Kilencedik

1.2K 93 20
                                    

Egy gyors kis írói megjegyzés, (ami úgyse érdekel senkit) mielőtt továbbhaladsz: erősen 18+, szemrákért felelősséget nem vállalok💕
Ellenben, ha mégsem akarod elolvasni, nyugodtan kihagyhatod, a történet további érthetőségét nem befolyásolja. Most pedig takarodok részt írni, mert megver az asszony.

- H-hitoshi?- fordult hátra meglepetten.
- Szerintem van még ott hely nekem is- dobtam le a boxert halványan mosolyogva, majd a válaszát meg nem várva beléptem mellé a zuhanykabinba.
- Szervusz apuci- vigyorgott, mire összehúztam a szemöldököm és háttal a hideg csempének nyomtam.
- Mondtam már, hogy ne hívja így- hajoltam a nyakához és puszilgatni kezdtem.
Vigyorogva beletúrt a hajamba, miközben fentről csak úgy záporoztak ránk a vízcseppek.
Puha kezei néha jobban, néha kevésbé erősen markolták a lila tincseim, miközben a kezeim fel-le jártak a vékony testén, időnként kicsit elidőzve az ágyékánál.
Nagyokat sóhajtva tépkedte a hajam, amit őszintén szólva nagyon élveztem, fogalmam sincs miért, úgy dekódoltam ezt a mozdulatot, hogy jól csinálom, amit csinálok.
- Fordulj meg- csaptam rá somolyogva egy kicsit a fenekére, mire szélesen vigyorogva eleget tett a kérésemnek.
- Hűha apuci, ma szadistásat játszunk?- kuncogott, mire finoman megfogva a haját, egy kicsit meghúztam.
- Légy jó fiú és támaszkodj meg rendesen a csempén- szorítottam meg egy kicsit az oldalát, mire halkan sóhajtott és engedelmeskedett.
Összekulcsolva az ujjainkat, óvatosan vezettem belé a már merev tagom, majd vártam, amíg egy kicsit megnyugszik, közben pedig az oldalát, hasát, mellkasát simogattam, vállait és nyakát puszilgattam engesztelés képpen.
- 'Thoshi kérlek...- nyöszörgött, mire biccentve eleget tettem a kérésének és elkezdtem mozgatni a csípőmet.
Apró, kéjes nyögéseket hallatott és a csempét véste a körmeivel, mígnem elértem a csúcsot, azonban szándékosan abbahagytam, mielőtt ez vele is megtörténhetett volna.
- Naaaa, gyere vissza és folytasd- nyúlt nyüszögve a kezem után, azonban vigyorogva elhúzódtam és rácsuktam a fülke ajtaját.
- Ha szeretnél valamit, a hálószobában megtalálsz- kaptam fel a boxerom és kimentem.
Gyorsan előkaptam a táskából a könyvem és felvéve az alsóneműt, elfeküdtem a francia ágyon.
A vártakhoz híven pedig, nagyjából másfél percel később, mindössze egy szál törülközővel a derekán, egy durcás Denki csörtetett ki a fürdőből.
- Ilyen gyorsan végeztél kicsim?- mosolyogtam rá ártatlanul.
- Te...- húzta össze a szemét, majd a törülközőjét hozzámvágva lefeküdt mellém, nekem háttal.
- Duzzogsz?- fordítottam felé a fejem, mire csak mordult egyet, így hátulról átölelve, az ágyékát kezdtem simogatni.- Akkor ezt se csináljam?
- Dje. Csinálhatod- húzta fel az orrát, mire mosolyogva egy kicsit rámarkoltam a hímvesszőjére, ami egy erőteljes nyögést csalt ki belőle.
- Szóval ilyet is tudsz- vigyorogtam, és ismét a nyakát kezdtem harapdálni.
- H-hitoshi...- markolt bele a hajamba, miközben éreztem, hogy lent elkezdett merevedni.
Elengedve, a hátára fordítottam, majd megtámaszkodtam felette és úgy folytattam a simogatását, amire kisebb-nagyobb sóhajok voltak a válaszok.
Nagy meglepetésemre, egyszercsak finoman jelezte, hogy engedjem felülni, majd még egy kicsit hátrább nyomott, így kénytelen voltam megtámaszkodni a tenyereimen.
Végigsimítva a mellkasomon, elkezdte lehúrni rólam a boxert, amitől egy kicsit kirázott a hideg. És még hogy meglepődtem, amikor a kezébe fogta és hosszan végignyalt a férfiasságomon.
- D-denki- kaptam egy kicsit a hajához, mire rögtön megállt és rám nézett.- N-nem kell ezt csinálnod, ha nem akarod...
- Hát pedig én rohadtul akarom, úgyhogy csönd legyen- nyomta az arcomba az egyik díszpárnát, majd szinte egészben bekapta.
Egy erőteljeset nyögve markoltam bele a hajába és éreztem, hogy az arcom teljesen kivörösödött, az agyamra pedig teljesen ráült a szenvedély ködös mámora.
A szöszi először teljesen körbenyalta a hímtagom, majd elkezdte mozgatni a fejét és az ajkait.
Egyre nagyobbakat nyögtem és éreztem, hogy már nem sok kell, amikor hirtelen abbahagyta és vigyorogva kiegyenesedett.
- Tetszett?- kérdezte sunyi mosollyal, mire hátralökve, ismét fölé másztam.
