Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
❧
𝒑. 𝒋𝒊𝒎𝒊𝒏
❝𝘼 szerelem olyan szemüveg, melyen át nézve a szörnyeteg is vonzónak tűnik. Örült egy szerelem, a tökéletesség, amelyet látsz, másnak az maga a tökéletlenség. Vakká tesz, vedd már észre. Az őrületbe kerget, élőhalottként eltemethet, de valamikor be kell vallanod gyengülő szívveréssel azt, hogy Ő nem igazi neked!❞
Reszkető kézzel nyúltam sebesült arcodhoz. Ajkamba kellett harapnom, nem tudtam ép ésszel felfogni ki és miért tette ezt veled. Hisz a légynek sem tudnál ártani, akkor meg mégis miért? Kegyetlenség ezt tenni egy emberrel!
Szemeim üvegesek lettek a kitörni készülő könnycseppjeim miatt. Fájt a szívem így látni téged. Hibátlan, porcelán bőröd piros vágások, lila-kék foltok tarkították. Ajkaid berepedtek és szemeid alatt hatalmas monokli volt. Testedből mindenhonnan csövek és kráterek ágaztak szerteszét. A szobában csak a gépek monoton pityegését lehetett hallani. Rémisztő látvány volt látni a csöveket, a bekötözött tested. De hálát adtam az istenek, hogy állapotod végül stabil lett. Az orvosoknak nagy nehézségekkel sikerült megmenteniük téged. És szinte csodának tudták be ők is, hogy túlélted a késsel való szurkálásokat.
Kezeimmel gyengéden végig cirógattam arcod vigyázva, hogy ne okozzak fájdalmat neked. Már csak néhány órán át maradhattam melletted. Minden percet csodának fogtam fel. Csak azt kívántam bárcsak kinyitnád végre szemeid. A világon most semmit sem akartam jobban, csak hogy lássam barna már-már fekete íriszeid.
Fényes nappal volt az ablakon keresztül ragyogóan besütött a nap. Az egész beteg szoba fényben úszott, gyönyörű napra virradtunk ma is, csak annyi volt a nap szépséghibája, hogy te itt feküdtél sebesülten én pedig halára aggódom magam miattad.
Hosszan felsóhajtottam és beszívtam a levegőt. A korházi szoba tömény fertőtlenítő szaga elviselhetetlen volt, de ez már csak ilyen. Kezeim szívemre tettem és próbáltam lenyugtatni gyors ritmusát. Reményteljes pillantással néztem ki az ablakon, mikor hirtelen mocorogni kezdtél. Kezeim szám elé kaptam, nem akartam hinni a szememnek. Annyi hét után végre megmozdultál. Szemeid lassan nyitogatni kezdted. Kómás képpel fordultál picit felém.
- J-jimin...? - hangod alig volt hallható, reszelősen csengett. Gyorsan az éjjeliszekrényre tett pohárhoz nyúltam, ami vizet tartalmazott. Picit felemeltem fejed és lassan ajkaidhoz érintettem a poharat, hogy ihass egy kis vizet. Kicsit elfordítottad a fejed, jelezve ezzel, hogy nem kérsz több vizet. Elvettem a poharat és az éjjeliszekrényre raktam, ott ahol volt.
- Hogy érzed magad Kook? Fáj valamid? Szólok az orvosnak, hogy felébredtél és vizsgáljon meg! - hadartam gyorsan egy szuszra. Nagyon izgatott lettem, hogy végre ébren voltál. Fáradtan emelted rám tekinteted, ami miatt izgatottságom egy kicsit alább hagyott, de nem törtem meg. Nagy mosollyal arcomon meredtem rád továbbra is.
- Mé-még ne hívd az orvost... majd később szólsz - mondtad halkan. Meglepetten fogadtam kérésed, de bólintottam egyet és leültem az ágy előtti székre. Közelebb húzódtam fekvő énedhez és jóval nagyobb tenyered a sajátommal összekulcsoltam. Semmit mondó pillantással vizslattad összeért tenyerünket, szinte semmilyen érzést sem mutattál. Unott és fáradt volt, mintha rá sem hederítenél rám és ez fájt. Kurvára fájt a nemtörődömséged! Halára aggódtam magam miattad, szinte mindennap órákat csücsültem melletted arra várva, mikor térsz magadhoz. Éjjelente nem tudtam lehunyni szemeim, csak mert féltem, hogy elveszítelek. Azt kívántam minden egyes nap, hogy újra légy mellettem, hogy bár újra láthatnám azokat a gyönyörű szemeid... és most? Felébredtél, itt vagy közvetlenül mellettem mégis úgy érzem mérföldekre vagy tőlem. Elérhetetlen vagy számomra, hiába nyúlok kezeidért, te elrántod azt. Hogy mentselek meg, ha te hátat fordítasz nekem?
- M-miért nem tudsz csak egy kicsit örülni annak, hogy itt vagyok? - kérdeztem meggyötörten, elcsukló hangon. FElvont szemöldökkel figyeltél fel rám és jakid kicsit eltátottad, látva süveges szemeim.
- Jimin-shi? - szólítottál becenevemen, amitől mindig majd megolvadt a szívem. - Sajnálom... - mondtad végül hosszan felsóhajtva. De a sajnálatodban egy csöppnyi sajnálkozást sem éreztem.
- Tudod Jungkook te vagy a legfontosabb számomra. El sem tudnám képzelni az életem nélküled... - mondtam suttogva szorosan tartva kezeid. - De mióta együtt vagyunk egyszer sem éreztem azt, hogy te viszont szeretnél! Nem tudlak kiismerni, nem tudom mit kezdjek ezzel az egész kapcsolattal! Egyáltalán minek vagy velem, ha nem is szeretsz? Számítok neked valamit? Talán... végett kéne vetnünk ennek az értelmetlen játéknak. Ez összetöri a szívem, de ha veled maradok az még jobban fájna... - mondtam közvetlenül szemeidbe nézve. Most először véltem felfedezni valamilyen érzést a tekintetedben. És az a félelem volt. A szín tiszta félelem, de nem vagyok biztos benne, hogy az elvesztésem miatti félelem, vagy inkább a tudata annak, hogy nélkülem egyedül maradsz.
- Ne - kiáltottál fel, meglepődve pillantottam rád és gyorsan elhúzódó kezeim után nyúltál. - Ne hagyj el te is! Jimin ne menj... legalább te maradj velem. K-kérlek ne gyűlölj, te ne gyűlölj meg - mondtad halkan, majd hangod zokogásba torkollt. Nem tudtam hova tenni hirtelen hangulatod, de látva sírástól rázkódó tested egy szempillantás alatt karjaimba zártalak. Még csak gondolkodom sem kellett ezen, utáltam ha sírsz, ha rossz kedved van. A támaszod akartam lenni mindig is és eddig eltaszítottál magadtól, de most könyörögtél a szeretettemért, támogatásomért és nekem ez egy kész csoda volt. Egy oly régóta várt csoda. - Jimin ugye te nem gyűlölsz? Kérlek, mondd, hogy nem! - kérleltél szemeimbe meredve teljesen kétségbeesve. A szemeidből sugárzott a mérhetetlen elkeseredettség.
- Jungkook ne is gondolj ilyenekre! Már, hogy gyűlölhetnélek?! Szeretlek, mindennél jobban! - mondtam és, hogy tényleg biztos legyél szavaimban lágyan megcsókoltam ajkaid. Még sosem éreztem ehhez foghatót. Már vagy milliószor csókolóztunk, de ehhez fogható még egyik sem volt. Volt valami különös, valami varázslatos ebben a csókban és a pillangók a gyomromban nem akartak eltűnni. Az ajakimhoz nyúltam, s mintha csak áram ütés ért volna. Kidülledt szemekkel pillantottam rád, csukva voltak a szemeid arcodra volt száradva könnycseppjeid, és sóvárogtál. Kezeimbe fogtam arcod és még egyszer megcsókoltalak, csak, hogy érezzem újra azt a vibrálást azt a különös zsizsegést... És újra megtörtént. Csodálatos volt.
- Jimin-shi kérlek maradj velem... - suttogtad elhaló hangon derekam kőré tekerve karjaid és fejed hasamba temetve. Önkívületlenül is egy mosoly, az eddigiekhez képest a legőszintébb, került az arcomra. Kezeimmel simogattam fekete hajad. Megbabonázva, milyen puhák a tincseid, ujjaim köré csavartam azokat.
⊴ ❦ ⊵
remélem tetszett, ha igen jelezd egy voteval és komenttel uwu
