.
-

Fáj...fáj a ...- mondja majd el gondolkodik, hirtelen a hasához nyúl, majd ezt másodpercel később hisztérikusan kiabálni kezd- hol van?! Mi van vele?!
- Shh, nyugodj meg- próbálom csitítani és át ölelni, de ő rúg-kapálva ordít, amire a szívem össze szorul... Túlságosan meg szerettem, és fáj, hogy így kell látnom...
- Mi van a gyerekkel?! Adam! Válaszolj! Miért nem érzem őt?! Adam!
- Sajnálom...de minden rendben lesz..
- Nem! Nem! Ne merészeld azt mondani, hogy....hogy...- zokog fel- mi történt?! Hogy történhetet?! Nem! Hazudsz! Nem történhetett meg!
- Kérlek, Sebastian nyugodj meg!
- Nem! Nem! Nem!- kiabál magából kikelve.
Erre megjelenik két ápoló és egy Dr. Lewis.
- Kérem most menjenek ki, a betegnek pihennie kell- mondja, de mikor nem mozdulok erőteljesen ki taszigál, a sokktól pedig hagyom is...

Újra elönt a méreg és Jamiehez fordulok aki rögtön reszketve hátrál a falig.
- Hallgass meg Adam...- sír fel- nem én voltam...sose tudnék senkit bántani főleg nem a bátyámat...
- Ezt higgyem is el?! Hülyének nézel?! Mindenki tudja, hogy gyűlölöd!
- Nem gyűlölöm...- suttogja
- Na ne kezd játszani az ártatlant te önző mocsok kis...- mennék neki,de egy erős lökés meg akadályoz ebben.
- Nyugodj le Adam! Azt mondta nem ő volt.
- És te hiszel neki nem igaz...- nevetek hisztérikusan- hát persze a kis szuka behálózott és gyorsan hívott téged is, hogy véd a seggét!
- Adam! Elég! Először hallgasd meg!- mondja parancsolóan Noel.
Mielőtt meg szólalhattam volna Jamie megelőzött.
- Igen! Úgy volt, hogy találkozunk, de még segítettem valamiben Taeminnak ezért késtem...- szipog- amikor meg érkeztem hozzátok éppen nyitottam volna az ajtót mikor egy feketébe öltözött alak majdnem fellökve rohant ki a házból. Először azt hittem Sebastian, de aztán rájöttem, hogy az ő állapotában nem lehet, így rögtön elöntött a rossz érzés és be is mentem és hívni kezdtem őt, de sehol senki és semmi... Aztán amikor az emeletre is fel akartam menni meg láttam őt...furcsa szögben feküdt...a lábai között vér volt...nem...nem tudtam mit csináljak.. Szólongattam és meg néztem él e még... aztám hívtam a mentőket... Majd téged és anyáékat akik szerintem mindjárt itt lesznek...- fejezi be Noel karjai között zokogva.
- Sejtésed sincs ki lehetett?!
- Nem... Mindene takarva volt... És szag elnyomót használt...
- És nem tudod ki akarta volna bántani?
- Sok szeretőd volt Adam...néz körül náluk- mondja Noel
- Vagy a falkátokban...nem mindenki szerette...- szipogja Jamie is.

Abban a percben meg fogadtam, hogy ha kell akkor a föld alól is, de meg keresem azt a rohadékot és olyan fájdalmasan ölöm meg ahogyan eddig még soha senkit...

A jelenben:

Nagyot ásítva ébredek és fordulok, hogy magamhoz húzzam Sebbit, de a mellettem lévő hely üres...
Nagyot sóhajtok. Tudom, hogy tegnap túl lőttem a célon és, hogy nem így kellene vele bánnom, de valahogy muszáj volt kizökkenteni a depresszióból...
Nem hazudok nekem is rohadtul fájt a gyerek elvesztése és teljesen meg tudtam érteni őt. Éppen ezért adtam neki időt. És szívem szerint még többet adnék, de rá kell jönnie neki is, hogy ha továbbra is így viselkedett volna, hogy nem eszik csak fekszik és néz ki magából nem foglalkozva senkivel és semmivel az neki is ártalmas lehet később...
Na meg ugye hiányzott már az a kedves és törődő, omega akit elvettem... És vissza akartam kapni és ha ehhez az kell, hogy haragudjon rám ám legyen, de akkor is vissza szerzem őt.