Új Otthon

○10●

Én olyan hajnali kettő körül dőlhettem ki. Addig az egész napos alvás után tök jól elvoltam.
Jungwon azonban, nagyon rákattant a sorozatra, így félhétkor, amikor felkeltem a többiek készülődési zajaira - természetesen próbáltak halkak lenni, de nem sikerült - ő még mindig a sorozatot nézte, ha jól láttam már a 2. évad elején járhatott.
- Jungwon.
- Hm? - reagált még mindig a képernyőt bámulva.
- Megkérdezhetem mégis, hogy.... Te miért is nem alszol?!
- Ja, hát... - Állította le végre. Hozzáteszem, valószínűleg csak azért, mert vége lett. - De olyan aranyosak! - mondta álmodozó szemekkel.
- Wonie én elhiszem és valószínű amikor én néztem először tőlem sem lehetett elvenni, de... te beteg vagy, ráadásul egy idol, az egyik legsikeresebb bandában, ahol te vagy a leader.
Nem teheted meg, hogy egy sorozat miatt tovább terheled a szervezeted a kelletenél. Egyszerűen szükséged van a pihenésre. - magyaráztam neki.
- Aish! Igazad van... - mondta kissé elszomorodva. Ajkai lekonyultak, ami már szinte illegálisan aranyos külsőt kölcsönzött neki.
- Figyelj, most próbálj meg aludni, én is alszok még, ha felkeltél folytathatjuk. Amikor meg JK rám csörög, majd elmegyünk dokihoz.
- Oké. - Lecsukta a gép tetejét, majd nekem hátat fordítva húzta feljebb magán a takarót. Ezt látva én is újból megpróbáltam álomba merülni.
Már majdnem sikerült is, de ekkor...

- Minnie... Nem tudok aludni! - hangzott nyöszörgése - Hozzád bújhatok? - inkább már ki sem nyitottam a szememet, csupán felemeltem a takaróm előttem lévő oldalát. Wonie aranyosan hozzámbújt én pedig elkezdtem simogatni.
Érdekes, hogy míg tegnap én feküdtem mellkasára, mintha csak a bátyám lenne, most meg mintha csak az öcsikemet ölelném át. Az mellékes, hogy jelen esetben nem látok, mert csukva van a szemem, de shhhh.

Legközelebb délben keltünk fel a telefonom csörgésére.
- Hmm... Halo? - szóltam bele. Kb mint egy élőhalott.
- Na haligali! 10 perc és ott vagyok! De várj... nem stimmel valami a hangoddal... Kérlek mondd, hogy a betegség miatt és nem én keltettelek fel! - hallottam Kook hangját.
- Oh, hogy bassza meg! - káromkodtam magyarul. Koreaiul is tudok (meg angolul, de ez most zárójeles), azonban keresve sem találsz szebb nyelvet a magyarnál arra, ha választékosan ki szeretnéd fejteni valamiről az igen csak negatív véleményedet.
- Mindegy, inkább nem is akarom tudni! Csak legyetek kész mire ottvagyok! - hallatszódott telefonon keresztül utasítása, majd kinyomta a hívást.

- Jungwon! - kezdtem el rázogatni, mert úgytűnik időközben visszaaludt.
Ch! Mondtam én neki, hogy ezt éjszaka kellett volna! - Ébredj! Öt perced van elkészülni, Jungkook mindjárt itt van értünk! - pattantam ki az ágyból, miközben éreztem, hogy egyre csak idegesebb vagyok.
- Bazdmeeeeeeeg! - pattant ki rögtön.
- Hm... szerintem ez az első alkalom, hogy káromkodni hallak - tűnődtem el - Na, de miért most mondok ilyenket?! Siess gyorsan öltözz át, valami kényelmesbe! - tessékeltem kifelé, majd becsuktam utánna az ajtót.

Hajamba túrva sóhajtottam fel. Most komolyan. Miért mindig utolsó pillanatban kapkodok?!
A bőröndömbe kutatva kerestem pár kényelmes darabot. Mivel sikeresen lebetegedtem, kipakolni még mindig nem volt időm, így igazából az egyetlen rendelkezésemre álló darabokat kaptam magamhoz. Azaz egy fehér sportmelltartó - az amiben van szivacs, de amúgy olyan mint egy sporttop - fehér pólóval, fekete melegitő alsóval és egy szürke oversize, kapucni és zsebek nélküli pulóvert. Hajamat felkötöttem lófarokba, mert kezdett zsírosodni (lehet csak nálam, de ha beteg vagyok, mindig gyorsabban következik be e folyamat).
Telefonomat, fülhallgatómat, kulcsomat, pénztárcámat, valamint igazolvány tartómat, zsebre vágtam, az persze egy nagyon jó kérdés, hogy, hogyan fértek be a melegítőalsóm két alsó zsebébe, de valahogy csak sikerült! BD
Na jó, az az igazság, hogy egyik kistáskám sem illett ehez a csöves szetthez, szóval kivettem a pénztárcát meg a telefon a zsebemből, azokat vittem kézben, a kulcsom, a fülhallgatóm és az igazolvány tartóm meg simán elfért már a zsebembe.
Késznek nyilvánítottam szerény személyemet, így miután köhögtem egy sort, végre valahára elhagytam a szobámat.
A cipősszobába belépve kerestem adidasomat, amit hál' Istennek hamar megtaláltam.
Két dudálás után, már biztos voltam benne, hogy JK is ittvan.
- Jungwon! - kiabáltam neki, illetve próbáltam. A hangom eléggé rekedt volt.
- Itt vagyok. - hallatszott hangja mögülem. - Majd bezárok én, menj csak.
- Okés. - kilépve az ajtón, vártam rá míg bezárta azt.