- És még hogy fog tetszeni a következő- nyitottam szét a combjait és egy kicsit megemelve a csípőjét, behatoltam a fenekébe.
Nyögve karmolászta a hátam, én pedig az alsó ajkamat beharapva szemléltem a látványt, ami több volt, mint izgató.
Bólogatva adott engedélyt, hogy kezdhetem, én pedig sunyin, egy nagyot löktem a csípőjén. Persze a reakciója sem maradt el.
- Sosem tanulsz Denki- vigyorogtam.
- 'Th-thoshi- nyöszörgött, majd erőt véve magán, az ölembe mászott, én pedig úgy hátraültem, ahogy az előbb és megtámaszkodtam a tenyereimen.
- Akkor intézd el magadnak, ha ilyen bátor fiú vagy- simítottam végig a gerincén, majd belemarkoltam a fenekébe.
Bólintva elkezdte mozgatni a csípőjét fel-le, ami mindkettőnkből kéjes hangokat csalt ki, bár belőle egy "kicsit" többet.
Nem is kellett sok, mire éreztem, hogy az egész testem megfeszül és elérem a csúcsot. Megfogva a csípőjét, szorosabban préseltem magamhoz a kisebb férfit, hogy még mélyebbre érjek a férfiasságommal. Ám neki ez sem volt elég, így az egyik kezemmel  elkezdtem gyorsan fel-le húzogatni a bőrt a nemiszervén. Ami pedig végre nem maradt reakció nélkül ugyanis, éreztem, ahogy megvonaglik a kezeim közt és a tenyeremen végigfolyik a fehér ondója.
Azonban úgy ítéltem meg, hogy ez még nem elég, ezért ugyanúgy folytattam, miközben nyöszörögve a vállaimba kapaszkodott, így egy kis idő elteltével ismét orgazmusa volt.
- Jó fiú- csaptam rá a fenekére, majd a kezemet felé tartottam.- Takarítsd le szépen.
Engedelmesen tisztára nyalta a kezem, ezt követően pedig nyomtam egy puszit a szájára.
- Ügyes vagy- dicsértem meg, az arcát cirógatva.
- Azért te se vagy utolsó, apuci- kuncogott, mire ismét rávágtam a hátsójára.
- Mondtam, hogy ne hívj így.
- Tudom, hogy titokban imádod- kacsintott, mire megcsóváltam a fejem.
- Öregnek érzem magam tőle- fintorogtam.
- Hát, még mindig jó kemény, mikor feláll, szóval olyan öreg nem lehetsz- szemtelenkedett és ismét a hímvesszőm kezdte izgatni.
- Nem volt még elég?- húztam fel a szemöldököm.
- Nem- vigyorgott, majd egy mozdulattal megemelte a csípőjét és gyakorlatilag azonnal az ánuszába csúszott a merev tagom.
Nyögve belekaptam a hajába és elég erősen meghúztam.
- B-borzalmas vagy- szorítottam össze a fogaim, miközben a vállaimban kapaszkodva fel-le mozgatta a csípőjét.
- Gyerünk apuci, el tudsz te mégegyszer menni- kuncogott és még gyorsabban folytatta, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis éreztem, hogy ismét elérem a csúcsot, mire gyorsan leszállt és a távozó nedvet kezdte lenyalogatni.
Lehunytam a szemem és hagytam, hogy hátradőljek az ágyon és nagyokat sóhajtva éreztem, hogy Denki lassan végez, majd miután ez megtörtént, elégedetten rámfeküdt.
- Kihancúroztad magad?- kezdtem simogatni a buksiját, mikor megtámasztotta az állát a mellkasomon.
- Ki- bólogatott.- De tudnék még játszani.
- Jesszusom- nyomtam a fejét a mellkasomba, mire méltatlankodva belecsípett az oldalamba.
- Te kértél meg, hogy legyek a barátod, kiválasztottál évekkel ezelőtt, mostmár a nyakadon maradtam, a te bajod- duzzogott, mire magamhoz szorítottam egy kicsit.
- Mintha odaadnálak bárki másnak. Senkivel nem cserélném el az életem. Van egy édes kislányom, aki ha néha rosszcsont is, egy tündér és a csillagokat is lehoznám neki. Valamint van egy fantasztikus párom akiért ugyan nem halnék meg. De élnék érte, mert eldobni az életed és a halálba menekülni, sokkal könnyebb, mint szembenézni az élet viszontagságaival és végigharcolni a magunk csatáit. Lennék a lovad, páncélod, pajzsod, kardod a csatáidban, hogy segíthesselek- simogattam a haját, mire egy picit megtámaszkodva a mellkasomon, könnyes szemekkel nézett rám.
- Ez olyan szép volt és olyan jól esett- mosolygott, majd egy picit oldalra fordítva a fejét, a tenyerembe adott egy puszit.- Remélem egyszer nem csak a barátod lehetek majd...
- Egyszer több is leszel, megígérem...- húztam egy kicsit közelebb, hogy adhassak egy puszit az ajkaira.- Csak adj még egy kis időt kérlek... Hogy összeszedjem a bátorságom és a megfelelő pillanatban kérhessem meg a kezed.
- Várnék rád életem végéig is- kuncogott, mire én is elmosolyodtam és a mutatóujjamal megnyomtam az orrát.
- Addig nem váratlak meg.

Légy A Barátom! 2 - Változás - |ShinKami ff.| Befejezett✓Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang