Új Otthon

○1●

- Akkor holnap találkozunk!
- Igen, végre élőben is! - sóhajtottam ábrándozva.
- Na, menjél, nézz át mindent még egyszer, mert nem fogsz tudni hazaugrani érte! - nevetett fel.
- De köcsög vagy! - képedtem el, miközben még is mosolyogtam. - ÉN, ellentétben VELED, nem vagyok szétszórt! - fontam össze magam előtt a kezeimet.
- Nézd, listát is írtam! - húztam ki a fiókomat, majd felmutattam a listát a kamerába.
- Jungkook, gyere, indulnunk kell lépett be a képernyőbe Jimin is. - Oh, szia Min.
- Szia Jimin! - intettem neki mosolyogva.
- Holnap jössz ki, ugye? - kérdezte mosolyogva.
- Igen! - lelkesedtem vigyorogva.
- Hánykor indulsz?
- Hát mivel sikerült közvetlen járatot találni, elvileg 10 óra 40 perc az út, és a reggel 8 órási járattal indulok itthoni idő szerint, tehát hozzátok... - akadtam meg egy pillanata - ...hajnali 1kor szállok le.
- Húha az jó későn van! - kerekedtek ki a szemei. - JK megy ki érted ugye? - tette fel a következő kérdést, de mielőtt válaszolhattam volna, Kookie aki valószínűleg megunhatta a mi kis csevegésünket, fogta magát és megsürgette a dolgokat.
- Igen Jimin-shi én megyek ki érte, már vagy milliószor átbeszéltünk, inkább menjünk vacsizni, mielőtt Jin hyung kinyír minket. - majd kinyomta a hívást.

- Gyere kincsem, utolsó családi ebéd! - kiabált le anyu, az alsó szintre, hogy én is halljam.
- Megyek anya, csak egy pillanat! - kiabáltam vissza neki, lehajtottam a laptopom tetejét és elindultam felfelé.

- A kedvenceidet főztem - mosolygott rám anyu - Eper leves fehércsokival és gyros. - sorolta fel a menüt
- Mivel most már vagy magadat kell étkeztetned, vagy mást kell enned, még egy jó darabig. Utoljára csináltam neked valamit én. - tette hozzá, és az utóbbi időben sokadjára lábadt könnybe a szeme.
- Jajj, anyu ne sírj, meg lesztek ti nélkülem is - mosolyogtam rá, miközben letöröltem a könnyeit - Eggyel több vagy kevesebb, észre sem fogjátok venni a hiányomat.
- Már hogyne vennénk észre? Te vagy az első gyermekünk, mintha csak tegnap lett volna, hogy megszülettél és nézz magadra, felnőttél, itt hagysz minket és a saját életedet fogod élni! - fakadt újra sírva.
- Gyere szívem meg kell most nyugodnod. - apa elkísérte anyát a fürdőbe arcot mosni, meg gondolom valamit beszélhettek is, mert mire visszaértek már mind a három tesómmal együtt befejeztük az ebédet. Azért rendesek voltunk, mert megvártuk őket is. Próbáltunk beszélgetni, csak úgy, persze kizárva azt a bizonyos témát, ami az elköltözésemre vonatkozik.

16 éves vagyok és talán a legtöbb embert megrémisztené, ha ennyi idősen, konkrétan egy másik kontinensre költözne, távol a családjától és a barátaitól, de engem nem. Rettentően szeretem a családomat, de sosem hiányoztak. Mármint... unokatesómék kint élnek Angliában, és nyelvtanulás miatt egyik nyáron kint hagytak egy hónapra.
Ez másnak furának tűnne, de én tudtam, hogy pár hét múlva úgyis látni fogjuk még egymást, ez a hónap elenyésző hosszúságú, így nem nagyon foglalkoztam a hiányolásukkal. Mellesleg megérte kint lenni, utána csuklóból letudtam tenni a közép fokút. Lehet, sőt valószínű, hogy ez más lesz, hiszen ez nem csak egy hónap ez jó pár év lesz, legalábbis, ha minden jól megy. Azonban nem aggódok túlságosan. Biztos lesz olyan, amikor elönt a hiányérzet, a honvágy és legszívesebben hazaköltöznék, de abban is hiszek, hogy megéri ki menni és elérni az álmomat. Még mindig rettegek, hogy ez csak egy álom, egy nagyon is hosszú álom. Mégis, hogy tudtam rávenni anyáékat, hogy belemenjenek?! Évek óta könyörögtem, hogy hadd költözzek ki, de nem engedtek... és most... a 11. 12. osztályt már Dél-Koreában fogom folytatni és az egyetemet is ott tervezem elvégezni.
Nagyon izgatott vagyok, hogy találkozhatok a kedvenc bandáimmal! (Legalábis őszintén remélem!) És végre kamatoztathatom azt a sok szenvedés árán megszerzett koreai tudásomat! Eddig összesen 3 emberrel tudtam csak koreaiul beszélni. Ninával egy fehérvári army lánnyal, aki két évig tanította a nyelvet, később komolyabban kezdtem el tanulni egy anyanyelvű tanártól. A harmadik személy meg Jungkook, de vele nagyon ritkán tudok csak beszélni, egyrészt az idő eltolódás miatt, más részt meg vagy nekem van suli vagy ő túl elfoglalt. Így vele inkább csak chatelek, de legalább tudtam gyakorolni. Az már megint egy más kérdés, hogy néha elfelejtettek billentyűzetet váltani és random emberekre írtam rá koreaiul, vagy éppen rá írtam rá magyarul.