Légy A Barátom! 2 - Változás - |ShinKami ff.| Befejezett✓

Tizedik

Álmosakat pislogva keltem és felemelve a szatén huzatú párnáról a fejem, először azt sem tudtam hol vagyok. Majd mikor beugrott a tegnapi nap, felnyomtam magam a hasamról és a sárga hajú fiút kezdtem keresni, aki viszont nem volt a szobában. Furcsállva a dolgot, előkotortam a hátizsákomból a mobilom, amit tegnap este nem volt alkalmam elővenni, majd csalódottan kellett rájönnöm, hogy lemerült, így gyorsan előhalásztam egy töltőt és megpróbáltam újraéleszteni.
Pár perc gondolkozás után szerencsémre hajlandó is volt bekapcsolni. Üzenetek ugyan érkeztek, de egy sem az én szöszimtől.
A telefont lerakva az éjjeli szekrényre, gyorsan előkotortam egy tiszta alsóneműt és benéztem a fürdőbe is, azonban üres volt.
A katasztrófális, bíbor szatén köntöst leakasztva a fürdőszoba fogasról, abban csattogtam le a recepcióra, ahol a tegnap látott férfi ült és mikor megpillantott, elégedett vigyorral mért végig.
- Hogy aludtak? Ha aludtak- könyökölt a pultra kíváncsian, mikor odaértem.
- Jól, köszönjük- intéztem el gyorsan a kínos részt.- Nem látta esetleg a páromat? Nem volt a szobában, amikor felébredtem.
- Nagyjából egy órája ment ki- biccentett az ajtó felé.
- Rendben, köszönöm- bólintottam, majd visszabattyogtam a szobába és megpróbáltam felhívni, azonban hiába csengett ki, nem vette fel.
Tanácstalanul ücsörögtem az ágy szélén még majd' 5 percig, mikor kopogtak az ajtón, így gyorsan felpattanva kinyitottam. Denki mosolyogva, egy szatyorral a kezében ácsorgott a szoba előtt.
- Bocsánat, hogy sokáig el voltam, át kellett mennem egy másik boltba a kedvenc kávédért- halászott elő egy kis dobozt a koffeines löttyből amit átadott, mire mosolyogva átöleltem.
- Köszönöm.
- Ugyan. Hoztam reggelit is- emelte fel a reklám táskát.
- Akkor együnk- fogtam meg a kezét és beljebb húzva, becsukatam mögötte az ajtót.
A fotelba leülve, elkezdte kipakolni a dohányzóasztalra a vásárolt elemózsiát.
- Vettem a hazaútra is- pakolászott, majd a kezembe nyomott egy szendvicset, amit megköszönve kicsomagoltam és majszolni kezdtem.
- Denki- törtem meg a csendet pár perc után, a megszólítást követően pedig rám pillantott, jelezve, hogy figyel, miközben nagyot harapott a szendvicséből.- Ismered a nagyapád?
Meglepetten pislogott párat, majd lenyelve a falatot, egy kicsit félretette a reggelijét.
- Az apai nagyapám már elég régen meghalt, az anya felőli nagypapám, viszont tudtommal még él, de nagyon sok éve nem láttam- gondolkodott.
- Anyukádék esküvőjén ott volt?- faggattam tovább, mire értetlenül felhúzta a szemöldökét.- Hanabival.
- Nem. Össze vannak veszve anyával, amiért anya hozzáment Hanabihoz.
- Apukád verte anyukádat, amíg együtt voltak?
- Hitoshi, mik ezek a kérdések?- értetlenkedett.- Nem tudom, soha nem beszéltem velük arról, hogy miért váltak el. Honnan szedted ezeket?
- A rendőr! Tegnapról!- ugrottam fel a fotelből, mire a szöszi egy kicsit összerezzent.
Szegény továbbra sem értette a kettő között az összefüggést, így nagyokat gesztikulálva elmeséltem neki, amit tegnap nekem a férfi.
- 'Toshi, nyugodj meg- fogta meg szelíden a kezemet.- Elhiszem, hogy ez most lázba hozott, de erősen kétlem, hogy a nagyapám lenne- csóválta meg a fejét.- Fogalmunk sincs hol van, mit dolgozik, egyáltalán életben van-e még.
Egy aprót sóhajtottam. Valahol igaza volt, hisz annyi ember él Japánban. Mégis, szentül hittem, hogy ők ketten rokonok.
Végül eme témának a kibeszélése nem fejeződött be, úgy indultunk haza. A Bakugou házban kaptunk egy késői ebédet és elmesélhettük a kalandos kis vakációnk. Persze, Kirishima és Bakugou szakadtak a röhögéstől a Love-hoteles résznél. Denkit nem igazán zavarta, hogy röhögnek, de szerintem egyáltalán nem volt vicces, sőt. Inkább megalázó. Habár az éjszakánk részleteibe nem mentünk bele.
Mikor pedig a kislányunk elrángatta a szerelmemet, hogy nézze meg mit építettek Yuukival legóból, gyorsan elhadartam a másik két férfinak a rendőr történetét.
- Ha beszélt Hanabival, akkor szerintem hívd fel őt és beszélj vele. Hátha még a lányával is ki tudjátok békíteni- gondolkodott hangosan Eijiro, míg Katsuki bólintott.
- Én is ezt akarom. Ő biztos tud nekem segíteni.
- De ne feledd, hogy könnyen lehet, hogy semmi közük egymáshoz és csak véletlen egybeesés- figyelmeztetett a tüskés hajú szöszke.
- Észben tartom.
Hazaérve Latte és Villám nagy örömmel fogadott minket, majd kipakolva a táskákból, ezúttal Denki látott neki vacsorát készíteni.
- Lassan itt lesz a tanév vége, lesz egy halom vizsgájuk a diákoknak- sóhajtottam a konyhapultnak támaszkodva.
- A modelügynökségnek pedig lesz jópár fotózása- bólogatott álmosan, majd a derekát fél kézzel átölelve, egy kicsit közelebb bújtam hozzá.
- Csak a szokásos tavasz előtti bolondok háza- nyomtam egy puszit az arcára.
Hamar aludni tértünk, azonban Denkivel ellentétben nekem órákig nem jött álom a szememre. Forgolódtam jobbra-balra és egyre csak a mellettem fekvő kedvesem nagyapja járt a fejemben. Így felkönyökölve írtam egy üzenetet Hanabinak, majd egy kicsit megnyugodva végre elaludtam.

