Több, mint álom

4.fejezet

Egy átlagosan kezdődött nap, kicsit sem átlagos végződéssel.
Felkeltem pihe puha ágyamból és a konyhába indultam. Öntöttem magamnak tejet aztán bele a müzlit, majd elkezdtem enni. Miután belakmároztam még átnéztem pár anyagot amik kellenek a mai vizsgámra. El sem hiszem. Ez az utolsó vizsgám az évben! Utána végre nyár és jön a gondtalanság.
Felöltöztem, most egy kicsit elegánsabban. Fehér póló, fekete bőrgatya, egy blézer és egy fekete magassarkú. Sminknek a szokásos szempillaspirál-szemhéjtus kombót tettem fel.
Elindultam az egyetem felé és közben azon járt az eszem, hogy kéne vennem egy kocsit. Nem a legszebbet, hanem egy kisebbet amivel tudok járni például bevásárolni és akkor a magassarkú sem törné fel a sarkam. Szóval majd valamelyik nap elmegyek valami használt autó kereskedésbe.
Lassan odaértem az egyetemhez. Addigra már görcsben állt a gyomrom. Bementünk a szaktársaimmal a vizsgáztatókhoz. Mindegyikünk kapott egy feladatlapot amin a szakmához illő kérdések szerepeltek.
Egy óra volt a határidő. Egész hamar végeztem vele. Többször is átnéztem és mikor arra jutottam, hogy jó lesz beadtam.
Mivel én már nem dolgoztam ezért hazaengedtek. Hazafelé megálltam egy kebabosnál ugyanis annyira éhes voltam, hogy meg tudtam volna enni egy lovat.
Nagyon finom volt a kebab, volt benne csirkehús, saláta, hagyma meg minden finomság.
Miután végeztem az evéssel ismét útnak indultam, de most meg sem álltam hazáig.
Otthon ledobtam azt a fránya magas sarkút, lezuhanyoztam majd egy kényelmes, otthoni cuccban levetődtem a kanapéra.
Csörgött a telefonom és nagy örömömre Kai hívott.
- Sziaa.-köszöntem.
- Sziaa.
- Hogyhogy hívsz?-érdeklődtem.
- Meg akartam kérdezni, hogy milyen volt a napod.
- Oh, jó volt. Ma volt az utolsó vizsgám.
- És hogy ment?
- Szerintem jól.
- Örülök. De van egy rossz hírem. Csak holnap tudunk találkozni. Nem baj?
- Nem, de amúgy miért?-gondoltam azért megkérdezem.
- Masonnel találkozom.
- Mason Mount?- kérdeztem csodálkozva.
- Igen, ő itt a legjobb barátom.
- Azta. Na jól van. Akkor holnap találkozunk?
- Mindenképp. De ha valami nagyon fontos akkor nyugodtan hívhatsz.
- Oké. Akkor szia.
- Szia.-majd kinyomtam a telefont.
Bevallom kicsit csalódott voltam, hogy nem velem találkozik, de hát nem csak én vagyok neki, hanem a barátai is.
Nagyon unatkoztam otthon pedig még csak fél hat volt. Így, mivel már éhes is voltam, úgy döntöttem elmegyek a boltba.
Nem öltöztem fel olyan hű de csinos ruhába. Ugyanúgy maradtam a fekete otthoni rövidgatyába és egy lenge pólóba. Egy papucsot még felvettem hozzá és már indultam is a kis bevásárlótáskámmal.
Végre elértem a boltba. Vettem már szalámit, zsemlét és vajat is. Éppen a desszerteknél (csokiknál) nézelődtem amikor megláttam egy ismerős férfit. Egy kisgyerekkel nézegetett csokit majd odaszaladt hozzá még egy gyerek és ők hárman nevetve nézegették a csokoládékat. Távolabbról egy fiatal, vörös hajú nő nézte őket mosolyogva. Nem kellett sok idő felismertem a férfit. Az apám volt az. Annyira lesokkolódtam, hogy elejtettem a kosarat. A kis család rám nézett én pedig nem bírtam levenni róluk a szemem.
- Jól van?-kérdezte apa. Nem ismert fel?
- Apa?- kérdeztem tátott szájjal és kerekre tágult szemekkel.
- Milyen apa?-kérdezte ismét.
- Te.-kezdtem egyre dühösebb lenni.
- Gyerekek menjetek vissza anyátokhoz, mindjárt jövök.- azzal a gyerekek elszaladtak az anyjukhoz aki a kijárat felé terelte őket.
- Mit képzelsz?-jött közelebb.
- Én mit képzelek? Ezek a te gyerekeid?
