Wattpad faszságok

Szereplők #2

AVAGY: MIÉRT RÜHELLJÜK A NŐI FŐSZEREPLŐKET?

Gondolom, másnak is ismerős az alábbi jelenség (ha nem, akkor az kínos): „Szeretem ezt a regényt, de a főszereplő párost le se hugyoznám, ha égnének, komolyan, minden más karakter jobban érdekel, mint az a kettő, akikért elvileg szurkolnom kéne!"

Mielőtt még pánikba esnél, hogy most akkor minden rossz... ne tedd. Nyugodj meg, attól majd megnyugszol. Nem arról beszélek, amikor az olvasó jobban kedvel bizonyos a mellékszereplőket a szemszögkaraktereknél. (Ezt a jelenséget teljesen normálisnak nyilvánítom. Van az úgy, hogy az ember egyszerűen titokzatosabbnak, és ezáltal érdekesebbnek találja azokat a karaktereket, akiknek nem lát bele a fejébe.)

Viszont létezik az a szint, amikor olyan lángoló gyűlöletet érzel a főszereplő iránt, hogy legszívesebben az ablakot is kivágnád miatta az ablakon.

(Most egyelőre az irritáló női főszereplőkkel foglalkoznék, egy későbbi részben sorra venném a férfi főszereplőket is. Vannak persze átfedések, de egy csomó klisé csak egyik vagy másik nemre vonatkozik. És persze szó sincs a szánt szándékkal negatív/megosztó karakterekről, azokról fogok beszélni, akikkel szimpatizálnunk kéne, de nem tudunk.)

Mary Sue bevetésen

Kicsoda az a Mary Sue, és honnan kéne ismerned? Emlékszel, amikor tizenkettő voltál, és írtál egy fanfictiont, amiben a főszereplő összejött a kedvenc anime karaktereddel / Marvel főgonoszoddal / Draco Malfoy-jal? Emlékszel arra is, hogy ez a főszereplő pontosan olyan volt, mint te, csak hátrakötött kézzel is agyon tudta verni a gonoszokat, és a legjobb beszólások nem két órával a veszekedés után jutottak eszébe? Na, most, hogy felelevenítettem a kínos emlékeket, elárulom, hogy ez a főszereplő volt Mary Sue.

Mary Sue-nak az a legfontosabb (és egyetlen) személyiségjegye, hogy ő tökéletes. Nagyon szép, nagy eséllyel hasonlít is rád, csak még véletlenül sincsenek pattanásai. Hasonlóan attraktív hímegyedek szerelmesek belé, általában legalább kettő, mert a szerelmi kétszög egyszerűen nem lenne elég érdekes. Tévedhetetlenek is, tudjátok, van az a közhely, amikor Mary Sue-nak rossz előérzete van Gyanús Józsival kapcsolatban, és mindenki mondja neki, hogy „nah, csak túlreagálod, Józsi igazából jó srác", de végül úgyis kiderül majd, hogy Gyanús Józsi igazából maga Luficer.

Miért bántom Mary Sue-t? Mert féltékeny vagyok rá... nem. Mert ha egy szereplődet hibátlannak alkotod meg, annak csak két kimenetele lehet:

1. Az olvasóid kidolgozatlannak fogják találni Mary-t. Meglepetés, a valódi emberek nem tökéletesek! (Én igen, de az nem számít, mert én nem létezem.) Ha a karakterednek mindig minden sikerül, mindenre tudja a megoldást és közben még a haja sem kócolódik össze, akkor az olyan lesz, mintha kispóroltad volna belőle a személyiségjegyeket. Mintha nem foglalkoztál volna eleget a szereplővel.
Az olvasó pedig nem tud kötődni egy kartonpapírból kivágott karakterhez. Ráadásul a cselekmény is megsínyli majd, ha Mary pillanatok alatt megold minden problémát, és következmények nélkül mindig jól dönt. A franc se fog izgulni egy olyan főszereplőért, aki végül úgyis mindent jól elrendez.

2. Az olvasóid utálni fogják Mary-t, mint a szart. Amikor annyira túltolod az ERŐS NŐI KARAKTERT, hogy ARROGÁNS SEGGFEJ KARAKTER válik belőle... Körülötte forog az egész regény, és ezt mintha tudná magáról. Mindenkinek beszólogat, időnként indokolatlanul bunkó még a barátaival és a családjával is, de ezt nem kell negatívumként bemutatni, mert a végén úgyis kiderül, hogy végig neki volt igaza. Amit természetesen sűrű sértegetések közepette kellett közölnie, mert ő MENŐ. Ja, és NEM OLYAN, MINT A TÖBBI LÁNY. Mert a többi lány a rózsaszínt szereti, úgy viszont a McNuggetset, ez pedig, mint tudjuk, személyiségjegy! Mesterien űz valamilyen küzdősportot (ha nem az összeset egyszerre), tehát ha bajba kerül, igazából az ellenségei kerülnek bajba. Mindent meg tud oldani egyedül is, a mellékszereplőkre igazából szüksége sem lenne. A mellékszereplőknek viszont nagyon is szükségük van rá, hiszen az egyetlen jellemzőjük az, hogy milyen viszonyban állnak Maryvel...

