Megmentettél. - Damiano David

1.Fejezet

// Sziasztok, ez a történet egy komoly szálat visz, egy olyat, ami nem mindig vicces. Komoly dolgokkal is foglalkozik. Tehát kérlek, ha esetleg tudsz olyan embert, aki családon belüli erőszak áldozata, esetleg a párja bántalmazza mindenképp segíts neki, nyújts védelmet, hallgasd meg és ne menj el szótlanul mellette. Ha pedig te vagy az áldozat, keresd fel az alábbi oldalt, ott tudnak segíteni neked.
https://nane.hu/erintetteknek/hol-kaphatok-segitseget/  
Köszönöm, hogy időt szántok erre a kis csodára, amit boldogan osztok meg veletek. //

Puszi, Avine. ❤️

Fáradtan sétálok az éjszakai utcán, eléggé leharcolt a mai munka, így szinte csak csoszogok a macskaköveken a házak között. Furcsa érzés kezd elhatalmasodni rajtam, léptek hangjával körülölelve.

- Laura - hangzik a hátam mögül, engem pedig egyből kiráz a hideg. Tudom jól, hogy kihez tartozik ez a hang, ahhoz az emberhez, akit annyira meggyűlöltem, mint még soha senkit. Felgyorsítom a lépéseimet, menekülőre fogom, még véletlenül se akarom, hogy utolérjen. Nyelek egyet, amikor a karomon érzem Fabio szorítását. Nem tudom, hogy hogyan talált meg, sem pedig azt, hogy miért üldöz a mai napig és miért nem tud rendesen elengedni.

- Fabio, hagyj békén, szakítottam veled - rántom meg a kezem, ahogy szembe kerülök vele.

- Laura, elég volt a hisztiből, három hónapja nem láttalak és azt se tudtam mi van veled - néz rám azzal az ádáz tekintettel, amit jól ismerek.

- Azért szakítottam veled, mert megütöttél - tárom szét a karomat és hátrálok egy lépést, de a falnak ütközöm.

- Véletlen volt, nem kellett volna felidegesítened. Tudtad jól, hogy kemény értekezletem volt a cégnél - mordul fel közelebb lépve hozzám, ezzel teljesen a falnak szorítva.

- Mi az, hogy véletlen, Fabio? Senkit nem ütsz meg véletlenül! Csak hagyj békén és menj haza - szinte már ordítok. Félek tőle.

- Elég legyen már! Tudod, hogy szeretlek, és igenis vissza fogsz hozzám jönni, akkor is, ha nekem kell elrángatni hazáig! - szorítja meg a kezem azzal a lendülettel, és elkezd rángatni az autók felé.

- Eressz el Fabio, nem megyek veled sehova! - ordítok. Esélyem sincs, hogy bárki is meghalljon, de legalább önbizalmat ad, hogy küzdjek, segít feltüzelni magam.

- Fejezd már be az ordítást - lendül felém a keze, és egyenesen az arcomon csattan a tenyere, én pedig fájdalmasan oda kapom az egyetlen szabad kezemet. Érzem, ahogy elkezd vörösödni az arcom, egy könnycsepp pedig végig folyik az arcomon.

Pár pillanatig csak nézek magam elé, remeg a kezem és fáj az arcom. Szinte megmozdulni sem bírok, egészen addig a pillanatig, amíg pár cipő kopogását meg nem hallok. Egy alak suhan el mellettem, a vele járó szellő szinte azonnal megbizsergeti az összes pontomat, Fabio keze pedig hirtelen elenged. Egy női kéz karol át védelmezően.

- Menjetek előre, mindjárt megyek én is - mondja egy erőteljes férfihang, a nő pedig elkezd húzni hátrafelé, miközben hátat fordítunk Fabiónak és a másik alaknak.

- Nyugi, minden rendben lesz - suttogja olaszul a nő, és végre van egy kis esélyem megnézni egyik megmentőmet. Vállig érő, szőke haja van és elég alacsony, az arcát nem tudom rendesen megnézni, folyamatosan előrefelé figyel, majd behúz az egyik ajtón egy alagsorba. A hirtelen fényre összeszűkül a szemem, nehezen szokja meg a világosságot, de amint sikerül, két férfit látok meg, akik a lányra merednek.

- Vic, mi történt? - lép közelebb hozzánk az egyik férfi, akinek hosszú, sötétbarna haja van, de olyan iszonyatosan jól van ápolva, mintha egy nőé lenne.