A szabadság képlete

5 𝒞𝒽𝒶𝓅𝒾𝓉𝓇𝑒

A napok hamar teltek a táborban. Mivel mindenki hozzá szokott ehhez az élethez. Röviden össze foglalva tehát:

Reggel, munka előtt, körülbelül 5 órakor, kaptunk kaját. Ami valami leves szerű izé volt. Nem szoktam sűrűn enni belőle, csak ha nagyon ki voltam. Kenyeret egész jó minőségben kaptunk. Bár az elmúlt napokban nem mindig kaptunk... Ennek majd kifejtem az esetleges okát..
Utána én minden nap máshová voltam beosztva. Volt, hogy a raktárat felügyeltem, vagy a gyárat, esetleg az építéseket. Bukowski mindenhová elkísért, bár éles fegyvert még nem kaptam.
Utána volt ebéd. Ami rohadt hús szokott lenni, és kenyér, esetleg hozzá egy kis vaj. Viszont az utóbbi nagyon ritkán. A húshoz sem szívesen nyúltam, csak ha utána is kellett dolgoznom. Akkorra kellett a plusz erő..
Vizet általában külön nem kaptunk. Volt egy-két alkalom, amikor Bukowski a nagy hőség miatt megkínált vízzel. Viszont nem sűrűn fordult elő.
Ha nem volt utána munkám, akkor általában a fiúkkal beszélgettem a barakkban. Nem igazán akartam nyílt terepen lenni, így nem mentem ki.
Szasza nagyon rendes fiú. Mindig mesél nekem valamiről, hogy egy kicsit megfeledkezzek erről az egészről...
Márk megismert egy másik katonát, Louist. Nagyon jól kijönnek, talán kicsit jobban is... :)
Fürdésre egyántalán nincs lehetőség, így szerintem már eléggé bűzlök. A wc-zés is korlátozott. De legalább van kialakítva erre egy helység, és nem kell vödörbe..
Az alvás pedig kezd egyre rosszabb lenni. Mivel folyton rajtam van a stressz, hogy mikor rontanak ránk, nem igazán tudok álomba szenderülni...

A kenyérhez vissza térve, elvileg problémák vannak azzal, hogy a szülők nem kapnak hírt rólunk. Ezért pedig minket büntetnek a még kevesebb kajával. Szóval egész jól áll a szénánk...

-Ohh, a francba.-mondom, miután felkeltem az ágyból.

-Mi a baj?-kérdezi az alattam alvó Szasza. Mármint nem rosszra gondolni, csak ő az alsó ágyra költözött.

-Semmi, csak ahh.-ülök le mellé, miközben álmosan dörzsölöm a szemeimet.-Csak most kellett volna megjönnie, de a borzalmas táplálkozás miatt nem jött meg rendesen. Ami azt jelenti, hogy egyre rosszabbodik a helyzet.-sóhajtom. Mivel minden nap alá kell írnom a munka papírt, azon mindig rajta van a dátum. Szóval már május közepén járunk...

-Figyelj, úgy hallottam, hogy ma szabadnapunk lesz, mert a felső rétegű őrök tárgyalni mennek az irodába. Szóval ma a nagy részünk itt marad a barakkban. Viszont minden esetre menjünk el a kórházhoz.-mondja, mire bólintok. Biztosnak kell lennünk a dolgokban, ugyanis itt egy apró hiba is a végét jelentheti.

Mivel most nem jött kaja, gondoltuk, hogy irány dolgozni. Tehát a többi katonával együtt, mi is elindultunk, hogy végezzük a saját munkánkat. Körbe pillantgattam, mint ahogy minden reggel szoktam. Most viszont minden más volt. Senki sem állt a szokott területen a létszámláláshoz. Nem voltak a barakkoknál sem beszélgető csoportok. Vagy idegesen járkáló kápók. Sehol senki. Ami már alapból nem jelentett jót... De még menyire, hogy nem. Nem volt érezhető a füst szag, talán a hátsó krematóriumok is leálltak. Sötét felhők gyülekeztek a tábor felett, a messzi fák pedig még ijesztőbbnek tűnnek.
Szaszába karoltam, míg egyre eluralkodott rajtam a félelem. Vajon tényleg tárgyalni fognak? Vajon anyukék mit csinálnak otthon, így, hogy nem tudnak rólam semmit? Vajon ők is felháborodottak? Vajon hozzánk mikor ér el a háború?

-Ma nincs dolgotok! Irány a barakkotok, és maradjatok is ott! Nagyon zabosak ma!-utasított minket Helena, aki a mindig utasít minket a feladatunkra. Így 4-en, újból megtettük a távot, majd vissza tértünk a ,,házunkba'' korgó gyomorral.

Vajon mi lehet otthon? Vajon anyuék jól vannak? Vajon féltenek engem?

-Flo..-jelenik meg az ágyamon Szasza.-Ugye beszélni szerettem volna veled.-ül le mellém.