Másnap reggel megérkezett a válasz, majd az oviba menet felhívtam.
- Szia!- köszönt bele vidáman.
- Hanabi nagyi!- örömködött Nozomi hátul a gyerekülésben a hang hallatán.
- Szia tücsök! Hitoshi is ott van?
- Igen, papa hívott fel!- felelte vidáman.
- Minek köszönhetem a korai telefonhívást?- tért a lényegre.
- Szükségem lenne a segítségedre- kezdtem bele a terv első felébe. Időnként hümmögve jelezte, hogy itt van és figyel, majd rövid időre megszakítottuk a hívást, amíg bevittem a kislányunkat, majd folytattam a második felével.
- Ez aztán a haditerv fiam, szó se róla, jól kitaláltad. Nem tudom, hogy Yoki mennyire van felkészülve az apjára, de az elmondottak alapján biztos vagyok benne, hogy Seijo rendbe akarja hozni a dolgokat. A másik fele meg... Csak váó, mást nem tudok rá mondani- nevetett.
- Reggel sikerült kiszednem Denkiből, hogy lesz egy divatbemutató Párizsban, amire neki is menni kell. Ráadásul megvan már a helyszín meg minden és gyakorlatilag tökéletes. Ennek kell lennie a tökéletes alkalomnak, ha nem ez az, akkor nem tudom mi- mosolyogtam az utat figyelve.
- Még ma írok Seijonak. És Yokinak mesélek a terv második feléről, ha nem baj.
- Nem. Ezért is hívtalak, hogy a segítséged kérjem- biccentettem.
- Rám mindig számíthatsz fiam. Azért anyádnak se felejts el szólni!- nevetett.- Később beszélünk.
- Rendben. Szia- nyúltam a kihangosítóhoz, majd miután elköszönt, kinyomtam a hívást. A terv első lépését megtettem.
A téli szünet első napjaiban a diákok egy kicsit még szétesettek voltak, de gyorsan visszarázódtak a rendszerbe. Ami nem is volt baj, főleg mert közeledtek a márciusi, év záró vizsgák.
Hanabi még aznap visszahívott, hogy beszélt az apósával, aki szeretné látni a családját és kibékülni a lányával, így találni kellett egy időpontot, amikor el tudtunk menni hozzájuk. Ami a két hét múlvai hétvége lett végül.
Denki is benne volt, hogy meglátogassuk az anyukájáékat, főleg úgy, hogy karácsonykor idő előtt haza kellett jönnünk, azonban a nagyapját meghagytuk neki meglepetésnek.
Azon a szombat reggelen pedig kezdetét vette egy hosszú, de reményekkel teli akció, amiről egyenlőre minden részletet csak én és Hanabi tudtunk.