A láthatatlan bilincsek foglya (One Piece FF)

4. Fejezet

Helló kedves olvasóim! Meghoztam a negyedik fejezetet, ezúttal 1121 szó. Jó olvasást!

Marco egy ideje már nem tudta követni a napok múlását. Néha kapott vizet és magokat, de úgy tűnt, hogy nem tudják, ki ő. Ez legalább szerencsés volt.

Úgy gondolta, hogy valamiféle kincstárban lehet, de ablakok nem voltak. A Tenryubitot azóta nem látta.

Gondolatai visszafordultak Oyajihoz és a többiekhez. Nem sérültek meg? Megcsinálják a papírmunkát rendesen? Na jó, tudta, hogy nem. Viszont remélte, hogy Ace nem rohant Te... az áruló után. Talán Sabo időben visszaért, és jól kiosztotta. Thatch él? Jól van? Most biztosan azt mondaná, hogy tényleg egy anyatyúk, mert még akkor is rájuk gondol, mikor saját maga van veszélyben. És Oyaji...

Gyorsan feleszmélt, mikor megérzett két közeledő jelenlétet. Az egyik hatalmas volt, legalább olyan erős, mint Saboé, mikor dühös, de Marco úgy érezte, hogy elrejti a valódi erejét. A másik egy átlagos ember jelenléte volt. Az utóbbi ment elől.

Végül kinyitották az ajtót, majd Marco rögtön felismerte azt a Tenryubitot, amelyik idehozta. Sajnos nem volt annál több ereje, hogy összegömbölyödött állapotában felemelte a fejét, hogy... Nos. Nem sok mindent tudna csinálni a Tenryubito ellen kairouseki bilinccsel, életveszélyes sebbel és legfőképp egy kalitkában.

A második személy egy... lány volt. De még milyen! Nagy, barna szemei voltak, és fekete haja, bár szokatlanul az alsó harmada fehér volt. Az tenger karcsú alakkal áldotta meg, egyszerűen gyönyörű volt. Marco csak egyszer látta Boa Hancockot, de most biztos volt benne, hogy ez a lány sokkal szebb nála. Ráadásul az a ruha...

Nem. Elég. Térj észhez, Marco! Már lemaradtál a beszélgetés feléről! Fenébe.

- ...milyen szép? Sabaodyn találtam másfél hónapja. Pazarlásnak éreztem otthagyni, és eszembe jutott, hogy neked tökéletes ajándék lenne! Tetszik?

Másfél hónap? Annyi ideje estem a tengerbe? Ez... nem jó. Nagyon nem.

- Igen. - a lány elmosolyodott, de... Valahogy nem tűnt igazinak. Viszont Marco észrevette, hogy közben aggódva rápillantott. - Nagyon tetszik. Köszönöm az ajándékot.

- Rendben van! Akkor estére a szobádba vitetem, még azelőtt, hogy visszaérnél. Úgy terveztem, hogy sétálhatnánk a kertben, együtt töltjük az időt. Vacsora után majd jobban is megnézheted.

Állj. Mi? Ajándék? A lánynak? Nem! Ember vagyok, nem madár! Haza kell mennem Oyajihoz és mindenkihez!

- Köszönöm, Varius - sama. Biztosan gyönyörű virágok nyílnak most.

- Igen! Teázhatunk egyet a pavilonban is. Induljunk! - a Tenryubito elindult, de a lány még hátra fordult, szemük találkozott. Aggodalmat, talán gyanút látott benne... Gyanú? Majd követte... Variust. Úgy emlékezett, hogy ez a neve.

Ajándék leszek valakinek, aki valószínűleg nem Égi Sárkány, de nem egyszerű ember. Nem hiszem, hogy tengerész lenne... Az erejéből ítélve legalább aladmirális rangú lehetne, de nem ismerem őt. Ha az lenne, tudnám. Akkor talán a világkormány egy közvetlen beosztottja? Talán a Cipher Pol része... Ah. Mindegy. Bármi történjék is, nem jöhet rá, hogy nem csak egy madár vagyok.

Valamennyi idővel később, valószínűleg este, jött egy őr, aki megfogta a ketrecet, és elindult vele a végtelen folyosókon. Most nem rendes főnix méretében volt, csak kicsit volt nagyobb egy sirálynál, a tollai pedig nem lángoltak. Így hatna rá a kairouseki, ha főnix alakjában bilincselik le vele? Érdekes...

Amíg ezen gondolkodott, elértek egy díszesebb ajtó elé, mint a többi. Előtte két őr is állt. Akkor ez volt a lány szobája.

Miután a katona bevitte a lakosztályba, letette egy asztalra, majd otthagyta. Legalább itt voltak ablakok. Már nem látta a napot... Nem tudta. Lehetett pár nap, de akár hónapok is. A tudatlanság megijesztette, gondolatai minduntalan a legrosszabb lehetőségekhez kanyarodtak vissza.

