Több, mint álom

18.fejezet

Szóval kedd reggel öt óra. Az ébresztő csak úgy csörgött én pedig kinyomtam a múlt héten kapott vadonatúj telefonomon, ami egy Iphone 11 Pro volt halványrózsaszín színben. Magamtól sosem vettem volna ilyet, nem csak a pénz miatt, hanem mert sosem rajongtam az Iphone-okért. Hamar lemerültek és túl voltak értékelve. Amikor Kai átnyújtotta nekem a telefont azt hittem ott fogom megölni. Amikor azt mondta, hogy vesz nekem egy telefont akkor nem a háromszázezres kategóriára gondoltam, hanem maximum százezresre. Persze azért nagyon örültem neki és a mai napig köszöngetem, de akkor is furán éreztem magam miatta. A kártya nem ázott el, így legalább azt nem kellett lecserélnem. Azóta már összebarátkoztam ezzel a telefonnal és egy szép halványlila tokot is vettem rá.

Ott tartottam, hogy Kai-t is felráztam az álmából aminek nagyon nem örült, de nem tudtam mit tenni. Felöltöztünk a szobába és a kistáskámat is gyorsan összekészítettem. Felvettem a cipőm így már én is indulásra kész voltam. A bőröndöket betettük a kocsiba, bezártuk a ház ajtaját és már indultunk is. Útközben az is kiderült, hogy nem is akármilyen repülővel megyünk, mivel a fiúk kibérelték a Chelsea magángépét szóval azzal fogunk menni. Hogy is gondolhattam, hogy az ilyen hírességek mint ők majd egyszerű géppel repülnek.

Amint a kifutópályára értünk, Kai beparkolt egy nagy hangárba ahol már a miénken kívül más autók is voltak. Kipattantunk az autóból és már gurítottuk is a bőröndöket a magángép felé. Mason, Julian és Timo-ék már ott voltak, de örömmel nyugtáztam, hogy nem mi vagyunk az utolsók.
- Sziasztok.- köszöntek a többiek kórusban.
- Sziasztok.- mondtuk mi is.
Mindenkit köszöntöttem egyenként is. Juliant megöleltem, úgy ahogy Mason-t is. Timo-val mivel nem tudtam, hogy a barátnője mennyire féltékeny típus csak kezet ráztam. Julia-val pedig szintén csak kezet ráztam, mire ő nagy mosolyt villantott felém amit viszonoztam. Nem volt alacsonyabb nálam kb. egy magasak voltunk, pedig én a százhetvenöt centimmel majdnem csak alacsonyabb lányokkal találkoztam egész életemben.

Beszélgettünk egy öt percet és Rüdiger autója is begurult a hangárba. Ők is köszöntöttek mindenkit, Sophia csodálatomra engem meg is ölelt. A mi csomagjaink már a gép csomagterében voltak és nekik is segítettünk betenni a bőröndjeinket.
A gépre felvezető lépcsőt már lenyitották így egyesével elkezdtünk rá fellépkedni. Amint én is beértem teljesen elámultam. Fából volt a padló amin egy puha szőnyeg volt. Két-két bőrülés volt a két oldalon. Minden ülés háttámláján tabletek voltak hátrébb pedig egy kis asztal volt székekkel, ezek oda is voltak csavarva a padlóhoz. Én és Kai a baloldal harmadik sorában foglaltunk helyet. Mellénk, a másik oldalra Mason és Jul, mögénk pedig Rüdigerék ültek le. A gép kisvártatva fel is szállt, mi pedig már a levegőben tartottunk a Maldív-szigetek felé. Mint valami csoportos nászút, de komolyan.

Rám jött a pisilhetnék így gyors felálltam és a wc felé indultam. Szemem sarkából láttam, hogy Sophie az alvó Rüdiger vállán alszik. Nagyon aranyosak voltak és el nem tudtam képzelni, hogy Kai nem tudja elfogadni, tényleg szeretik egymást. Na de szükség hívott így mentem tovább a wc felé. Ez is, mint ezen a gépen minden más, nagyon jól nézett ki.
Képzeljétek el azt a szituációt, hogy éppen egy gépen végzitek a folyó ügyeiteket és egyszer csak előreesel, és a hangosbemondó bemondja, hogy „Kedves utasaink, légörvénybe kerültünk. Csatolózzanak be a biztonságuk érdekében, mindjárt elmúlik a veszély" kellemes nem? Na, velem pont ugyanez történt meg most.
Előre estem és bevágtam a fejem a szembe falba. A hangosbemondó bemondta ezeket a kicsit sem nyugtató szavakat én pedig gyorsan felhúztam a nadrágom és próbáltam kimenni, de nem nyílt az ajtó. A telefonom a helyemen hagytam szóval azon sem tudtam segítséget kérni. Teljesen bepánikoltam. Rángattam a kilincset, de amikor rájöttem, hogy ezzel nem érek el semmit inkább bekuporodtam a sarokba. Térdeimet a fejemhez húztam, az egyik kezemmel átkaroltam a lábaimat, a másikkal pedig egy kapaszkodót fogtam, hogy ne essek megint neki a szembe falnak.

