World of Cats: 1. Kötet. A kezdetek [Átírás Alatt]

10. Fejezet-Fény a sötétben

Waffle szemszögéből:
Oda léptem a szüleimhez. Hideg volt a testük de még lélegeztek.
-Valaki fel tudja őket kelteni?-Néztem körbe, de a többiek csak a fejüket rázták.
-Sajnálom Waffle-Lépett oda Birch-De nem tudjuk, hogy kell...
-Rendben...-Szóltam pár másodperc hallgatás után.

Dreamlight szemszögéből:
Lefelé mentem. Gondoltam elbeszélgetek vele, még egy kicsit, hogy legyen is értelme az itt létének.
Legnagyobb meglepetésemre egy üres széket találtam.
-Hát ez nem lehet!-Kiáltottam fel.
Körülnéztem, senki nem volt ott.
-Hol vagy?!-Kiabáltam, de nem érkezett válasz, csak a visszhangom törte meg a csendet, amely folyamatosan a ,,Hol vagy" szavakat ismételgette.
Felrohantam a lépcsőn és a bázisuk felé indultam.
,,Azt hiszi ilyen könnyen megszökhet?!"
Pár perc múlva megérkeztem oda. A csapó ajtót kerestem, de nem volt a helyén.
,,Hát ez meg, hogy lehet?" Lepődtem meg.

Órákat töltöttem azzal, hogy azt a hülye csapó ajtót kerestem, de se híre se hanva...
-Ezt nem hiszem el!-Kiáltottam fel.
Ekkor levélzörgést hallottam, erre felborzolt szőrrel támadó állásba helyezkedtem.
Egy fehér bundájú kandúr lépett ki a bokrok közül. Teljesen nyugodtnak tünt. Felém jött. Én ráfújtam, de ez se hátráltatta meg, egyre közeledett, majd megállt elöttem pár lépésnyire.
-Szervusz Dreamlight-Szólalt meg mély, rekedt hangon a kandúr.
-Ki vagy?-Néztem rá gyanakvóan-Honnan tudod a nevem?
-Nem az a fontos honnan tudom-Válaszolta ravaszul-Úgy láttam gondjaid vannak... Van kedved beszélgetni?
-Mi? Azt gondolod majd egy random macskának el fogom mondani mi bajom?-Kiabáltam rá, de ő csak mosolygott.
-Mivan?!-Szóltam rá, türelmet vesztve.
-Semmi. Na gyere!-Fogta meg a derekam és elvezetett.
-Hé, na!-Néztem rá, miközben lerángattam a mancsát magamról-Tudok, menni egyedül is!-Mondtam, vörös fejjel.
,,Na jó... El kell ismernem elég aranyos..."
-Szóval...?-Nézett rám, miután leültünk egy fatörzsre.
-Igen?-Vontam fel a szemöldököm-Először mond meg a neved!
-Jaj tényleg!-Nevetett fel-A nevem Lucas, fény macska.
-Oh. Szép név!-Dicsértem meg
-Na szóval? Mi a baj?-Kérdezte.
-Hát, nem tudom, hogy elmondjam-e, lehet, hogy elitélnél...
-Miért?
-Mert... Gonosz vagyok-Válaszoltam a földet nézve
-Hmm... Gonosz... Ez tetszik-Mosolyodott el.
-Mi?!-Néztem rá.
-Hát akkor ez közös bennünk... Amúgy meglepett, hogy még nem hallottál rólam-Felelte gőgösen
-Miért is?
-Hát, csak úgy! Na de akkor mondjad!
-Van egy srác. Akit el kellett rabolnom, mert csak akkor kapok meg egy, bizonyos karkötőt, de átvertek és bosszút akartam volna állni de nem találom meg a csapó ajtót amit keresek-Hadartam egy levegővel.
-Ő... Aha?-Vágott meglepett képet.
-Amúgy... Honnan tudod a nevem?-Kérdeztem.
-Hát. Az újságokból.
-Mi?! Írnak rólam az újságok?!-Lepődtem meg.
-Igen. Vagyis csak írtak.
-Miért?!
-Nem is láttad?
-Nem
-Hát, hogy milyen szuper, hogy egy hibrid vagy, meg hogy te ismered legközelebbről Chaos-t.
-Aha...
-Van kedved sétálni?-Szólt pár másodperc múlva.
Persze, mehetünk!-Egyeztem bele lelkesen.
Elindultunk. Most jobban szemügyre vettem: fehér bundája volt, neonsárga pöttyökkel, és sárga szeme. Piros pulóvert,  fekete nadrágot és egy furcsa alakú nyakláncot viselt.
-Na mesélj... Miért lettél ,,gonosz"?
-Hát... Iskolába bántottak, mert nem voltam olyan mint a többiek... Mármint, mikor kissebb voltam a szüleim, elhagytak, az öcsém miatt. Ezért egy árvaházban nőttem fel. Sosem ismertem az öcsémet. Csak az újságokból. Ezért... A düh és a szomorúság ami egész kiskoromban az egyetlen két érzés volt amit ismertem. Ezért, ez arra késztetett, hogy olyat tegyek amit megbántam... Vagyis... Nem tudom...-Hagytam abba könnyekkel küszködve.
-Sajnálom...-Felelte Lucas szomorúan-Nem akartalak szomorúvá tenni.
-Nem, nem semmi gond, jó volt végre elmondani valakinek.
-Szóval, megismertem Chaos-t aki megmutatta nekem a karkötőt, amint megláttam, tudtam, hogy ezzel végre bosszút állhatok. De nem tudom... Lehet, hogy mégse, volt jó ötlet...-Fejeztem be bizonytalanúl.

FunFact: Lucas azt jelenti Latinul, hogy Fény, asszem...