BSD ~egypercesek

Felbecsülhetetlen pillanatok

-Tudod mi jobb annál, mint amikor végre leülhetek pihenni egy üveg bor társaságában?

A kötéses kíváncsi szemekkel pillantott rá kedvesére, ajkain egy halvány, bizonytalan mosollyal.

-Fogalmam sincs. -Ingatta meg fejét, kezét jobban megszorítva.

Pár pillanatra csend telepedett rájuk, a szobát pedig a kellemes nyári szellő fújta keresztül.
A vörös tincsekbe belekapva tépdeste őket, megcsillantva rajtuk az esti fénysugarakat, s élettel teli ragyogásuk után zuhantak vissza erőtlenül gazdájukra.

-Amikor veled lehetek.

***

Hosszú hónapok teltek el, mióta kilépett a maffiától, s ugyan nehezen, de újra a talpára tudott állni a kalapos bolond, másnéven Nakahara Chuuya.
Mindezt csakis egy valakiért tette. Az a valaki lehet ugyan nem érdemelte meg ezt a kiváltságot,de az ő szívében egy igazán fontos helyet foglalt el, és valjuk be, kevesen képesek akár csak a bizalmába férkőzni a történtek után.
Ami azt illeti.. nem igazán talált másfajta munkát, ami illett volna hozzá, így végül ment azzal, amivel lehetett. Egy takarítói állást vállalt el, nem messze közös lakásuktól, s ugyan ha nem is az a kifejezetten egzotikus szakma, a fő, hogy nyugalma lesz mindenféle stressztől, és illegalitástól. Ez pedig akkor minden volt, amire vágyott. Egy új, szabad kezdés, egy tiszta lap, hogy ne kelljen a múltjával, vagy a hozzá kötődő dolgokkal foglalkoznia.

Minden hétfőn reggel 6-kor kezdett, így akadt ideje tovább pihenni. Az eligazítás egyértelmű volt, a munkatársai pedig egész tűrhetőek.. persze semmi sem tökéletes.
Az ügyfelek közül akadt egy, ahova mindig visszahívták, s már-már családtagnak érezte magát ott, habár az elején vonakodva vállalta el a megbízást, mikor közölték, hogy három gyerek is akadályozná a munkáját.

-Szóval most már bébicsősz is vagy?

Kuncogott fel az Irodatag, kávéjába kortyolva.

-Ne is mondd...azok a kölykök megőrjítenek. -Sóhajtott fel megforgatva szemeit Chuuya, de aztán csak elmosolyodott halványan, s kipillantott az ablakon keresztül.
-De néha egész tűrhetőek.

Ahogy múltak a napok, majd a hetek, egészen belerázódott ebbe az új beosztásba, s sokkal nyugodtabban indult el otthonról, illetve viselkedett másokkal.
Ez már nem a megszokott, forrófejű gyilkos volt. Ő már egy másik életet élt.
Összepakolva, s elrakva mindent vissza a helyére vette útját hazafelé, a szokásos útvonalon.
A Nap lemenőben haladt a házak falát végignyalva vöröses árnyalataival, az utcákon pedig kevesen kóboroltak.
Elhaladva a kávézó mellett, ért el ahhog a kirakathoz, ami megragadja tekintetét nap mint nap. Most is megtorpant léptei közben, s tekintetét az üveg mögött kiállított, díszes esküvői ruhákra vetette.
Elmélázva tűnödött, belegabalyodva a hosszú fátylokba, csipkés szoknyákba, s a tündöklő, földön végigfutó uszályokba.
Sosem gondolt arra, hogy egy ilyen emberi esemény az ő életének valaha is a részese lesz, arra meg főleg nem, hogy rajta legyen ez a fajta öltözet. Habár az előző munkája miatt már tisztában volt vele, milyen "nőnek lenni", az csak egy egyszeri alkalom volt, amit soha többet senki kedvéért nem ismétel meg.
Inkább az öltönyök világa ragadta magával, amit aki csak ránézett, megmondott első látásra. Nem kevés féle-fajta szín, és kombinációt tudhatott magáénak.

Hazaérve, kulcsát elő se kellett készítenie, párja nyitotta neki az ajtót, percre pontosan.
Egy kellemes vacsora, s fürdés után leültek mindketten a televízió elé, ahol a kötéses választott filmet. Ezúttal valami akciódúsabbra jutott a döntés, úgyhogy egy üveg bor is melléjük került.

***

-Tudod mi jobb annál, mint amikor végre leülhetek pihenni egy üveg bor társaságában?

-Fogalmam sincs.

-Amikor veled lehetek.-Suttogta oda párjának, fejét pedig vállára téve fonta össze ujjaikat. Arca halványan kipirult a kimondott szavakra, talán az alkohol miatt..
-Nem cserélném el semmi másra.