𝐢𝐝𝐨𝐥 - 𝐩𝐦 | ✓

𝟐𝟔

- Isa írt! - ugrál izgatottan a húgom.

- Na, mikor érkezik? - idegeskedek. Az elmúlt három óra elég feszülten telt, hisz legalább hétszer kaptam agybajt a led miatt. Először rosszul dugtam össze, majd a távirányítót kevertük el valahova. Közben majdnem leszakítottuk Camil ágyát, de végül nem sikerült. Mondhatni egy egyszerű ragasztós fényfüzérről van szó, mi mégis képesek voltunk számtalanszor elbarmolni!

- Most szállt le a buszról, akármelyik percben ideérhet - kezd el sikongatni.

- Jól van, jól van - dünnyögöm. - Ha bármire szükségetek van, tudod, hol találsz.

- Rendben - mosolyog rám, és átkarol. - Köszönöm, Maya!

- Ez csak természetes - nyomok egy puszit a hajába, aztán egyedül hagyom, és elvonulok a szobámba. Camil elég idős ahhoz, hogy egyedül fogadja a barátnőjét, mellesleg nem akarok útban lenni...

Ledőlök pihenni, de bárhogy fekszek, csak megpróbálom túlélni a görcsöket. Eszméletlenül fáj a hasam, ami fura, hisz döntő többségben nem zavart, ha menstruáltam...

Nem telik el sok idő, mert hallom ahogy nyílik a bejárat. A tudat, hogy egy olyan lány alszik nálunk, akit életemben egyszer láttam kicsit aggaszt. Nem ítélkezem előre, az egyáltalán nem vall rám, sőt örülök, hogy Camil barátokat szerez, szimplán van bennem egy kis félelem... Bár ismerve a húgom nem lesz gond, ki tud állni magáért!

Egy darabig figyelem a beszélgetésüket, és próbálok minél több dolgot kiszűrni belőle, aztán egyik pillanatban megszólal mellettem a fülsüketítő csengőhangom.

- Mi van? - szólok bele gondolkodás nélkül.

- Jó napod lehet - válaszol a vonal másik végéről Abigel.

- Bocsánat! Nem érzem jól magam - esedezek. - Miért keresel este tizenegy után? - emelem el a fülemtől a telefont, és az órát nézem.

- Igazából meg akartam kérdezni, hogy otthon vagy-e, de ahogy gondolom, az ágyadban terpeszkedsz, és a hívásommal felkeltettelek - kuncog.

- Pontosan - hurrogom le egyből.

- Akkor nem is zavarlak, vigyázz magadra, és minden részlet érdekel! - hadarja el és kinyom, mielőtt megszólalhatnék.

Milyen részlet? Nagy valószínűséggel ugyanezt fogom csinálni, mint most; szenvedni.

Fogalmam sincs hanyadjára fordulok át a másik oldalamra, de egyúttal a takarót a lábaim közé gyűröm, így egy fokkal kényelmesebb.

- Nem sülsz meg ebben a melegben? - esik be valaki az ajtón. Nem mond többet, kinyitja az ablakot. Érzem, hogy besüpped mellettem a matrac, és hirtelen két erős kar fonódik körém. - Sajnálom, Maya! - suttog a fülembe. Túl álmos vagyok, hogy vitába szálljak vele.

- Payton - helyezkedek el vele szemben, és hangosan kifújom az eddig indokolatlanul benntartott levegőt.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok?

- Bárhonnan felismerem a hangod - hajtom le a fejem. - Miért jöttél?

- Elgondolkodtam azon, amit még a kávézó mögött mondtál. „Választása mindenkinek van, csak nem mindegy, ki hogyan él vele". Várj, most tudom mi jár a fejedben; ennek az idiótának tényleg ennyi idő kellett rájönni?

- Pontosan! - erősítem meg. - Mire akarsz kilyukadni?

