Megmentettél. - Damiano David

10.fejezet

// Sziasztok! Ha hétfő akkor Damiano sztori, hoztam is nektek az új fejezetet, olvassátok sok szeretettel, meg úgy mindennel. ❤️ //

Puszi, Avine. ❤️

Nem akarok felkelni, nem akarok kimászni az ágyból, ami most pillanatnyi menedéket ígér a világ összes fájdalma elől. Kinyitom a szemeimet, mire úgy megfájdulnak, mintha én lennék a legmásnaposabb ember a földön. A fejemre húzom a takarót, hogy elmeneküljek a kínzó fénytől. Nem akarom ezt. Morgolódom magamban, de végül nagy nehezen, keserves küzdelmek árán végre kimászok a takaró alól, hogy megmossam az arcomat és kicsit feléledjek. Ahogy meglátom az arcom a tükörben, elborzadok a látványtól. Sötét karikák jelzik, hogy nem nagyon aludtam ki magam. Nagyot sóhajtok és beletúrok a hajamba, lerogyok a wc ülőkére és nézek egy kicsit magam elé.

- Cianna, itt van? Legalább ennyit mondj el - hallom lentről a beszűrődő hangokat, tudom jól, hogy ki az.

- Nem mondok neked semmit - förmed rá Cianna. - Addig örülj, amíg nem vágok hozzád valamit, te gyerek.

- Cianna, nem akartam bántani, értsd meg.

Védekező hangnem, fél Ciannától, amit amúgy nem csodálok, mert amennyire öreg, annyira heves. Képes tényleg valamit hozzávágni és annak nem lesz jó vége.

- Persze, senki nem akarja - szól szarkasztikusan. - Ha nem akartad volna, elmondod neki az igazat, nem mástól kellett volna megtudnia, az isten szerelmére, én totál azt hittem, hogy egy normális fiú vagy, Damiano. Örültem, hogy talált valakit, aki megbecsüli, erre tessék, ezt teszed vele.

- El akartam mondani neki, csak nem ilyen gyorsan! De értsd meg, csak azt akarom tudni, hogy jól van-e, nem reagál semmire sem, se nekem, se a többieknek, még a legjobb barátnőjének sem.

Kinyitom az ajtót, óvatosan kilopózok, majd lesétálok egyenesen elé. Nem szedtem össze magam teljesen, de muszáj vagyok szembenézni vele, még a végén Cianna szívinfarktust kap miattam.

- Menj el, nem akarok veled beszélni, Damiano.

A hangom erőtlen, alig hallható, iszonyat másnapos vagyok és még csak jól se érzem magam teljesen.

- Hála az égnek, hogy jól vagy - lép közelebb a lépcsőhöz Damiano, de Cianna elévág egy seprűt, ami körülbelül öt centire csattan előtte a falon.

- Mit mondtam neked, te átok? - förmed rá Cianna és egyre közelebb megy hozzá, én pedig csak lesem, ahogy az öreg nő úgy osztja ki, mintha az anyja lenne.

- Csak öt percet akarok vele beszélni - teszi imádkozó tartásba a kezét Damiano, mire én megrázom a fejem.

- Nem akarok veled most beszélni, egyelőre nem - fonom össze a karjaim a mellkasom előtt.

- Hallottad, Damiano David, nem akar veled most beszélni. - repül Damiano felé egy piros papucs is. - Fél perced van, hogy elhagyd a vendégházamat, aztán nem állok jót magamért.

- Cinti hol van? - kérdezek rá, mielőtt elmenne. A barátnőm érdekel, voltam olyan szemét, hogy tegnap este ott hagytam egyedül őt négy olasszal, akikkel semmilyen közös nyelvet nem beszél.

- A házban, Vickel és Thomasszal. Jól van, vigyázunk rá - sóhajt Damiano.

- Ja, úgy mint rám, meg úgy bízhatok benned ilyen téren, mint bárki másban? - szólalok fel dühösen.

- Hidd már el, hogy el akartam mondani! - emeli fel a hangját Damiano.

- Te itt nem beszélsz így, édes fiam - szól rá Cianna. - Most pedig tűnés, Laura barátnőjét szívesen látom itt, de téged nem.