A szabadság képlete

3 𝒞𝒽𝒶𝓅𝒾𝓉𝓇𝑒

Mikor megszólalt a sziréna mindenki ijedten nézett körbe. Ugyanis senki sem értette, hogy mégis mit takar a ,,túlélő'' szó. Mindenki rémült volt, azonnal kiszakadtak a bájcsevejes burkukból.

-Figyelem! Figyeljetek légyszíves!-másztam le az ágyról, majd szólaltam meg angolul.-Ez egy próba lesz, amiben fel...

-Mégis minek kell rád hallgatnunk?-szólt közbe az egyik csaj.-Mit parancsolgatsz te itt?

-Hhah..Nyugodtan kimehetsz, hogy aztán jól lepuffantsanak, mert kicsit nagy volt a szád. Sajnálom, de ez most nem rólad, nem is rólam szól. Hanem mindannyiunkról. Ha még nem lett volna világos, ez itt nem egy átlagos tábor.-pillantok körbe a lányokon, majd Iris is mellém áll.

-Ez itt egy auschwitzi haláltábor.-szól közbe valaki, mire bólintok.

-Pontosan. Ezért mindenki legyen óvatos, és mutassa meg a legerősebb oldalát. Ugyanis most felmérnek minket, és ez alapján osztanak be minket. Tehát erősnek kell maradnunk, mert fiatal lányok vagyunk. És valljuk be, jelenleg azt csinálnak velünk, amit csak akarnak.-jelentem ki, mire csend fogad.

-Szóval mindannyiunk nevében kérlek titeket, hogy vigyázzatok magatokra. Tegyétek félre a gőgösségeteket, és segítsetek egymásnak. Mi, lányok tartsunk össze.-fejezi be végül Iris.

Néhány lány meg is ölelt minket, valakik pedig megköszönték, hogy lelket öntöttünk beléjük. Majd mind kiindultunk a barakkból. Sok fajta arcot láttam már, de most mind egyforma volt. Minden lány hatalmas erővel ment ki, mivel ők eldöntötték, hogy harcolni fognak. Én pedig megkönnyebbülve karoltam Irisbe, hogy együtt nézzünk szembe ezzel. Tartsunk össze...
Mikor kiértünk, láttam ahogyan a szomszéd barakkokból is egyfelé indulnak ki, így mi is arra vettük az irányt.

-Nos ez igen egyszerű. Két részre oszlik, azaz van egy akadálypálya része meg egy tehetség része. Az elsővel kezdjük.-hangzott a távolban újból az a vészt jósló hang, mint az elején. Azaz Roberto Duval, akit még mindig nem láttam. Viszont nem is akarom..

-Most mégis merre? Merre van az akadálypálya?-forgolódik Iris, ugyanis útmutatást nem kaptunk hozzá. Viszont hamar kiderült, hogy merre.

-És aki szoknyában van?-kérdezte meg valaki elöl. Jaj, most ezt miért kellett?

-Nos, azok jöjjenek velem, adunk nektek nadrágot.-mondta egy női hang, akit megpillantottam a tömegen át. Ott állt elöl a többi őr mellett. Kosztümnadrágot viselt, tű egyenes szőke haja volt, méregzöld szemekkel. Életemben nem láttam még ilyen ijesztő nőt.

-Nem szabad hagynunk, hogy vele menjenek, onnan ugyanis nem jönnek vissza.-fordulok Iris felé, majd a többi lánynak is próbálom elmagyarázni.
Előre nyomakodom a tömegben, és mindenkinek folyamatosan hajtogatom. Mégis hiába. Ugyanis látom, ahogyan minimum 20-30 lány megindul a nő után. Istenem, miért ilyen jóhiszeműek? Őket már nem hiszem, hogy viszont látnánk...

-A többieknek pedig hajrá! Jaj, és hoppá, elfelejtettem mondani, hogy előtte szortírozás.-hangzik el újból az ijesztő hang, kacaj kíséretében. Szortírozás....Basszus..

-Most a lehető legmunkaképesebb nőnek kell mutatnom magamat, ugye?-kérdezi Iris, miután megindul a tömeg.

-Igen, ne hagyd, hogy ezek a férgek eltiporjanak.-nézek rá bíztatóan.

Ahogyan közeledtünk valamihez, egyre csak ezt hallottuk: jobbra, jobbra, jobbra, balra, jobbra, balra, balra.... És halvány lila gőzünk sem volt róla, hogy melyik jelenti az életet. Míg nem mi kerültünk oda. Szemben álltunk az ijesztő nővel, viszont a szemébe semmiképpen nem néztem.