Találj Vissza

•1•

Sziasztok!
A legújabb történetem első fejezetét hoztam el nektek végre, és remélem ezt is legalább annyira fogjátok szeretni mint a Stone Coldot!❤️

___________________
◾️▫️Eira▫️◾️

Már megint azt álmodtam.

Évi rendszereséggel, minden álmom ugyan az volt, két napon keresztül. Az utazásról álmodtam.

Na persze, nem arról, amikor a nevelőszüleimmel elutaztunk kiskoromban Görögországba, és a már-már a tejhez hasonlóan fehér bőröm olyannyira leégett, hogy korházba kellett vinni már a repülőtérről. Nem.
Arról az utazásról álmodom, amikor a földre érkeztem, pontosan ma, tizennyolc éve.

Szokásosan a születésnapom reggelén erre kelek, hol folyik le a hátamon az izzadság, hol pedig fekete karikás szemmel kelek, mint aki egy percet sem aludt az éjszaka, pedig egész éjjel álmodom. Nem értem hogyan, de majdnem mindenre tisztán emlékszem, ami pár hónaposan történt velem. Emlékszem a nővérek hangjára, az arcukra, a helyre, még arra is, hogy milyen színű ruhába volt bújtatva a testem, és még a beszélgetésre is, ami lezajlott a két nő között, miközben felettünk álltak.

Már annyiszor megálmodtam, hogy szinte kívülről tudom, mit mondanak. Be ágyazódott az agyamba az a pillanat, és fogalmam sincs, hogy vajon az egyik nővér képessége okozta-e, vagy az enyém.

A képességemről csak annyit, hogy borzalmas. Nem jó semmire, és ha nem emlékeznék a beszélgetésre amiben elhangzanak fontos információk, nem is tudnám, hogy rendelkezek ilyesmivel, mégis teljesen jelentéktelen ez az információ a számomra, mert csak arra jó a képességem, hogy megtaláljak valamit, ami elveszett a lakásban, vagy egyszerűen akárhol a tíz méteres környezetemben, és felismerem és megértem az összes létező nyelvet a bolygón. Anya azt hiszi, hogy baromi jó memóriával vagyok megáldva, ezért emlékszem mindenre, mit hova tett, de téved.

Ahogy nőttem, és kezdtem hozzá szokni a dolgokhoz, láttam sok féle embert és szokást, tanultam, rájöttem arra, hogy bár a szüleim szeretnek, és annak idején örökbe fogadtak, nem akarom, és nem is tudom elmagyarázni nekik, hogy mi és ki vagyok én valójából, mert valószínű, hogy el se hinnék nekem.
Soha nem fogják meg tudni, hogy ki is vagyok igazából, bár azt magam sem tudom teljesen, ráadásul nem tudnám elviselni még egyszer anya arcát, ahogyan olyan teljesen rémült  tekintettel néz rám.

A nyaraláson, ahol le égett a hátam az erős napfény miatt, még kicsi voltam, olyan 7-8 éves,  és egy japán házaspár sétált el mellettünk a mellettünk lévő ösvényen, mire hirtelen értettem amit beszéltek. Veszekedtek egymással, de elég diszkréten, és nem tudták eldönteni, hogy a templomhoz menjenek-e megnézni a további látványosságokat, vagy a strandra, és nem bírtak dűlőre jutni, én pedig hirtelen megszólaltam japánul, és azt javasoltam nekik, hogy menjenek most a látványossághoz, mert még nincs olyan meleg, délután pedig a tengerpartra.
Anya és apa úgy néztek rám, mintha nem is ismernének. Kicsit megijedtek, hogy a kicsi lányuk anyanyelvi szinten beszél japánul.

Kiderült, hogy rendkívűl magas az IQ szintem, és nagyon gyorsan tanulok, méghozzá teljes mértékben különbözik a szervezetem és az agyam a többi gyerekétől. A kinézetem is szokatlan volt, és az is a mai napig, a többi gyerekhez képest.
Majdnem 180cm magam vagyok, a bőröm nagyon fehér, és a szemeim ki tudja, talán a bolygók közötti különbség miatt, vagy a levegő és az atmoszféra változás során, de a szemeim bekékültek, és nem olyan hófehérek mint az emlékeimben szereplő nővéreknek.