Új Otthon

○9●

Mint említettem, nem kellett volna közel két és fél órát kinnt beszélgetni a közel 9°C-ban. Vagy legalábbis fel kellett volna öltöznünk.
De hát, nem is mi lennénk...
Másnap reggel nem akarjátok megtudni, hogyan kelltem fel.
Sikeresen összeszedtünk egy jó, kis láz-köhögés-torokfájás-nátha kombót.
Mindketten. A dolog jó oldala, hogy legalább együtt szenvedtünk.

Aznap Jake keltett fel, kb 2-5, 3 órányi rövidke alvás után.
- Aminaaa, ideje felkelni!!! - nyitotta ki az ajtómat.
Kinyitva szememet, fáradtan ültem fel.
- J-jó - és ekkor óriási köhögő roham jött rám, az az igazi ugatós fajta. Az amibe belehal az ember.
- Te is?! - rázta fejét Jake.
- Khmm... - köszörültem meg a torkomat, majd egyet nyelve bekönnyesedett a szemem a fájdalomtól. Égett a torkom, mint a szar. - Miért, más is beteg? - néztem rá érdeklődve.
- Aham, Jungwonie is. Pont ugyan így köhög. - magyarázta.
Lenne egy tippem, miért pont mi ketten betegedtünk meg. Szerintem a tegnap estéhez lehet köze.
- Gyere ki, kapsz forró teát, Jungwonnak is úgy is kellett csinálni. - kitakarózva jött az újabb rossz érzés. Szarrá fagyok, valószínűleg lázas vagyok. - Yoonie látva szenvedésemet próbált valamennyire segíteni.
- Várj, hozok neked egy pokrócot! - azzal otthagyott. Távolléteben erőt próbáltam gyűjteni a felkeléshez. Nem mondanám, hogy nagyon sikerült. - Tessék! - Csavarta körbe felsőtestemet. Ő is olyan gondoskodó! Ha nem halnék meg a fejfajástól, most biztos fangörcsölnék.
- Köszi.
- Szívesen. Na gyere menjünk! - feltápászkodva próbáltam követni, de csak másodszorra sikerült, először visszaroskadram az ágyra, úgy éreztem minden erőm elszállt.
- Vigyelek?
- Nem, nem kell köszi. - erőt véve magamon tettem meg az első lépéseket majd végül sikeresen kijutottam a konyhába.
Az Enhypen tagjai itták reggeli kakaójukat, kávéjukat, teájukat, ki-ki amit.
Az egyik széken ott ült Wonie szintén pokrócba burkolva.
- Jó reggelt! - köszöntem nekik rekedten.
- Te is? - hallatszottak a Jakehez hasonló reakciók.
Bólintva válszoltam.
Leülve Jungwon mellé dőltem neki, közben világfájdalommal az arcomon.
- Reméltem, hogy legalább te jól vagy! - nézett felém Wonie, majd őt is elkapta egy köhögő roham.
- Hát, sajna nem! - köhögtem én is. - Ah, szét megy a fejem! - ejtettem nagy koppanással az asztalra.
- Na, vigyázz magadra! - hallottam Heeseung szúrós hangját. - Tessék, fájdalom csillapító, lázcsillapító és forró tea! - tette le elém gyengéden mosolyogva.
- Köszönöm, te vagy a megmentőm! - néztem rá hálásan. Legalábbis remélem úgy, mert az arcom lehet grimaszban volt. Mindegy, a lényeg, hogy érzetre az voltam.
- Na, nekünk indulnunk kell! - nézett fel telefonjából Jay. - Wonie, vigyázz magadra! - borzolta össze haját. Jaywooooon!!!! Mellettem ülő arca persze halványan elvörösödött, de hál' Istennek csak a lázának tudták be.
Oldalát megbökve néztem rá szemöldökömet felhúzva, sokat sejtő tekintettel.
Kissé megrázva fejét pillantott rám. - Te is Mina! - nézett aztán rám is aggódva, majd rám mosolygott.
- Gyógyulj meg hamar! - hallottam Hee halk hangját mellőlem, majd gyendgéd puszit nyomott arcomra.
Reakciómmal nem hazudtoltam meg önmagamat. Kikerekedett szemekkel bámultam az asztalt.