Mit kezdjünk Mary Sue-val, hogyan kell őt kilakoltatni? Először is nem árt, ha megfűszerezzük őt néhány hibával és rossz tulajdonsággal. Mary gyönyörűszép, sikeres és tehetséges? Talán megfelelési kényszere van, másokért él, nem önmagáért, és már el is felejtette, hogyan kell élvezni az életet. Talán valamikor régen egy ordenáré nagy seggfej volt, és most próbálja mindenkivel elfeledtetni azt az énjét... de legfőképpen önmagával. Talán egyenesen egy pszichopata!

(Az itt felsoroltak persze csak néhány klisé, amiknek még rengeteg csiszolásra lenne szüksége ahhoz, hogy teljesértékű karakterré váljanak, de már egy ilyen félmondatos leírással is előrébb vagy a „mindenki szereti, mindent jól csinál, szebb mint három szupermodell és Justin Bieber egyszerre" prototípusnál. És persze mondani sem kell, de nyilván nem csak az előbbi lehetőségek állnak rendelkezésedre, legyél kreatív!)

Ha Mary folyton bunkózik, akkor vegyél tudomást a viselkedéséről. Talán egyszer elszalad vele a ló komolyan megsért valakit azzal a nagy szájával. Talán egyszer felelősséget kell vállalnia a tetteiért és szavaiért. Talán egyszer olyan harcba keveredik, amit nem tud megnyerni és átvitt vagy szószerinti értelemben beleépítik az aszfaltba. Legyen a karaktered viselkedése cselekményszervező elem!

Sarah Gray létezik... de minek

Sarah Gray nem „professzionális" megnevezése egy karaktertípusnak (de annak kéne lennie), igazából most találtam ki. Röviden már kitértem rá az előző karakteres szösszenetben, de arra jutottam, megérdemi, hogy többet foglalkozzanak vele.

Sarah Gray az a főszereplő, aki csak úgy van, és körülötte megtörténnek a dolgok. Ő a kiválasztott, de mindig Kockahasú Jócsávónak kell kihúznia a szarból. Az útját véletlenek terelgetik, Sarah arra megy, amerre az áradat sodorja, hagyja, hogy másik döntsenek helyette, nem aktív alakítója a saját sorsának. A picsába, még azt sem tudja eldönteni, hogy a neki udvarló két szexi faszikám közül melyiket válassza (az egyikük a gyerekkori barátja, a másik a ROSSZFIÚ, végül az utóbbi lesz a befutó), ezért persze mindkettőt szédíti. Ő az Átlagos Lány, méghozzá annyira átlagos, hogy nincsenek még hobbijai sem, amikor épp nem szerepel a fejezetben, akkor valószínűleg csak ül valamelyik sarokban, és meredten néz ki a fejéből. Mary Sue-hoz hasonlóan nem rendelkezik rossz tulajdonságokkal, mondjuk jókkal se nagyon... De azért nagyon szép, csak ezt nem hiszi el magáról, mert ha elhinné, nem kéne két fejezetenként bizonygatni neki.

Szóval igen, urban fantasyban gyakori, nem csak a Wattpaden, de a könyvespolcomon is. Talán ezt a karakterklisét gyűlölöm a legjobban, főleg azért, mert ő a főszereplője minden kezdetleges irományomnak...

Na, de hogyan irtsuk ki Sarah Grayt? LÁNGSZÓRÓVAL.

Ha kevésbé drasztikus megoldást akarsz, akkor egyszerűen írd ki a történetből. „Meghibbantál, Chris? Írjam ki a főszereplőt a saját történetéből?" Ugyan már, a Sarah Gray főszereplőd amúgy is úgy keletkezett, hogy: „hm, van egy tök jó sztorim, tök jó szereplőkkel, már csak kell egy főszereplő... oké, szóval legyen neki fekete a haja... kész!" A meló nagyját amúgy is a többi szereplőd végezte, azt a kicsit, amit a főszereplő csinált volna, átruházhatod rájuk is. Legyen más a kiválasztott. Egyáltalán ne is legyen kiválasztott. Térjen rossz útra a kiválasztott. ÖLD MEG A KIVÁLASZTOTTAT A GYÁSZBA! ÉLJEN AZ ANARCHIA!

De ha még ez is túl durva megoldás volt számodra, akkor kezdheted azzal, hogy stílust és hobbikat keresel Sarah-nak. Annyi nem elég, hogy „ő, izé, szeret festeni". Aha, mit szeret festeni? Tájképeket? Portrékat? A kutyáját? Miért? Milyen technikával? Mikor kezdte? Miért kezdte? Mikor szeret festeni? Ésattöbbi, ésattöbbi. Minél több ilyen és ehhez hasonló kérdést teszel fel, és válaszolod meg őket, annál jobban megismered ezt a karaktert, pedig onnan indultál el, hogy szeret festeni.

Persze ahhoz, hogy jó szereplőket alkoss meg, gyakran sok szenvedésre, próbára és újrapróbára van szükség, de a sok belefektetett munka megéri majd. Hiszen végül a karaktereid fogják alkotni a regényed egyik alappillérjét.

CHRIS VOLTAM