A szabadság képlete

4 𝒞𝒽𝒶𝓅𝒾𝓉𝓇𝑒

-Gyerünk, gyerünk irány dolgozni!-hangzott a barakkban, mire mindenki fészkelődni kezdett. Máris dolgozni kell?

-Héj.-hangzott felettem , mire azonnal kinyitottam a szememet. A már ismerőssé vált barna szempárral találtam szembe magamat.-Figyelj, azt hiszem tudom miért téged választott ki Duval erre a melóra.-mondja, mire felülök.-Mert te már az első napon különlegesnek tűntél. Amikor segítettél annak a lánynak, akkor is ő volt ott. Meg amikor végig nézett benneteket. Ruha nélkül, szinte ki tűntél a többi lány közül. Látszott rajtad, hogy nagyon is foglalkozol magaddal, és hogy hihetetlenül szép vagy.

A szavaiba bele pirultam. Csak egy pillanatra ugyan, de elfelejtettem, hogy mi történt tegnap. Még soha senki sem látott úgy. Mégis ahogyan ez a fiú már akkor rám nézett.. Nagyon ciki lenne, ha itt, a halál torkában lennék szerelmes?

-Úgyhogy nagyon vigyázz! Nem hiszem, hogy csak erre a posztra választott ki téged. Nem fog békén hagyni, ahogyan senkit sem..-mondja.

-Ezt hogy érted?-kérdezem, de választ végül nem kaptam. Ugyanis a fiú sietős léptekkel elment. Így hát én is össze kaptam magamat, és a szememmel Márkot kerestem. Ő viszont már szintén nem volt a láthatáron.
Míg a kórházhoz sétáltam, láttam, hogy a többieknek most van létszámellenőrzés. Szinte még csak a nap sem jött fel igazán, ők máris itt állnak. Miközben végig néztem a fejeken, próbáltam megjegyezni őket. Mind ugyanolyan ruhában voltak. A lányok brutálisan rövid, fekete szoknyában és egy rájuk hatalmas, fekete pólóban. A fiúk egy bő fekete nadrágban és fehér pólóban. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ennek mégis mi értelme van. Sugárzik erről a helyről, hogy egy kínzó kamra. Akkor mégis miért bánnak így velünk? Miközben a lányokat néztem beugrott Iris! Így hát még sietősebbre vettem a lépteimet. Ha majd fel veszem a dolgaimat, (amikkel igazolhatom, hogy őr vagyok) talán meglátom Irist az ellenőrzésen. Jah, gondoltam én...

-Üdv, Floren, vagyis.-mondanám a nevemet, de úgyis feleslegesen. Szóval végül csak a karomat mutattam meg, mire a lány bólintott.

-Bukowski!-kiáltott a lány, mire szinte azonnal megjelent mögötte egy fiú.-Kísérd el őt a raktárhoz is. Viszont előtte még itt írd alá, hogy felvetted a munkát.-nyújtja elém a tollat és papírt. Miután pedig ezzel megvoltam, intett a fiú, hogy menjek utána.

-Nos, örülök, hogy együtt dolgozhatunk.-mondja a fiú, miközben a folyosón haladunk. Neki más ruhája van. Egyszerű embernek van öltözve, viszont övcsatjába egy kézi fegyver van.

-Együtt?-kérdezem vissza. Együtt?

-Nos igen. Amíg Duval nem száz százalékos a megbízhatóságában, addig én is elkísérem önt a munkahelyére. Itt is vagyunk.-mondja, majd benyit egy szobába, ami tele van fegyverekkel.-Egyenlőre ez a magáé.-nyújt át egyet, amiből viszont hiányzik a tár.

Végülis elraktam a fegyvert, majd újból követtem a fiút. Úgy tűnik nem fogom tudni megkeresni Irist...

Mondanám azt, hogy a munka nagyon unalmas, de egy idő után nem az. Ugyanis ma az egyik épülő barakott kellett felügyelni. Bukowski nyugodtan elment hűsölni, de persze közben engem bámult. Én pedig csak sétálgattam az üres fegyverrel a munkások között. Utáltam, hogy félelmet keltek bennük, de muszáj volt ezt tennem. Szerencsémre csak fiúk dolgoztak ott, akiknek azért elég jól ment a munka. Egymásnak adogatták a téglákat, valakik pedig felfalazták azt. Szerencsémre semmi zavargás nem tört ki, minden jól haladt. Amíg Bukowski nem közelített..

-Kislány, nekem most máshol kell lennem, szóval most itt hagylak. Látom elég jól megy nekik a munka, viszont csak okosan.-biccent egyet vigyorogva, majd eltűnik a barakkok között.