Pied Piper || Jikook

5. Fejezet ~ Mad Dog

- Nagyszerű munka. – Leona mosolygott Jiminre a ritka, ám de vakító mosolyával és úgy tűnt meglepően elégedett.

Éppen most fejezte be Jungkookal a közös projekt bemutatóját, ami úgy tűnt elég nagy sikert aratott a Leonánál, pedig Jimin aggódott, ugyanis nem volt elég idejük minden egyes pontot megfelelően kidolgozni, de úgy tűnt a tanárnő figyelmét ez elkerülte.

Jimin vetett egy pillantást a mellette álló Jungkookra, aki úgy vigyorgott mellette, mint egy kisgyerek a dicséret hallatán.

Oh várj. Hisz ő gyerek. – fogatta meg mentálisan a szemét Jimin.

- Lenyűgöző vagyok, mi? – hajolt bele egyből Jungkook az idősebb személyes szférájába, miután a tanár a helyükre küldte őket, a tábla elé pedig egy újabb párost hívott.

A fiatalabb úgy nézett ki mint egy idióta azzal a széles mosollyal, miközben szemei csillogtak a várakozástól hogy Jimin is megdicsérje.

- Az. – egyezett bele szemét forgatva végül az alacsonyabb, mire Jungkook arcán még szélesebb vigyor terült szét.

- Dolgozol ma? – jött a hirtelen kérdés a fiatalabbtól, mindemellett a szeme sarkából látta, hogy legjobb barátja, Taehyung időközönként feléjük néz, de az idősebb minden tőle telhetőt megtett, hogy ne alakuljon ki szemkontaktus közöttük. Az igazat megvallva nem csak Taehyung figyelte őket, hanem egész osztálynak majd kiesett a szeme amikor a népszerű kosárlabda sztár helyet foglalt Jimin mellett, kezeit az idősebb mögött lévő széktámlán pihentetve, az arcán pedig egy arrogáns kifejezés ült, mintha csak azt mondaná „ Jimin az enyém.".

- Igen, miért? – kérdezett vissza az idősebb, miközben kinyitotta az egyik füzetét és próbált a jelenlegi előadókra figyelni, de ez lehetetlennek tűnt a fiatlabb intenzív szempárjától.

Nem segített a tényen az sem, hogy a Jungkook egyre közelebb és közelebb hajolt, az orra pedig már majdnem megérintette az arcát.

- Igyunk meg valamit később.

- Nem vagyok szomjas.

- Akkor harapjunk valamit.

- Nem. És elnézést, Mr Jeon. – válaszolta, majd felemelve a jobb kezét eltolta a fiatalabb arcát a személyes szférájából. – Ha nem tűnt volna, fel éppen órán vagyunk. Figyelj inkább.

- De olyan jó illatod van.

- Ha így folytatod, megütlek.

- Szeretem, amikor keménykedsz,olyan aranyos vagy ilyenkor.

Jézus Isten. Pontosan mit tettem hogy ezt a büntetést érdemlem?

- Ez jól néz ki. – mondta hirtelen Jungkook, miközben az idősebb nyakában logó kis kereszt alakú medált nézte.

- Ajándék egy ismerősömtől. Egy jó szerencsét hozó medál.

- Kitől kaptad? – kérdezte a fiatalabb miközben a tekintete elsötétült. – Valaki különlegestől?

- Egy paptól, te Isten csapása. – magyarázta Jimin, majd hitetlenkedve rázta a fejét a fiatalabb féltékeny viselkedésétől. Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? – Elég sok dolog történt az elmúlt időbe, így vett nekem egy ilyet, mondván hogy ez majd védelmet nyújt nekem.

- Mi történt?

- Nem fontos. Szóval, mi lenne ha csendben maradnál? Idegesítesz!

Jungkook ezek után nem mondott semmit, amiért Jimin hálás volt, kellemetlen volt számára a múltjáról beszélni, főként valaki olyannal, akit alig ismer.

- Mindenki nagyon teljesített ma. – mondta Lenora az utolsó csoportos bemutató után. – Elégedett vagyok a bemutatott munkákkal, de a leginkább Jeon Jungkook és Park Jimin munkája nyerte el a tetszésemet. Bár néhány témát jobban kifejthettetek volna, összességében a tiétek voltak a legjobb. Gratulálok.

Néhány diák ez hallatán egyből feléjük fordult, néhányuknak irigység, féltékenység sugárzott a tekintetükből. De Jimin már megszokta ezeket, szinte minden tanárral jóba volt a jó tanulmányi eredménye miatt, így gyakran kap ezekhez hasonló tekintetet, amikor netalántán az egyik tanár jobban kiemeli az ő munkáját, mint másokét.

Lassan eltelt az összes többi óra is, Jimin szerencséjére a többi órán már nem kellett Jungkook idegesítő jelenlététől tartania, legalábbis ez volt az amit ő gondolt.