Egy öt percig biztos, hogy így ültem aztán a hangosbemondó tájékoztatott, hogy vége a veszélynek. Megint megpróbáltam a kilincset ami kinyitotta az ajtót, gondolom ez valami biztonsági zár volt. Sietős léptekkel mentem vissza a helyemre ahova, ahogy beültem Kai már vissza se fogta magát.
- Rylee, hol a rohadt életbe voltál?! Tudod, hogy mennyire aggódtam?!- Kérdezte olyan hangosan, hogy az összes személy a repülőben (kivéve, aki aludt) felénk kapta a fejét.
- Beszorult az ajtó! Szerinted nekem olyan jó volt beragadni úgy, hogy közbe légörvény volt?- mondtam szemrebbenés nélkül.
- Nem tudtam hol vagy!
- Kai, nyugodj le. Itt van épségben semmi baja nincs.- kelt Mason a védelmemre.
- Mount, ebbe kérlek ne szólj bele.
- De ez nem az ő hibája.- mondta Jul is.
- Senki ne szóljon bele jó?!
-  De ő erről nem tehet! Biztosan teljesen meg volt rémülve! Sőt, hallottam egy koccanást, lehet a fejét is beverte.- Julia is a védelmemre jött, nagy csodálatomra, de nagyon jól esett.
- Jó, hagyjuk. Én csak aggódom, de mindegy.- azzal a szemére húzta szemtakarót, karjait keresztbe fonta, és mint egy durcás kisgyerek úgy próbált elaludni.
Én inkább hagytam, had durcázzon egy kicsit. Majd kipiheni. Az út további részében Kai elaludt így vele nem volt probléma. Egész kellemes volt repülni, már rég voltam ilyenen.

A gép leszállásba kezdett én pedig majd kiugrottam a bőrömből, annyira izgultam, hogy milyen lesz az öt nap. Bevallom jöhettünk volna többre is, végül is ez nem egy olyan hely ahova minden nap jár az ember. Vagy ezt csak én mondhatom el magamról ezen a járművön?
A pilóta letette a gépet mi pedig libasorban lépkedtünk le a lépcsőn a csomagjainkért. Amint kiértem megcsapott a meleg, trópusi levegő. Már most imádom, pedig még öt perce sem vagyok itt. Megkaptam a két bőröndöm, megvárt mindenki mindenkit és már indultunk is egy (mint út közbe kiderült) magán buszra, hát mire másra. A buszon kényelmesen elfértünk mivel nem nyolc hanem legalább huszonnyolc emberre tervezték. Csak mentünk és mentünk, egyre szebb házak és nyaralók mellett mikor is megálltunk egy olyan üdülőszervezetnél ahol a házak a vízen voltak. Amint megláttam eltátottam a számat. Ilyet még soha nem láttam. Bámulatosan nézett ki az egyszer biztos.

Kiszálltunk a járműből, a fiúk kivették a csomagokat és már mentünk is a kis házak felé. Minden párnak saját kis háza volt, Julian és Mason egy házat kaptak külön ágyakkal. Kai-al bepakoltunk a mi kis házunkba ahol az elkövetkezendő öt napban lakni fogunk. A bőröndömet leraktam az arra kijelölt helyre és beraktam pár ruhát a szekrénybe. Kai is ugyanezt tette csak a szekrény másik felére pakolt. Kimentem a hátsó teraszra, ami olyan volt, mint egy mini móló. Kimentem a végére és széttártam a karjaimat, mint a titanikban. Karokat éreztem a derekamon és egy fejet a vállamon. A kezei a széttárt kezeimre csúsztak és így tényleg olyanok voltunk mint Rose és Jack a Titanicban. csak remélem, hogy mi nem úgy végezzük mint ők.
- Bocsánat azért amit a gépen csináltam.-éreztem a hangján, hogy tényleg bánja.
Megfordultam a karjaiban, hogy vele szembe legyek és az ajkaira tapasztottam az enyémet.
- Bocsánat, hogy megzavarom a magánakciótokat fiatalok, de megy a csapat fürdeni, jöttök vagy lenyomtok, egy ötperceset aztán utána jöttök?- mondta a teraszajtóban álldogáló Jul.
- Ha egyszer meg tudnám fojtani, esküszöm, megtenném.- és Kai kajak olyan tekintettel nézett a szőke fiúra mintha bármikor megfojthatná.
- Nyugi, szívem. Megyünk egy pillanat csak átöltözünk fürdőruhába.- utolsó mondatomat Jul-nak intéztem majd megindultam a szekrény felé ahonnan ki is vettem a fürdőruhámat azonban  a szőke még mindig ugyanott állt.
- Kimész vagy végignézed?- kérdeztem.
- Az utóbbit választanám, de a pasid megölne.- mondta, természetesen viccből, amin mind a ketten jót nevettünk. Bejött Kai és ő is elővett egy piros fürdőnadrágot.
- Ezt is végig akarod nézni?- nézett rá Kai.
- Uhh, na, azt már nem. Kint megvárlak titeket.- majd kiment- Hozzatok naptejet!- szólt vissza.
- Jólvan!-kiabáltuk egyszerre, majd a fürdőruhánk felvétele után bezártzk az ajtót és már futólépésben mentünk a többiek felé, hogy végre megmártózhassunk az Indiai-óceánba.