Bᴀᴊᴏs Gɪᴍɪシ︎

𝚝𝚒𝚣𝚎𝚗𝚑𝚎𝚝𝚎𝚍𝚒𝚔シ︎

Testnevelés után átöltöztünk és mentünk a további óráinkra. Ma hamar véget ért a napunknak, mert egy-két óránk elmaradt, mivel nem volt tanárunk.
Kifele haladtunk éppen az iskolából.

- Nem megyünk el a gördeszka pályára? - hozta fel az ötletet Roland.

- Jó ötlet. - egyezett bele Áron.

- Én szerintem tanulnék a holnapi dogára. - húzta el a száját Ákos. Azt hitte, hogy tud nekünk hazduni, de nem jött össze neki.

- Vicces vagy. - mondtam neki. - Véletlenül nem csak a gépeden akarsz játszani? - buktattam le.

- Francba. - nevette el magát Ákos.

- Én is benne vagyok, de azért a holnapi doga anyagát hozom, mert nem akarok szar jegyet. - szólalt meg Anna is.

- Az mondjuk jó ötlet. - ismertem el Anna ötletét. Úgyse nagyon szoktam a fiúkkal gördeszkázni én se, szóval amíg ott ülünk, addig tudunk egy kicsikét tanulni is.

- Még jó, hogy mi nem írunk dogát. - nevetett ki minket Nándi, meg a másik két fiú, akik egyel felettünk járnak.

- Kapjátok be. - forgattam meg szemeimet.

Kint az iskola előtt mindenki elköszönt egymástól, és haza ment. Mivel át szerettünk volna sokan öltözni, meg ugye nekünk kellett a tanszerünk is ezért nem egyből mentünk a gördeszka pályára, hanem majd késő délután fele. Békésen sétáltam haza, a kedvem is eléggé jó volt ahhoz képest, ami a tesi órán történt, mert a barátaim, és Áron másodpercek alatt elfelejtetik velem a rossz dolgokat.
De persze ez nem tarthatott sokáig, ezekszerint nekem nem igazán járhat nyugalom. Ezt pedig onnan tudom, hogy éppen Márk halad velem szembe, nekem meg esélyem sincs nem észre venni, vagy legalább azt tettetni.

- Szia, micsoda véletlen. - játszotta meg magát, mintha egy percre is elhinném, hogy véletlen került ide.

- Honnan tudtad merre lakom? - kérdeztem, mivel jelenleg abba az utcában vagyunk, ahol lakom, és még fél szemmel is rá látok a házunkra. Remélem anyám nem jön ki, mert aztán magyarázkodhatok, hogy ki ez a zsiráf nyakú itt előttem. Igen, Márk eléggé magas, és szerintem erre a hosszú nyaka tesz rá a legjobban. Nem is értem, hogy hogyan jön be sok lánynak.

- Csipegték a madarak. - nyomta a hülye szövegét. Szívem szerint az öklömet egy hatalmas lendűlettel az aurájába helyeztem volna, de egyrészt ez nem lenne túl nőies lépés, másrészt nem éri meg.

- Csipegjék azt is, hogy húzz haza. - igyekeztem kikerülni a fiút, de egy karnyújtással meg is álított. - Öt méteres karodat valaki levághatná. Miért ilyen kurva hosszú a karod? - háborodtam fel.

- Ne tudd meg mi hosszabb annál. - hányi tudnék tőle, és az ilyen megjegyzéseitől.

- Undorító vagy. - ráztam a fejem. - Mit kéne tennem, hogy végre békén hagyj, és ne állj szóba velem egyáltalán? - szemeim szinte szikrákat szórt a fiúra, kár hogy ezt fizikálisan meg se érezte, de amennyire hülye, szerintem mentálisan sem.

- Már mondtam mi kell, utoljára tedd már meg. - szinte könyörgött.

- Ha ugyan az a srác az, nem fogom tudni mégegyszer meggyőzni, akkor is sietett és azért engedte el. - igyekeztem a szájába rágni, mert eddig nem fogta fel.

- Most mástól veszek, ez erősebb cucc. - szánalmas.

- Utoljára, de tényleg utoljára! Ha ezek után mégegyszer megkérsz rá, vagy hasonlóra, akkor beköplek apádnak, és nem érdekel ha szétkürtölöd a titkom. - dühösen ott hagytam és befutottam a házba. Magam mögött becsaptam az ajtót és háttal neki döltem, majd lecsúsztam egészen a földig.