BSD ~egypercesek

Esőben /visszaemlékezés/

Csak álltunk ott az esőben. Egyáltalán nem akartam róla tudomást venni, ennek ellenére mégis ott volt. Engem bámult azokkal a nagy barna szemeivel. A hideg végigfutott rajtam, ahogy csak arra a hideg tekintetre gondoltam. Kezeim szorosan ölbe fontam, falnak dőltem, s felsóhajtottam.
"Még meddig fog itt nézni? Kezd idegesíteni...csak vidd már innen a fejedet más felé idióta!"
Gondoltam magamban, s próbáltam elterelni gondolataim valahova máshova.
Nem ment. Ő volt az eszembe. Mintha közelebb jött volna pár centivel, de ezt nem hoztam szóba, arrébb mozdulni pedig nem is akartam, esetleg sértésnek veszi a másik.
Bár jut is eszembe. Hol érdekelt az engem ha megsértődik?
Ezt az egészet csak az szakíthatta félbe, hogy a "drága" teljesen belejött az aurám szűk körébe.

-Chuuya~~~ Nem fogsz így megfázni?

Már vágtam volná hozzá a kedves szavakat, azonban ő ebben is meggátolt. Olyan hiper sebességgel vette le kabátját, hogy azt egy kolibri megirigyelné.

-Tessék.

Dobta fejemre a bézs szövetet, s teljesen eltűntem a színről. Nagy rám. Minden egyes ruhája nagy rám. Elegem van abból, hogy kicsi vagyok! Morogva emeltem le fejemről a módosult "kabát-esernyőt", s néztem szemeibe.

-Ha annyira aggódsz értem, akkor akár el is húzhatnál.

Rivalltam rá, de csak egy gyors visszakérdezés jött.

-Egyáltalán mit keresel itt ilyenkor?

Nagyon jó kérdés. Már lassan akkor én sem tudtam. Annyi biztos, hogy a kalap otthon maradt. Pont akkor, mikor haszna is lehetett volna. Hogy valamit válaszoljak, motyogva odalöktem valami értelmetlen választ.

-Azt amit te! Semmi közöd hozzá.

Tökéletes. Így nem sérült az egóm se, s a méltóságom is teljes maradt. Egy kósza tincset eltűrtem szemeim elől, s visszanéztem a bosszantó egyénre.
Ekkor már túl késő volt bármit is csinálni. Ajkait a sajátjaimon éreztem, forró lehellete a számba áramlott, ahogy nyelvével körkörös mozdulatokat írt le az enyém körül. Felemelte a kabátot, kettőnk fölé fogta, így egyikünk se ázott tovább.
Szívverésem a magasba ugrott, szemeim összeszorítottam, kezeim felvezettem mellkasára, s próbáltam gyengéden ellökni magamtól.
Nem ment. Nem hagyta magát. Akaratos kis dög, annyi szent. Szabad kezével átkarolta derekamat, mire a hideg rázott ki.
Ahogy lassan kinyitottam szemeim, s ránéztem jégkék, homályban úszó tekintetemmel, csak még többet akartam.

Ott, abban a pillanatban, ki akartam élvezni minden másodpercet.