Wattpad faszságok

Külső leírások #2

AVAGY: EZEKKEL A VÁLASZOKKAL CSAK MÁSFÉL ÉVET KÉSTEM

Valamikor, még az özönvíz előtti időkben ennek a cikknek már volt egy előzménye [mondjuk ez a fordulat már a címből is kikövetkeztethető volt], amiben hosszasan pampogtam arról, hogy egy ember bizony nem csak hajból és szemből áll. Annak a résznek akkoriban nem terveztem folytatást, de azóta érkezett rá néhány érdekes komment [amikre szerintem nem reagáltam, mert egy büdös bunkó vagyok], és úgy gondoltam, ezek megválaszolása megérne még egy misét...

[Félreértések elkerülése végett: ezek nem szó szerinti idézetek lesznek.]

~ ××× ~

I. És ha én direkt nem írom le a szereplőim külsejét? Na, akkor mi van?

Kedd. Kedd van.

Értékelhetetlen humoromat félretéve: több kiadott könyvvel is találkoztam már, amiből szánt szándékkal kihagyták a karakterek külső jellemzőit... hogy az olvasó jobban tudjon azonosulni velük! Aham. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én teszem azt Harry Pottert olvasok, akkor nem az az első dolgom, hogy Piton professzor feje helyére képzeljem a sajátomat...

Jó, jó, tegyük fel, hogy nem a saját ábrázatunkat kell ráretusálnunk Alkonyat Edvárd, Bella, meg a háttérben félmeztelenkedő, veszett pulikutya fejére is [mikor ezt leírtam, nem jutott eszembe Jacob neve, muszáj volt körbeírnom őt] – ellenben az író teljesen ránk bízta, hogyan képzeljük el őket, mert akkor majd egyből közelebb érezzük magunkhoz a Canis Merda Triumvirátust...

És én azt mondom, ez egy teljesen életképes elképzelés is lehet, ha az író nem tolja túl, és az egész szereplőgárda helyett csak bizonyos részleteket bíz az olvasója fantáziájára. Például ha magamból, meg a rémes arcmemóriámból indulok ki, akkor sokkal szerencsésebb, ha egy sztori ahelyett, hogy részletekbe menően taglalja Pityuka arcberendezését, inkább csak annyit közöl, hogy a srác piszok jóképű jelenség volt, és mellette csak a jellegzetességeket emeli ki [mondjuk, hogy emberünknek kissé görbe volt az orra, mert egyszer olyan jobb egyenest kapott, hogy eltörött].

Ezzel a módszerrel a leírás az esetleg untató részletek helyett inkább egy érzetet ad át az olvasónak, és talán így Pityuka „lényege" is jobban megragadható lesz – ha az író leírná, ő mit tart helyesnek, az az arc számomra talán egyáltalán nem lenne vonzó, ellenben a „jóképű" jellemzésre mindketten magunk elé tudjuk idézni a magunk Adoniszát. Ilyenkor szerintem érdemes elgondolkodni azon, mi a fontosabb számunkra, hogy az olvasó pont azt lássa, amit mi, ha magunk elé képzeljük a szereplőnket [már pedig magasan ülő járomcsontja van!] vagy az, hogy olyannak érezze, amilyennek mi [a kutyafáját, milyen fess legény!].

[Közben a Word tagadja, hogy a Pityuka egy létező szó lenne...]

Oké, akkor ma azt tanultuk, hogy most azonnal mindenki vágja ki a kukába az összes szereplője leírását... nem. Mert bár a megjelenés senki személyiségét nem határozza meg, az első felbukkanásakor a többi karakternek és az olvasónak is meglesz az elképzelése/elvárása/előítélete az adott emberkéről, már csak a kinézete alapján is – ami persze később, mikor a karakter árnyaltabbá válik, könnyedén megváltozhat. Ezért sem támogatom a „szőke haj, kék szem" szintű leírásokat, mert egy ilyen „nesze semmi, fogd meg jól" megoldás semmit nem vált ki az olvasóból, valamint azt is ellehetetleníti, hogy a szereplők egymásra reagáljanak.

És srácok – távol álljon tőlem az általánosítás -, de eddig akárhány könyvet olvastam, ami a „majd-az-olvasó-elképzeli-hogyan-néz-ki-a-karakterem" elvet követte, az mind elvárta tőlem azt is, hogy a szereplők személyiségét is én találjam ki – mert ezt az író látványosan nem tette meg...

~ ××× ~

II. És ha én nem akarom felsorolásszerűen leírni a karaktereim külső tulajdonságait?

A szemszögkarakter leírása E/1-ben és közeli E/3-ban különösen problémás szokott lenni, ez a módszer szerintem...

[Jó, akkor mócer!]

...szóval szerintem főleg ebben az esetben működőképes. Hogy az egyéb leírásokba beleépíted az adott szereplő külső jellemzőit, máskülönben jön a rettegett tükörklisé...

[- Chris, mi is szerepel a Királyok és Árnyak legelső fejezetében?
- Kuss legyen, belső hang, azt majd... izé, majd átírom.]

Viszont nem ajánlom, hogy túl sokáig halogasd a külső leírásokat... Mert szerintem senkinek nem kell bemutatnom azt a tipikus szituációt, amikor egy könyv a közepén méltóztat tájékoztatni minket arról, hogy a főszereplő szőke. Mi pedig így: „még jó, hogy szólsz, baszki, mikor az előző 260 oldalon már barna hajúnak képzeltem, és most már a következő 260-on is így fogok tenni!"

Más karakterek esetében viszont teljesen jó megoldásnak tartom, ha a felbukkanásukkor rögtön ki is elemezzük a külsejüket, mert a főszereplő valószínűleg egy időben látta meg Pityuka öltözékét és frizuráját is - miért akarnánk azokat két fejezet eltéréssel megemlíteni? Természetesen vannak olyan tulajdonságok, amiket csak alaposabb megfigyelés után vesz észre az ember [srácok, a szemszín nem látszik az utca túloldaláról!], és azt sem mondta senki, hogy bevásárlólista szerű felsorolást készíts a karakter külső tulajdonságaiból.

~ ××× ~

III. Szóval minden „szövegben kép" az ördögtől való?

Hell no! Amikor valaki igényes illusztrációkat illeszt be a sztorijába, az még emelni is tud a történet fényén. És én nem vagyok ellene a szereplőket bemutató képeknek sem, már ha nem az első utadba kerülő pixeles szart sikerül odahánynod a nulladik fejezetbe, és utána rendes leírást is kapunk az illetőről.

Illetve vannak a magyarázó ábrák, például az epikus fantasy szinte „kötelező" világtérképe... és az is eléggé bebaszna, ha a Dan Brown könyvekben a képrejtvényeket egyszer csak írásos formában kapnánk meg...

Viszont amikor valaki tudatni akarja az olvasóközösségével, hogy Pityuka aznap reggel bőrdzsekit vett fel farmernadrággal, de ahelyett, hogy ezt így leírná, inkább közli, hogy „Ez volt Pityukán:", majd teljes lelki nyugalommal odabaszarint egy életlen képet egy bőrdzsekis modellről, amin még a fucking vízjel is rajta van... Na, olyankor azért elgondolkozom rajta, hogy ha nem vesznek fel egyetemre, akkor még mindig vár rám az OKJ-s sorozatgyilkos-képzés...

CHRIS VOLTAM