Addig, míg meg nem látott az ágyon egy igazság kanjival díszített köpenyt.

Ez...! Ez csak a kapitányok, vagy az annál feljebb lévők egyenruhájába tartozik a tengerészetben. Akkor mégis az öreg Sengoku egy embere? De a díszítés a köpeny vállán... Altengernagy?!

Az ilyen köpenyeken a váll díszítése különbözött, így meg lehetett állapítani róluk a rangot. Mégis, Marco biztosan tudta, hogy Haruta információi között nem szerepel a lány. Pedig az információs hálózatuk feje volt! Talán ehhez annak a Tenryubitonak volt köze? Lenne értelme, de... Azt megértette, hogy a kinézete miatt tetszett annak a Variusnak. Nem fogja szentnek hívni. Viszont miért nem tette egyszerűen rabszolgává? Valami hiányzott... remélhetőleg rá fog majd jönni.

Elmélkedését az ajtó nyílása szakította meg, és meglátta a lányt, ahogy belépett, miután az őrök meghajoltak előtte. Tényleg meg kéne tudnia a nevét. Szóval a lány belépett, majd kivett az ágyon lévő táskából egy egyszerű kék rövidnadrágot és egy fekete rövid ujjú felsőt, utána a fürdőszobába ment. Legalábbis Marco úgy gondolta, hogy fürdőszoba. Pár perccel később visszajött, a díszes ruhát pedig ledobta egy fotelra, majd lehuppant az ágyra és fáradtan sóhajtott. Ezután nézett a kalitkára.

- Helló, Tori - san, örülök, hogy rendesen is találkoztunk. Úgy gondolom, hogy zoan képességed van, de nem tudom, hogy ki vagy. Sajnálom, hogy ide kerültél... Egyelőre még ott kell maradnod a kalitkában. Holnap amint tudok, elmegyek innen, a parancsnokságom alatt lévő bázisra. Ott ki foglak engedni, és az orvosom meggyógyítja a sebed, aztán szabadon elengedlek. Rendben van?

Marco... nem szégyellte, egyszerűen csak lefagyott. Mégis ki számított volna erre egy altengernagytól, aki egy Tenryubitoval barátkozik és nem csúszik előtte a padlón? Mi több, mintha az a Varius szerelmes lett volna belé. Egyelőre csak lassan bólintott. Rossz volt, hogy a másik tudta, hogy egy zoan, de szerencsére ilyen alakban nem ismerhette fel. Viszont... ha leszedik a tengerkövet, meg fogják látni a lángját. Akkor vége a játéknak. Még soha nem próbálta visszafogni őket, nem mindha szükség lett volna rá, de most ezen fog múlni minden. Ebben a nyomorúságos formában képes maradni, vagy elbukik. Marco pedig haza fog menni. Bármi áron. Még ha egy tengerészeti bázisról is volt szó. Így a válasz egyértelmű volt.

- Rendben! - a lány egy pici, de igazi mosolyt villantott rá. Csak egy pillanatig tartott, de gyönyörű volt. Hasonlított a nap ragyogásához. Állj. Mi? - Igaz is, illene bemutatkoznom. A nevem Luffy! Monkey D. Luffy! Örülök, hogy találkozunk, Tori - san.

Monkey D. Luffy? A neve, legalábbis az első fele nagyon ismerős, de nem jut az eszembe. Mintha a nyelvem hegyén lenne, de mindig eltűnik, mikor ki akarnám mondani. Hülye tengerkő, lelassítja az agyam. Hm... Ah, mindegy. Ha fontos, majd eszembe jut. Illetve Tori - san? Ez... Aranyos. Mármint... Elég.

A lány - Luffy - közben lefeküdt az ágyra, a köpenyt ledobta a földre, majd összegömbölyödött a takaró alatt. Pár perc múlva el is aludt. Marco egy ideig figyelte, majd ő is lehunyta a szemét. Nos, rosszabb is lehetne.

Pár órával később Marco arra ébredt, hogy Luffy nyöszörög, és forgolódik, miközben minél kisebbre akar összehúzódni. Marco egy ideig figyelte, aztán nem tudta, hogy milyen indítékból, de sutba dobta megmaradt büszkeségét, és halkan énekelni kezdett. A főnixgyümölcs egyik mellékhatása a szép hang, bármilyen alakban is volt. Nos, kivételesen jól jött. Ezt testvérei soha nem tudhatják meg. Élete végéig felemlegetnék.

Luffy gyorsan megnyugodott, ellazult a megnyugtató dallamoktól. Körülbelül fél órával később Marco elhallgatott, majd visszaaludt. Aznap éjszaka már egyikük sem látta meg az éjszaka rémeit.