- A nevelőapjuk vagyok.
- Te hozzámentél ehhez??- azt hittem ott fogok elájulni.
- Ne beszélj így Amandáról!-felemelte a hangját.
- Apa te ennyire egy gerinctelen féreg vagy?- egy tenyér csattant az arcomon.
- Hogy beszélsz az apádról?!
- Nekem te nem vagy az apám. És én még téged szerettelek jobban! Annyi gerinc nincs benned, hogy szólj: bocsi hozzámentem valakihez légyszi többé ne gyertek oda hozzám ha megláttok!- kitört belőlem minden. Legszívesebben ráborítottam volna egy könyvespolcot.- Remélem Lori esküvőjére nem jössz el! Gyűlöllek!- azzal pedig faképnél hagytam.
Ott hagytam a kosaramat és a benne lévő dolgokat is. Kirohantam a boltból ahol Amandával találtam szembe magam.
- Ki vagy te?-vetette oda nekem a kérdést.
- Rylee Benson, a lánya.- a nő konkrétan szerintem azt sem tudta hol van.
- Kérlek hagyj békén minket. Békés család vagyunk és...-a szavába vágtam.
- Kussolj hülye liba!- ordítottam. Az utcán sétálók mind minket néztek a gyerekek pedig az anyjuk háta mögé bújtak. Egyedül a gyerekeket sajnáltam.- Tönkretettél egy családot, érted?! Rohadj meg a férjeddel együtt!
Majd elrohantam mielőtt még csúnyábbat mondok. Nagyon kikeltem magamból. Ennyire nem szabadott volna.
Hazáig rohantam. Mikor felértem, kinyitottam az ajtót és az első dolgot amit megláttam-név szerint egy vázát- a földhöz vágtam és lerogytam a szilánkok közé. Na most eredtek meg a könnyeim. Utáltam magam, utáltam apát és utáltam a hülye nőjét is. Azonnal beszélnem kellett valakivel. Tárcsáztam Lorit, de nem vette fel. Persze ő is csak most nem tudja felvenni. Anyát nem hívhattam ezzel mert ő jobban kiborult volna mint én. Bementem a nappaliba, lerogytam a kanapéra és csak sírtam. Ordítoztam közbe mint egy elmebeteg. Muszáj volt felhívnom valakit. Nem akartam Kait zavarni de muszáj volt.
- Te vagy Rylee?
- Kérlek gyere el hozzám.-zokogtam bele a telefonba.
- Azonnal indulok!- majd kinyomta a telefont.
Nagyon jól esett, hogy így egyszerre jönni tudott.
Tíz perc múlva kopogtak.
- Gyere!-kiabáltam még mindig sírva.
Az ajtó kinyitódott én pedig meghallottam a hangját.
- Jézusom, Rylee mi történt itt?-majd meglátott engem én pedig megláttam őt. Odafutottam hozzá és a nyakába borultam.-Cssss.-nyugtatott.- Mi a baj?
- Lá-láttam apámat. Ú-új családja van. Eng-engem nem akart felismerni.
- Direkt?
- I-igen.
- Jézusom. Ekkora taplót.
- Még fel is pofozott.
- Esküszöm megtalálom és majd megemlegeti.
- Miért? Miért pont velem történik ez?
- Nem tudom. De most az a legfontosabb, hogy megnyugodj. Megteszed ezt nekem?
- Igen, de csak neked.
Még szorosabban ölelt magához, a kanapéhoz vezetett és ledőltünk rá. Összebújva ültünk. Simogatta a hátamat, a hajamat amitől be kell valljam megnyugodtam. Örültem, hogy ott van mellettem. Képzeljétek el ha nem lenne. Egyedül sírdogálnék és lehet, hogy már magamon vezetném le a dühöm. Nem sok mindenért lehetek hálás, de miatta igen. Már lassan egy órája feküdtünk így és már a nap is kezdte elhagyni a horizontot.
- Itt aludnál ma velem? Kérlek.-szipogtam.
- Persze, hogy igen.
- Köszönöm.- majd amennyire csak lehetett még jobban karjai közé bújtam.
Tíz óra felé már beszélgettünk, nevetgéltünk és már meg is fürödtünk. Adtam neki egy bő fekete pólót és abban az alsógatyában volt ami ma volt rajta.
Kb. fél tizenegykor befeküdtünk az ágyba. Én háttal feküdtem neki, ő pedig hátulról átkarolt. Így aludtunk el, egymás karjaiban egy ilyen szörnyű nap után.

Sziasztok!
Megszeretném köszönni nektek a visszajelzéseket! Nagyon örülök, hogy tetszik a sztori!💗💗🥰