A szabadság képlete

22 𝒞𝒽𝒶𝓅𝒾𝓉𝓇𝑒

Két héttel később kimennek a levelek. 

,,Sajnálattal közöljük, de gyermeke sajnálatos módon meghalt. A táborban szörnyű betegség pusztított. Mindent megpróbáltunk, hogy megmentsük, de sikertelenül. Fogadja részvétünket!''

-Fo, mikor mehetek haza?-kérdezi tőlem Sara. A kislányra pillantok, akinek a szeme még mindig reménnyel van tele. Elintézem, hogy megtarthassa azt a gyönyörű haját. Nem fogják megfosztani tőle.

-Nem tudom csillagom, nem tudom.-simogatom a buksiját, ő pedig elalszik a karomban. Bárcsak tudnám...

Elhatározom, hogyha kijutok innen, felkeresem az összes meghalt gyerek szüleit. Elmondom nekik, hogy mennyire bátrak voltak, mennyire okosak... És hogy mennyi mindent érhettek volna még el az életben. Vajon azt is elkéne mondanom, hogy az én hibám? Talán akkor engem hibáztatnának, nem pedig magukat, amiért ide küldték őket? 
Anyám jut eszembe. Anya mindentől megakart védeni. Utáltam amikor olyan aggodalmas volt, mindenre figyelmeztetett, de már tudom, hogy az én érdekemben tette. Istenem anya had lássalak még egyszer utoljára! 

Picit arréb fektetem Sarat Ben mellé, én pedig felkelek. A kis asztalhoz lépek, felkattintom a lámpát és másolni kezdek.
Iris nemrég egy újabb köteg papírt hozott el az irodából, amikből ki kell szűrnöm az infókat. Hamarosan vissza kell vinnie, nehogy feltűnjön. 

Amióta a gyerekek nincsenek, nem dolgozom. Képtelen vagyok kitenni a lábamat a házból. Még enni is alig tudok. Folyton Saraval és Bennel vagyok, akik titokban vannak itt, mivel Laris tudása szerint ők is.. ők is elmentek...
Önzőség a részemről, tudom. De egyszerűen nem megy. Nem tudok újból kilépni oda. Szembesülni azzal, hogy mennyi élet szűnik meg. 

Duval rögeszméje, hogy a tinédzserek elfajzottak és egy jobb generációt kell létre hozni. Úgy gondolja, mi már velejéig rossz emberek vagyunk és csak elpusztítjuk a világot. Ezt pedig genetikai öröklődéssel tovább adjuk gyermekeinknek. De vajon tudja, hogy ő pontosan ezt teszi velünk? Kiirt minket...

A tábor jelenlegi létszáma: 400 000 (hamarosan szelektálás következik, kell a hely az új embereknek)
Halottak: 400 121 (Máris több a halott, mint az élő)

Szökés:
Pontosan december 13-án Ben és Sara elhagyja a tábort. Mivel a kapunál hatalmas nyüzsgés lesz a transzportok miatt, ezért a tábor hátsó részénél szöknek ki. Mark szerzett egy hatalmas drótvágót. A tábortól legtávolabb eső kerítésrésznél nem működik az áram. A kábelt megtörték, és mivel odáig senki nem bír elmenni (értem ezalatt a nagyon vékony, fáradt foglyokat) nem is vették észre. Ott kivágunk egy megfelelő nagyságú lyukat, ahol kiférnek. Onnan pedig északnak mennek egy darabig, hogy messze kerüljenek a tábortól. Majd eltérnek a tengertől és beérnek a városba. Onnan pedig Benre van bízva.

Az elmúlt két hétben bebizonyította, hogy milyen fából faragták. Még elszántabb, mint valaha. Féltem, hogy valami balul sül el, de én is tudom, hogy ez a legjobb megoldás. Nem tudom még meddig rejtegethetjük itt őket. Muszáj elmenniük. És csak bízni tudok benne, hogy sikeres lesz..

-Florence!-ront be Iris lihegve, mire lepisszegem, hogy halkabban.-Gyere gyorsan!-int, de én nem mozdulok. Nem megy.. Ő is észre veszi, és inkább bejön hozzám.

-Mi a baj?-kérdezem aggódva, automatikusan felkészülve a legrosszabbra.

-Félek, hogy megneszeltek valamit a mozgalomról.-suttogja, mire holt sápadt leszek. Csak ezt ne!-Hallottam, hogy az irodában valami olyasmiről beszélnek, hogy ki akarják végezni az ellenállókat. Neveket is soroltak fel, de egyik sem volt ismerős. Arról biztosan tudnak, hogy ellenállás van a táborban. Megtorlás lehet.-vázolja fel én pedig azonnal tervezgetni kezdek.