- Belátom, nem kellett volna belemennem abba az interjúba. Hatalmas baromságot csináltam! Az elmúlt napokban ezt próbáltam helyrehozni, hogy egyáltalán szóba állj velem. Tudom, nemrég találkoztunk, ám nagyon fontossá váltál nekem. Nem veszíthetlek el az önfejűségem miatt! Bármit megteszek, csak kérlek... - csuklik el a hangja. - Bocsáss meg!

- Mit is mondtam neked, mikor együtt utaztunk? - kérdezek rá, ezzel kikerülve a válaszadást.

- Öhm, nem emlékszem...

- Az igazi Paytont szeretném megismerni, és nem azt, aki a kamerák előtt szerepel! - helyezem mindkét kezem a mellkasára.

- Akkor jó úton jársz, mert ilyen vagyok igazából! Messze nem a béna celeb, aki harmadszor is visszamegy az exéhez - Elmosolyodok, amit észre is vesz. A fülem mögé tűr egy kósza tincset, és közelebb von magához. - Szabad? - érdeklődik, mire hevesen bólogatok. Lehunyja a szemeit és ajkait a számra tapasztja. Mintha minden mondanivalóját egyetlen csókba akarná belesűríteni... - Na, mi a válaszod? Megbocsátasz és...

- És?

- Megígéred, hogy soha nem hagysz magamra?

- Azt nem garantálom, hogy minden húzásod elnézem, de igen, bocsánatkérés elfogadva! - vigyorgok, és újabb csókba invitálom. - Lehet egy kérdésem? - szólalok meg, miután elválunk.

- Hallgatlak, édes - simítja végig az arcom.

- Mégis hogy jutottál át a húgomon sikoltozás nélkül? - kuncogok.

- Ja, lefizettem - kezd el ő is nevetni.

- MIT CSINÁLTÁL, MOORMEIER? - kelek ki magamból, szerintem teljesen jogosan. Te jó ég! - Mégis mennyi pénzt adtál neki?

- Egy százast.

- SZÁZ DOLLÁRT?

- Shhh, ne ordibálj! Le fogsz minket buktatni! - csitít el.

- Ha lefizetted a húgom, nincs mitől félnünk. Apa esti műszakos - magyarázom és homlokon vágom. Legalábbis remélem, hogy jól emlékszem!

- Au! Lehet, de fogadtunk, mert azt mondta biztos nem fogsz velem megbékélni - röhög tovább.

- Hihetetlenek vagytok - engedem el a témát, és a karjai közé bújok.

- Aludjunk, mert korán kell kelnem, ha nem akarok édesapáddal összetűzni - suttogja.

- Egyetértek - helyeselek, majd becsukom a szemem, és megpróbálok visszaaludni.

- Hogy sikerült az este? - kíváncsiskodik Camil reggeli közben. - Payton majd' betörte a bejáratit, úgy kopogott. Azt hittem be akarnak hozzánk törni, így serpenyővel a kezemben nyitottam ajtót! Egyébként most hol van?

- Visszament a hotelbe - harapok egy hatalmasat a pirítósba, hogy minél később kelljen válaszolnom. Akaratom kívül, de észreveszem Camil barátnőjét, aki eléggé feszeng velem szemben. - Isa, történt valami?

- D..dehogyis! Nagyon finom volt a reggeli - zökken vissza a valóságba.

- Köszönöm! Örülök, ha ízlett - mosolyodom el. A lány felkel a székről, és tányérját a mosogatóba rakja. Milyen illemtudó... - Van mára programotok? - fordulok a húgomhoz.

- Elvileg elmegyünk sétálni a környéken. Igaz, szívem? - néz a konyhába, ahol Isa áll és bólogat. Elhagyja a helyiséget, és a szobák felé veszi az irányt.

- Szívem? - kérdezem alig hallhatóan a testvérem.

- Igen, hát...

- Csak nem? - csillannak fel a szemeim. - A barátnőd?

- Még nem - pirul el. - Ma akarom megkérdezni.

- Sok sikert, hugi!

- Neked is - válaszol gyorsan, majd Isa nyomába ered.

- TESSÉK? - kiáltom utána, de figyelmen kívül hagy.

Remek... Miről tud mindenki, amiről én nem?