A láthatatlan bilincsek foglya (One Piece FF)

5. Fejezet

Sziasztok! Itt is van a következő fejezet, ezúttal 1068 szó. Jó olvasást!

Gyere velem, Luffy! Az a két hülye elment, de nem hagyom, hogy az utolsó unokám is kalóz legyen!

Te vagy Monkey D. Luffy? A Gorosei látni akar. Most azonnal.

Monkey D. Luffy! Ha azt akarod, hogy ne tegyünk semmit, követned kell a parancsainkat! Az erőd a miénk! Te is a miénk vagy! Engedelmeskedj! Ha nem...

Az emlékek ezen a helyen voltak a legrosszabbak. Az itt töltött éjszakák mindig ijesztőbbek voltak a többinél. Ezért volt furcsa, hogy aznap reggel Luffy kipihenten és jókedvűen ébredt. A madár (ember?) még aludt a kalitkában, de ez nem volt olyan meglepő. Végülis csak reggel hét körül járt az idő, a nap állásából ítélve.

Luffy visszadőlt az ágyra, majd mélyen sóhajtott. Saint Varius egyre furcsább volt. Folyamatosan azt emlegette, hogy egy év múlva lesz valami, mikor mondta, hogy nem akar itt maradni. Valahogy... vészjósló volt. A madár jelenléte viszont valamiért megnyugtatta. Talán ezért nem voltak rélálmai? Lehetséges. Tori - sannak gyönyörű aurája volt.

Egyelőre csak lehunyta a szemét, nem akart ezeken a dolgokon gondolkodni.

~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~

Mikor Marco felébredt, Luffy még aludt. Nagyon aranyos volt így. Az egyik keze a párnán feküdt a feje mellett, a másik eltűnt a takaró alatt. Az arca teljesen ki volt simulva, semmilyen súly nem nehezedett rá.

Eszébe jutott a tegnap este, és nagyon hálás volt, hogy most főnix... vagy valami olyasmi alakjában van. Biztos volt benne, hogyha emberi alakjában lenne, az arca versenyezhetett volna egy paradicsommal.

Aztán a tegnap mondottakat kezdte elemezni. Luffynak volt egy bázisa, azt irányította, mint aladmirális. Viszont nem hallott még ilyenről, valószínűleg ez is el volt titkolva, mint a lány létezése.

Azt ígérte, hogy valamilyen orvos meggyógyítja, aztán elengedik. Valószínűleg a kairouseki leszedésével kezdik... Gyorsan ki kellett találnia, hogy miként maradjon ebben az alakban. Nehéz lenne megmagyarázni a kék lángokat.

Ezután Marco leállította a gondolatait és Luffy arcára nézett. Egyőre nem tehetett semmit. Aztán a lány békés arcának varázsa magával ragadta.

~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~

Kicsivel nyolc előtt Luffy arra ébredt, hogy Tori - san az arcát nézi, de mikor a madár észrevette, hogy a lány rajtakapta, gyorsan tollászkodni kezdett. Luffy kuncogott, aztán kivett a szekrényből egy egyszerűbb, de még mindig túl sokat mutató ruhát.

Miután átöltözött a fürdőszobában, a kalitkához fordult.

- Tori - san, nekem most Saint Variussal kell reggeliznem, utána amint tudunk indulunk, hogy minél előbb utolérjem a legénységem. - a madár kérdő pillantására elmosolyodott, aztán tovább beszélt. - Akik velem jöttek, jelenleg Sabaodyn készülnek az indulásra. Két napja kezdte el...egy barátom beburkolni a hajót. Mire odaérünk indulhatunk is. Hamarosan jövök, Tori - san!

Egyszerűen kiment. Elment, miután ilyen... hihetetlenül furcsa dolgokat mondott! Bár ebből a rövid beszélgetésből, ha lehet annak nevezni, sok információt megtudott.

Elsőnek, Luffy bázisa az Újvilágban volt. Másodszor, a Gyojin - sziget irányából jöttek, valószínűleg sokszor jártak már ott. Miért nem tudott erről? A Fehérbajusz kalózok már régóta védelmükbe vették a szigetet, de semmi olyanról nem hallottak, hogy tengerészek jártak ott. Ez azt jelentette, hogy Neptun és az egész ország valamiért titkolja. Megint itt volt a kérdés. Mégis ki volt Luffy?

