Kosárlabda Démon Hercegnője (Knb Fanfiction)

16.fejezet

Kagami Natsuki szemszöge

Eljött ez is a szombat este. Miután elkészültem, vagyis felvettem egy sötétkék egyberuhát és hozzá szokásos nyakláncomat és karkötőmet. Emily pedig megcsinálta a hajamat. Indulhattam is az étterembe apámmal. Valahogy most egy kocsival mentünk. Úgy tűnik ez most fontos neki. Az étterembe érve elkísértek az asztalunkhoz és mielőtt leültünk volna pont jött két ember, akiket apám jól ismert. Szóval velük vacsorázunk. Bemutatkoztak ahogy én is nekik és helyet foglaltunk.

-Sajnálom a fiam kicsit késik, de hamarosan itt lesz.-mondta Kyoka-san.

-Ugyan. Megvárjuk. Hiszen ők ketten a főszereplők a mai este.-mondta mosolyogva apám. Hát nagyszerű! Még hogy főszereplők. Kényszerházzaság az. Magamban forgattam a szemeimet erre a megjegyzésére. Ők igazán jól eldiskuráltak én meg csak hallgattam és figyeltem, de akkor megláttam, hogy egy ismerős személy, akinek Japánban kéne lennie nagyon is felénk tart. Ő ahogy észrevette, hogy nézem egy hatalmas vigyor terült el a képén.

-Á! Már itt is van!-mondta Katsuki-san. Amikor az asztal mellé ért köszöntött mindenkit. Nekem pedig felemelte az asztalról a jobb kezemet és csókot hintett rá. Majd mosolyogva rám nézett.

-Örülök, hogy újra találkozunk Hercegnőm.-mondta egy csábos mosollyal. Hirtelen elpirultam és egy fél perc után eszméltem fel.

-Elnézést, de megbocsátanának nekünk egy perce?-kérdeztem miközben felálltam az asztaltól.

-Persze.-mondták.

-Köszönöm.-mondtam és karon ragadtam a Kékséget és magam után húztam a teraszra. Majd amint megálltunk szembe fordultam vele.

-Mit keresel itt Daiki?-kérdeztem meg az egyértelműt, de hallanom kell tőle is.

-Nem egyértelmű? Találkozok a mennyaszonyommal.-mondta vigyorogva.-Ahogy te pedig a vőlegényeddel.

-Tisztában voltál vele és nem is mondtad el? Szörnyű vagy! Magadba bolondítasz, hogy azt higgyem nem kellene, erre megjelensz 4 hónap múlva, hogy én vagyok aki majd elvesz. Hát kösz szépen.-akadtam ki egy kicsit.

-Ó! Szóval tényleg szeretsz.-mondta csábos vigyorral.

-Az most nem fontos. Mert...-kezdtem volna, de hirtelen megcsókolt. És a francba is jól esett. Szóval visszacsókoltam. Miután elengedett megszólalt.

-Aszem ez volt az ötödik. De szerintem ezek után már bármikor megtehetem nem gondolod?

-Idióta. Utállak.-mondtam halkan és gyengén megütöttem a mellkasát.

-Mmh..én nem hiszem hogy utálnál.-mondta és még egyszer megcsókolt. Miután újra elengedett visszatértünk az asztalunkhoz és leültünk.

-Úgy látom már igazán ismeritek egymást.-mondta Kyoka-san.

-Amíg Japánban voltam egy osztályba jártunk és mögöttem ült.-mondtam.

-Ez úgy hangzik mintha csak osztálytársak lettünk volna.-morogta Daiki.

-Mit szeretnél mit mondjak, hogy az első nap lealáztalak kosárban és utána rám akaszkodtál?-kérdeztem.

-Hmm...én nem így emlékszem.-mondta elgondolkodva.

-Remekül illetek egymáshoz. Jó döntés volt ezt megejteni.-mondta Katsuki-san. Én ezen kijelentésre kicsit zavarba jöttem és nem mondtam semmit. Még hozzá kell szoknom, hogy Daiki a jegyesem és vele fogom leélni az életemet. Nem tudom, hogy mi lett volna ha egy számomra ismeretlen emberrel lenne mindez. Szóval fura, mivel nem gondoltam volna, hogy bele fogok szeretni abba, aki majd elvesz. Legalábbis reméltem, hogy megkedvelem vagy valami, de hogy azelőtt beleszerettem, mint hogy közölték volna a tényeket hogy ő az, azt nem.
Ezek után mindenki rendelt és leginkább a felnőttek beszéltek. Néha ha kérdeztek válaszoltam, de nem vittem túlzásba a beszédet. Daiki egész végig engem nézett és ha ránéztem, akkor csak mosolygott. Szóval nem, egyáltalán nem voltam zavarban. A vacsora végeztével mikor valahogy egy kis időre kettesben maradtunk akkor beszéltünk egy kicsit.