The Promise

Mi történik?!

Jamie:

- Kicsim le jönnél hozzánk, van valami amit mondanunk kell- nyit be hozzám anya izgatottan, mire morogva le teszem a kontrollomat és kikapcsolom a játékot amiben már nyerésre álltam...
- Mi történt, amit ennyire sürgős elmondani, pár órája jöttem csak meg a suliból és egy perc nyugtom sem lehet...- hisztizek még mindig és le vágom magamat a kanapéra.
- Fiam, elég legyen a hisztiből, tudod, hogy utálom- szól apám, mire csak szemet forgatok- figyelj tudod, hogy van egy bátyád akit már évek óta keresünk.
- Igen, és?
- Ma kiderült, Adamék megtalálták és holnap ide hozza, hogy találhassunk vele- ugrik fel anyám és szinte sír örömébe.
Lesokkolva és kétségbeesetten nézek magam elé a szívem majdnem megállt olyan rémület érzés fogott el, hogy azt hittem elajulok úgyhogy még szerencse, hogy ülök.
- T... tessék?- kérdezem levegő után kapva- vissza jött??
- Igen, a bátyád végre újra velünk van, végre meg ismerheted, hát nem csodálatos?!
- Vagyis Adam és ő összes házasodnak?!
- Hát mi ugyanúgy benne lennénk az esküvőben mint anno, de természetesen most, hogy már a fiúnk felnőtt és mégb szerintem nem tud semmiről, és nem szeretne házasságot nem fogjuk ráerőszakolni, és ezt biztosan Adam is megérti majd.

Hosszasan el gondolkodom magamban, a tesóm egyáltalán nem érdekelt eddig sem, sőt habár nem ismertem, gyűlöltem mert egész gyerekkorom során anyám és apám is csak ő vele foglalkoztak és le se szarták, hogy velem mi van, csak az érdekelte őket, hogy meg legyen, amivel nem is lenne nagy baj le számítva, hogy amikor rám néztek véletlenül mindig ő jutott eszükbe és nem engem láttak... Emellett tudtam, hogy Adam házastársává válna ha egyszer vissza térne, viszont ezt nem hagyhatom, nem adom Adamat ő csak az enyém.

- Hahó fiam?! Jamie?!- szólongatnak mire rájuk nézek- min gondolkodtál ennyit, talán nem örülsz?- kezdenek aggódni- kicsim téged attól még ugyanúgy szeretni fogunk ahogyan most is...
- Jajj, nem, nem szó sincs róla anya, én nagyon örülök, hogy vissza jön a nagy tesó, alig vártam már, hogy végre meg ismerjem- mutatom a minden napi mű mosolyomat- ne aggódjatok minden rendben lesz közöttünk, biztos vagyok benne, hogy hamar egymásra találunk, már nagyon izgatott vagyok a holnap miatt, megyek is fel készülni.

Gyere csak bátyó biztos jól fogunk szórakozni....

Adam:

- Jace, kis fiam annyira jó újra látni, így hiányoztál- sír apa és fia is mire nem kicsit érzem magam kínosan, hogy én meg ebben a meghitt pillanatban itt állok...
- M..milyen Jace?- szipogja értetlenül.
- Óh bocsánat biztosan máshogy neveztek el azóta, Jace volt a születési neved kincsem.
- Óh, értem..nos remélem a Sebastian is jó lesz...
- A neved nem számít csak az, hogy te itt vagy, mellesleg szép név, de gyere anya és Jamie öcséd is már nagyon vár!
- Van egy testvérem?!- kérdezi boldogan szeme pedig arányosan csillog- mindig is szerettem volna egy testvért!
- Igen, Jamie és ő is omega, úgyhogy biztosan jól kijöttök majd, ő is már meg akar ismerni! Gyere!- mennek szinte szaladnak a nappaliba ahol gondolom vártak rájuk.
Gondoltam rá, sőt eredetileg úgy lett volna, hogy én csak el hozom és hagyj legyenek együtt és ismerjék meg egymást, de aztán a kocsiban Sebastian megkért, hogy maradjak vele végig, mert, hogy úgy biztonságosabban érezné magát, és mivel végülis nem volt más semmi programom így bele egyeztem, így hát követtem őket a házba.

