Megmentettél. - Damiano David

13.fejezet

// Sziasztok, elsőnek is bocsánat, hogy ennyire megkéstem az új fejezettel, csak rengeteg dolog jött közbe. :( DE igyekszek, visszaállni majd a rendes "publikálásra". Olvassátok, szeressétek. //

Puszi, Avine. ❤️ 

Amikor a fiúk elhagyják a lakásom, Cinti egyből rám néz és leránt maga mellé a kanapéra.

- Szóval, drága Laurám, mit is zavartunk meg pontosan? - kacsint felém.

- Kapd be, mindent is - sóhajtok fel és magamhoz ölelem a kis dekorációs párnámat.

- Ahogy láttam, azt neked kéne - húzza el a száját viccesen, majd komolyan folytatja, miután kap tőlem egy figyelmeztető pillantást. - Mindent hallani akarok - helyezkedik el a legjobb barátnőm velem szemben, miközben tekintetével ádázul figyel engem.

Kínosan felnevetek és néhány részletet megosztok vele, de nem mindent. Van, amit az ember lánya szívesebben tart meg magának. Az esténk viszonylag nyugodt, de valami furcsa érzés motoszkál bennem.

- Várjunk csak, te nem is meséltél. Milyen volt Thomassal? - vigyorgok rá. Már a gondolat is szórakoztat, hogy mennyire kellemetlen lehetett, hogy nem beszélnek közös nyelvet. - Mennyire értettétek meg egymást? Ms. Google fordító?

- Olyan normális volt, fogjuk rá - von vállat, de látszik rajta, hogy amúgy jól érezte magát. Nem firtatom tovább, majd elmond mindent, ha szeretne, de egy biztos, hogy nem közömbös neki a kis fiatal gitáros, bár nem értem, hogy miért. Egyáltalán nem az esete, de inkább Thomas, mint valami idióta bárhonnan a föld másik részéről.

- Na jó, Cinti, ki vele - nyújtom felé az üveges rosét a kanapé mellől. - Esküszöm, nem ítélkezem, csak mondd már el mi van.

- Ne felejtsd el, mit ígértél - néz rám komoran, amikor végre megered a nyelve, ahogy meghúzza a rosét. - Alakul valami, de valljuk be, én itt? Kizártnak tartom, arról nem is beszélve, hogy alig értjük meg egymást, szóval lényeg a lényeg, semmi komoly és nem akarom, hogy bárki is tudjon róla - adja át az üveget.

- Hűha, tehát ha jól értelmezem a dolgokat, képes vagy gyengéd érzelmeket táplálni egy olasz férfi iránt, aki amúgy fiatalabb nálad és ráadásul még csak nem is egy félisten? - képedek el lesokkolva.

- Lau, nem kell mindenkinek félisten, néha elég ha nem ítél el és nem töri össze az ember álmait, mellesleg Damiano is fiatalabb nálad, ezt ne feledd, és bármit mondhatok Thomasnak magyarul, mert nem érti meg - nevet fel, de hallom a hangjában azt a keserűséget, ami azt jelzi előre, hogy vagy össze fog törni a szíve vagy pedig iszonyatosan boldog lesz.

- Ott a pont, de akkor is, pont Thomas? Nem olyan, mint az eddigi pasijaid - döntöm meg a fejem, ahogy meghúzom a rosét.

- Tudom, és nem is a teste jön be, hanem ahogy bánik velem - sóhajt fel, amiből rögtön tudom, hogy már most belehabarodott, csak magának se akarja teljesen bevallani.

- Mi a franc, Hegedűs Cintia valami csodával határos módon nem egy testépítős szemétládáért van oda - húzom meg az üveget újra, ezt az információt nekem is felkell dolgoznom.

- Menj a pokolba, de igazad van - vágja hozzám a párnát, ami eddig mögötte pihent. - Rohadtul nem akarom, hogy bárki is tudjon róla, szóval esküdj, hogy nem mondod el senkinek és úgy teszel, mintha nem tudnál semmit - nyújtja ki felém a kisujját az esküre, mire megrázom.

- Esküszöm, hogy tőlem senki nem tudja meg - nyújtom felfelé a rosét. - Arra, hogy olaszország mindig meglep - húzom meg az üveget, utána átadom, hogy Cinti is beleigyon.