Pied Piper || Jikook

6. Fejezet ~ Brave

Jimin ismételten rápillantott a digitális órára amely Jungkook ágya mellett lévő kis éjjeliszekrényen volt elhelyezve, majd nagyot sóhajtott, amikor tudatosult benne, hogy hajnali 1 óra van, amely azt jelentette hogy már több mint 2 órája ott tartózkodott.

A jó hír azonban azonban, hogy most már nem kell azon aggodalmaskodnia hogyan fog besompolyognia szobájába, anélkül, hogy a minden lében kanál Taehyunggal összefutna.

- Ért a bajkeveréshez, ugye?

Jimin meglepetten fordult a hang felé, majd szembe találta magát egy sötétkék pólót viselő férfivel, akit Minho Jongwoonként mutatott be, akiről mint kiderült egy nagyon tehetséges és hírhedt orvos.

Jongwoon a kérdés feltétele után még alaposan ellenőrizte Jungkook pulzusát, pupilláját majd leült a szobában lévő kis kanapéra és a kis füzetébe kezdett jegyzetelni valamit.

- Biztos fontos lehetsz számára. - szólalt meg hirtelen a férfi 10 perc folyamatos irkálás után. - Minho mondta, hogy ne hagyjam hogy elmenj amíg fel nem ébred, nehogy megint baj legyen.

- Nem is akartam elmenni. -motyogta Jimin, majd amikor észrevette mit is mondott, megköszörülte a torkát, majd így folytatta. - Nem is értem ezt a helyzetet egyáltalán. Alig ismerjük egymást Jungkookkal.

- Oh...

Pár pillanatig teljes némaság uralkodott a szobában. Jongwoon továbbra is a munkájával volt elfoglalva, míg Jimin teljesen elveszett a gondolatai között.

Elméje megállás nélkül dolgozta fel újra s újra az éjszaka történteket, és minél több emléket idézett fel, annál kevésbé értette a történteket. Úgy érezte, mint egy kívülálló nincs joga Jungkook állapotáról érdeklődni, annak ellenére, hogy a kíváncsiság mázsás súllyal nehezedett rá.

- Jungkook beteségének a neve IED. - Jongwoon, mintha csak a gondolataiban olvasott volna szólalt meg, majd komoly arckifejezéssel nézett Jiminre és így folytatta. - Ez egyfajta viselkedési zavar. A betegségben szenvedők, ha egy nehezen kezelhető helyzetben találják magukat, akkor a düh és a harag egy sokkal magasabb szintet ér el, mint az átlag embereknél. Ezáltal az ilyen betegségben szenvedők amikor egy bizonyos szintet elérnek, sokkal, de sokkal veszélyesebbek mint a többiek.

Viselkedési zavar?

- Jungkook jelenleg a betegség 4. fázisában van. Ami annyira súlyos, hogy már csak stabilizátorral lehet kezelni a dühkitöréseit.

- Mennyire súlyos a 4. fázis?

- A második legsúlyosabb. Ebben a fázisban a düh már képes elérni azt a szintet, hogy teljesen elveszti az eszét és akár képes lenne valakit megölni is.

Jimin arcából egyből kiszaladt az összes szín. Megölni valakit? Jungkook valóban képes lenne ilyenre ebben az állapotban?

" Úgy érzem magam, mint aki mindjárt megöl valakit, úgyhogy csinálj valamit. Beszélj hozzám, üss meg, vagy bármi."

Igen, emlékszik, Jungkook többször is így jött oda hozzá, de ő mindig üres fenyegetésnek gondolta ezt.

- Ez egy nagyon komoly beteség, Jimin. - folytatta Jongwoon miután megbizonyosodott róla, hogy Jimin minden szavát feldolgozta. - Ha elhanyagoljuk ezt a betegséget akkor az állapot még ennél is súlyosabb is lehet. Nem rég amikor Minho rólad mesélt, úgy éreztem, mintha Jungkook személyes gyógymódjáról beszélt volna. Valamiért, valami oknál fogva hatással vagy rá. Ezért, bár tudom milyen önző kérésnek fog hangzani, de kérlek szépen, maradj mellette. Jimin nagyot nyelt.

- Maradjak mellette? Úgy érzem, túl nagy bizalmat fektetsz belém. Úgy érzem magam, mintha valami varázslónak néznél, aki ide-oda int a varázspálcájával és minden jobb lesz...

- Ki tudja? Talán varázsló vagy. - nevetett fel halkan Jungwoon, majd elkezte összegyűjteni a papírjait, amikor az megvolt, akkor a papírokat egyszerű mozdulattal belepakolta az akta táskájába.

- Nekem most muszáj mennem. Kérlek viseld gondját. - mondta, majd amikor Jimin félszegen bólintott, elköszönt, majd távozott a szobából.

Ezáltal pedig Jimin egyedül maradt a fenevaddal. A fiú fejében szüntelenül ismétlődtek az újabb és újabb információk, amiket igyekezett feldolgozni és megérteni. Azonban minden olyan hihetetlennek tűnt. Egy ilyen súlyos betegséggel, hogy képes valaki teljes életet élni? Hogy képes mosolyogni?

Ha őszinte akart lenni, Jimin legszívesebben összeszedte volna az összes holmiját, majd hazáig meg se állt volna, de a szíve mélyén tudta, hogy Jungwonnak igaza van. Ha most hazamegy és Jungkook felébred, és azzal szembesül megint, hogy ő nincs mellette, akkor megint elkezd tombolni. Elég volt egyszer látni az állapotot. Jimin némán imádkozott, hogy soha többet nem kell egy ilyen helyzetet átélnie Jungkookkal.

- Jimin, bent vagy?

Hallotta meg hirtelen Minho hangját a folyosóról, majd a következő pillanatban már nyílt is az ajtó és lépett be rajta az idősebb, aki éppen az elgémberedett testrészeit próbálta kiropogtatni. Az idősebb arca pont olyan nyúzott volt mint minden bizonnyal a sajátja. Nem volt kérés, Minhot is ugyanúgy megviselte a történtek. Arról nem is beszélve, hogy Jimin azt megtudta, hogy Minho és Jungkook unokatestvérek.

- Sajnálom, hogy belekeveredtél ebbe az egészbe te is, de... ha most elmész akkor...

- Ne aggódj ez miatt. - szakította félbe Jimin a másikat, majd biztatóan rámosolygott.

- Tudod, - kezdett neki a mondandójának Minho, miközben a szobában lévő íróasztaltól elhúzta a gurulós széket és leült Jimin mellé. - Nem hittem volna, hogy egyszer lesz valaki aki ennyire fontos lesz Jungkooknak. Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor megláttalak vele.

- Hidd el, nálad jobban már csak én nem hittem volna, hogy ez valaha is megtörténik.