A nap nagyon szinte már túl jól és nyugodtan el telt, ami egyedül azért volt számomra furcsa mert Jamie kedves volt ami vele soha a büdös életben nem fordul elő, csak ha akar valamit....
Így hát egész nap őt figyeltem fél szemmel, hogy mit forgathat a fejében..
A

mikor végre egyszer csak kettesben maradtunk gyorsan el is kaptam és be rántottam a fürdőbe.
- Mire készülsz?!- nyomom a falnak, mire először nagyot nyekken, de aztán nevetni kezd amivel tudja, hogy jól fel tud idegesíteni...
- Csak nem félted tőlem a tesómat?!- játsza a felháborodottat, de aztán újra nevetni kezd- nyugi nem esik bántódása, sőt akár hiszed, akár nem én aztán nem készülök semmire, leszámítva azt, hogy végre megismerjem én drága szeretett bátyuskámat...
- Hát persze... Mert te annyira vissza akartad kapni! De ide figyelj, drága kedvenc kis omegám- fogok nyakára, mert tudom, hogy rá legfeljebb csak így lehetek hatással- ha miattad nem jön össze vele a házasság meg egy gyerek akkor azt te írtó fájdalmasan fogod megbánni!
- Csak nem bele szerettél?!- nyögi nehézkesen.
- Kellene a fenének, ha nem kellene végre egy örökös meg ez a házasság, máskülönben felőlem maradhatott volna ott ahol volt.
- Érdekes az illatod nem nem ezt mondja...
- Tök mindegy, a lényeg, hogy ajánlom ne kavarj be nekem mert az rohadtul meg fogod bánni!- engedem el és megyek ki, ahol Sebastianba ütközök.

-  Téged kereslek- mondja- apa beszélni szeretne veled.
- Máris apa?- húzom fel szemöldökömet, ő pedig el pirul- de akkor jobb ha oda megyek- kerülöm ki és megyek a teraszra ahol már sötét van. Milyen gyorsan el ment ez a nap is...
- Itt vagyok Tom, bocsi csak mosdóban voltam.
- Semmi, Sebastianról és az esküvőről lenne szó...- nagyot nyelek, de próbálok higgadt maradni, vajon az omega mondott el valamit?! A fenébe, hogy nem bír csendben lenni...
- Igen?
- Beszéltem vele róla és azt mondta, hogy még nem tudja szeretnée.. Figyelj tisztában vagyok vele, hogy év ígéretet tettem neked, de még csak most kaptam vissza és nem akarom ezzel el ijeszteni, szóval csak annyit szeretnék kérni, hogy hagyj egy kis időt neki, hogy meg ismerjen..- na jól van akkor megnyugodtam, hogy csak erről van szó..
- Ne aggódj, én se két nap utánra terveztem, majd ha készen áll rá.
- Köszönöm, tudtam, hogy meg érted.

Vacsora után végül végre haza felé tartottunk, alig akarták el engedni egymást, de aztán csak sikerült, viszont amit nem tudtam, hova tenni az az volt, hogy miután véget ért a kis csevejünk Tommal Sebastian nagyon távolságtartóvává vált, holott eddig egész nap ha olyan volt akkor hozzám bújt, most viszont még rám nézni sem akart, és ez a kocsiban sem változott, amikor meg kérdéztem, hogy hogyan érezte magát csak röviden válaszolt ahogyan arra is amikor azt kérdeztem, hogy jól érzi e magát arra is csak tömören válaszolt...

Otthon, csendben minden szó nélkül el ment fürödni és mikor arra gondoltam, hogy csatlakozom hozzá, rá jöttem, hogy be is zárkózott, amin miatt egyre dühösebb lettem és a fürdő előtt vártam, hogy ki jöjjön és, hogy el mondja mi történt.
- Mi bajod van- kérdezem mire ugrik egyet mert észre sem vett.
- M..mondtam...hogy...semmi.. habár.. fáradt vagyok....jobb..jobb ha lefekszem- dadog össze vissza, de ennyivel nem akartam el engedni így kezét megfogva húztam vissza magam elé.
- N...ne bánts- zokog fel amit már végképp nem tudok megérteni, eddig egyáltalán nem félt tőlem mióta együtt voltunk első este..
- Dehogy bántalak, mért tenném- kérdezem, de ő egyre jobban kezd zokogni és menekülni akar, majdhogynem pánik rohama volt, és próbáltam megnyugtatni, de sehogy sem akart meg nyugodni, így inkább gyorsan el engedtem, mire ő gyorsan be zárkózott a szobájába és hallottam, ahogyan keservesen sírni kezdett.

Fogalmam sem volt, mi lelte, de nagyon nem tetszik...
Sóhajtva és fáradtan fürödtem és feküdtem le én is és furcsa mód kicsit hiányérzetem volt az ágyban, ami rám egyáltalán nem volt jellemző és én miatt a rohadt érzés miatt nagyon rosszul szinte semmit sem aludtam, de hajnalban az ajtó nyitásra keltem és Sebastian kétségbeesett, könyörgő és rettegő könnyáztatta arcával találtam szembe magam...