Pár órával később, miután Marco már elcsipegette a magokat, amiket Luffytól kapott távozása előtt, megérezte a lány jelenlétét közeledni a folyosón. Nem tudta összetéveszteni semmivel, még akkor se, ha nem tudta megkülönböztetni az egyes jelenléteket egymástól, csak az erő szintjét tudta körülbelül megmondani. Eleve kevés embernek volt ekkora hatalma mint Luffynak, még ritkábbak voltak, akik képesek voltak elrejteni jelenlétük nagyságát. Marco biztos volt benne, hogy Luffyn kívűl egy ilyen ember sem volt Mariejoan. Ezért tudta megmondani.

Ahogy sejtette, Luffy be is lépett az ajtón ideges arccal, majd átöltözött. Ezután odalépett a kalitkához.

- Tori - san, mindjárt indulunk. Összepakolom a holmim és mehetünk.

Marco bólintott, aztán figyelte, ahogy a lány azt a néhány dolgot amit hozott egy kicsi táskába rakta, aztán a kalitkát is felemelte.

- Indulhatunk? - mosolygott a madárra, majd elindult a folyosón, mögötte két őrrel.

Mikor pár perccel később kiértek a hatalmas kastélyból, Marco nem tudta visszafogni a boldog trillát, ami kiszökött a csőréből. Luffy kedvesen rámosolygott, aztán az arca újra olyan lett, mint egy szobor. A kalóz először nem értette, de aztán meghallotta a suttogásokat, amire csak fejlettebb érzékei miatt volt képes. Biztos volt benne, hogy a lány is hallja őket.

- Apám, Angel már el is megy? Miért akar lemenni a büdös emberek közé?

- Milyen gyönyörű ma is! Csak a mi, az istenek népe érdemli meg, hogy ránézzünk! A koszos emberek nem érdemesek erre a szépségre!

- Ha Saint Varius nem őrizné ennyire, már rég rabszolgámmá tettem volna!

Marco alig bírta már hallgatni, de a lányon látszott, hogy csak el akar innen menekülni. Milyen sokszor kellett idejönnie? Mindig ez történt? Tudta a választ, de nem akart gondolni rá.

Tíz perccel később elérték a Red Line szélét, ahol Varius várta őket, vagyis Luffyt, hogy elköszönjön.

- Angel! Ha szeretnéd, még dönthetsz úgy, hogy örökre itt maradsz!

- Köszönöm, Varius - sama, de a legénységem már vár rám.

- Kár. Azt is hallottam, hogy most sem fogadtad el a hajót, amit előkészítettem a Red Line újvilági oldalán.

- Nem, de mint mindig, most is hálás vagyok érte, de megszoktuk, hogy a Gyojin - sziget felé hajózunk.

- Hm. Csak halak. Nos, mindegy. Mint mondtam, két hónap múlva, mikor esedékes lenne a következő látogatásod én nem leszek itt, szóval úgy egyeztünk meg Sengokuval, hogy egész héten Marinefordban maradsz.

- Rendben. - Marco nem hitte el, amit hallott. Luffynak kéthavonta el kellett jönnie erre az undorító helyre? Egy hét... Akkor öt nap a Tengerészet Főhadiszállásán? Miért tartották ennyire megfigyelés alatt, ha saját bázisa volt? Érthetetlen. - Varius - sama, ha megengeded elindulok.

- Mehetsz! Majd találkozunk. - lépett közelebb Luffyhoz, és végigsimított a karján. A lány összerezzent a mozdulattól, majd hátralépett, mikor a Tenryubito elengedte.

- Igen. - ezzel Luffy leugrodt a felhők irányába.

Mi az ördög?! Még élni akarok, és visszamenni Oyajihoz és mindenkihez! Nem akarok meghalni!

Amit Marco kiabálásnak szánt, rikoltozásként hallattszott, de mintha Luffy megértette volna.

- Nyugalom, Tori - san! Nem halunk meg. Csak így gyorsabb volt. Geppou! - a lány rúgott egyet a levegőbe, és nem zuhantak tovább. Marco is megnyugodott, de közben elkezdte tisztelni Luffyt. Ez egy nagyon nehéz technika volt, csak a tengerészet erősebb tagjai tudták elsajátítani, ők is évek alatt. - Látod? Tegnapelőtt előreküldtem a legénységem a hajóval Sabaodyra, így a burkolással már végeztek. Ha felvonóval, illetve gyalog mentem volna, az út órákig tartana! Így csak harminc - negyven perc.

Marco sóhajtott, aztán lenézett a közeledő lombkoronákra. Aztán Luffy irányt váltott, és elindult az egyik felé. Milyen őrült kalandba keveredett megint? Bár arra nagyon kíváncsi volt, hogy miként fogadják a tengerészeket a Gyojin - szigeten.