Jungwonra sandítva pedig ezúttal ő nézett rám úgy, mint az előbb én rá.
- Heeseung!
- Hyung! - kiabálták le többiek.
- Mi van, ha te is elkapod? Épp elég, hogy elvesztettük leaderünket, nem kell, hogy a leader helyettes is kiessen! - szidta meg Hoon.
- De nézd rá, milyen elesett! - kezdte védeni magát - Valahogy ki kellett fejezni magamat!
- Mindegy, hagyjuk ezt most. Már itt dudálnak ránk, ti nem halljátok? - kérdezte Jake, azzal kivonultak cipőt venni.
Én is velük tartottam, teámmal a kezemben, ami meg mindig gőzölgött a melegtől, így még nem tudtam meginni.
Elköszönve tőlük csuktam be az ajtót, majd dőltem le az ágyamra és próbáltam nem meghalni.
Szét megy a fejem.
Csukott szemmel feküdtem hanyatt ágyamon. Igaz nem sokáig, mert hamarosan az ajtó nyitódása késztetett ébrenlétre.
Takaróba burkolva, egyik hóna alatt párnájával, másik kezében egy bögre teával, ott ált Jungwon.
- Szia, hát te? - néztem rá érdeklődve.
- Jöttelek téged boldogítani! - tette le bögréjét az ágyam velem átellenes felében lévő éjjeliszekrényre. Ő maga meg beugrott mellém az ágyba. - Egyébként Sunghoon hyung küldött, azt mondta ne fertőzzem nekik a levegőt, ha te úgy is beteg vagy, jöjjek át hozzád! - magyarázta meg itlétének okát.
- Ahaa! - értettem meg - Hát készülj fel, mert bár nem mintha eddig szép lettem volna, de betegen egyszerűen borzalmasan nézek ki!
- Hidd el én sem leszek valami szép látvány! - mondta. És... és ennyi! Érdeklődve néztem rá, várva a folytatást, de... de nem jött.
- Mi az? - kérdezte zavartan. Ja, lehet kicsit túl sokáig bámultam.
- Csak... csak fura, hogy... te nem tetted hozzá például, hogy "Hidd el én sem leszek valami szép látvány!" "De így is jobban nézek ki, mint az átlag ember!" Vagy valami hasonló önelégült, egoista dolgot. - magyaráztam meglepettségem okát.
- Ne már! Te kajak ilyen emberekkel lógsz?! - ámult el teljesen.
- Ümmm, ja? - néztem rá felvont szemöldökkel - Velem Jungkook is ilyen, őszintén szólva a TXTs tagokat is ilyennek nézném, Soobin kivételével... az exem is mindig magát fényezte... és hát ja.
- Lehet igazad van... de én nem viselkedek így, nincs hozzá elég egóm, meg amúgy is... beteg vagyok, betegen mindenki árnyéka csak önmagának. Ez tény.
- Ah, imádlak! - gördültem hozzá közelebb, majd bújtam hozzá. Mellkasára hajtottam fejem, míg ő felém eső karjával átkarolt.
- Nem túl nagyok az elvárásaid, ha emiatt imádsz egy embert! - jegyezte meg nevetve, ami nem sokára köhögésbe fulladt.
Ezt látva én is nevetni kezdtem, de hasonló problémákba ütköztem. Erre megint ő kezdett rá. Így nevettünk felváltva, némi köhögésrohamokkal megspékelve.
- Khm... - köszörültem meg a torkomat utoljára. - Te nem vagy álmos? - ásítottam óriásit.
- De igen és ahogy látom te is.
- Aludjunk? - kérdeztem rá nézve.
- Végülis nem ártana a kemény 2,5-3 óránk után.
Visszadőlve mellkasára, ahonnan a nevető-köhögő hullám miatt felültem, ismét kényelembe helyeztem magamat.
- Így akarsz aludni? - hallottam hangját.
- Ühümmm - hangzott érett válaszom. Ah, nem is én lennék.
- Na, várjál, lejjebb csúszok kicsit, hogy nekem is kényelmesebb legyen. - mondta, majd óvatosan lentebb csúszott.