A szabadság képlete

18 𝒞𝒽𝒶𝓅𝒾𝓉𝓇𝑒

Az ősz már javában a nyomunkban járt. Féltünk a hidegtől, ami elkerülhetetlen volt. Tudtuk, hogy nem kap majd a többség meleg ruhákat, én valahogy szerezhetek azonban pár meleg ruhát. Már nagyban elkezdtem gyűjtögetni őket, Duval mostanában sokkal ellát. Úgy tűnik nem akarja, hogy a bábja megfázzon. Bár még nincsenek túl hidegek, lassan belépünk az októberbe. Nem tudni ez mit is jelent valójában számunkra, de azt igen, hogy csökken a szökhetési esély. Egyre gyengébbek, fáradtabbak leszünk, elveszítjük a normális tudatunkat. Még csak a közelébe sem érünk régi önmagunknak.
Ahogyan egyre jobban belesüppedünk ebbe az életbe, egyre jobban elnyel minket a hely. Már nem élnek az emlékeimben tisztán apám viccei, anyám nevetése, a régi életem. Egyre messzebb van, s nem tudom viszont látom e még. Túlságosan messze vannak, s félek, a halálom napján már nem fogok rájuk pontosan emlékezni. A barátaim sem hasonlítanak önmagukra. Lehet, hogy az élelem adagunk magasabb az átlagnál, jó munkánk van, és megfelelő szállásunk, de a halál mindenhol ott van.
Naponta szembesülünk azzal, hogy valaki maghal, lelövik, felakasztják... Mostanában egyre jobban nyilvánosságra hozzák a foglyok előtt is a halálozást. Eddig próbáltak minden iyen esetet titokban tartani, de kezd kicsúszni a kezükből az irányítás. kezd elszabadulni a pokol, ami eddig csak fújtogatott minket. Ez azonban egyet jelent. Könnyebb lesz megtudnom a mocskos titkaikat.

-Készen állsz?-igazítja meg a ruhámat Iris.

Egy szoknya van rajtam, amit nagyon nem érzek ismerősnek. Azt sem tudom mikor néztem ki utoljára így. Bőröm sápadt, beesett az arcom is, hajam ápolatlan és csomós. Hiába minden erőfeszítésem, azon nem tudok segíteni, hogy a lelkem mennyire megviselt. Ez pedig kihatással van az egész testemre. Már rég halottnak kéne lennem, én azonban még mindig itt vagyok. Még mindig próbálok túlélni Szasza nélkül.

-Nem, de ez van.-rántom meg a vállamat, majd halványan elmosolyodom.-Ma légy óvatos, dupla védelem van.-simítom meg a karját, mire bólint. Félek, hogyne félnék, de muszáj megtennem.

-Ki is ez a Laris ezredes?-kérdezi a lány kíváncsian.

-Nem tudok róla sokat én sem. Csak valami szövetséges lehet, aki felakarja mérni itt a helyzetet, hogy dobja e meg millákkal Duvalt. Mindent körbe akar járni, és persze kell egy csinos báb is hozzá.-mondom gúnnyal a hangomban.

Laris ezredes brutálisan gazdag, és valószínűleg ugyanaz a rögeszméje, mint Duvalnak. Ezért is lehetnek olyan jóban. Van egy közös, mocskos, gyilkolással járó céljuk, ami összefonja a sorsukat. Viszont ha rajtam múlik, sosem érik el ezt a célt. Gondoskodom róla, hogy a hadnagy nee támogassa a tábort. Belülről fogom elrohasztani ezt a helyet.

-Mennem kell.-mondom, majd puszit nyomok Iris arcára és elsietek.

Hosszú és keserű nap vár rám. Nem akarok újból jópofizni valami gyilkosnak. De azt hiszem kénytelen vagyok újból behódolni. Meg kell tennem Iris, Mark, Ben, Sara, Louis és az Ő biztonságáért.

De hamar rájöttem, hogy Szasza tud vigyázni magára.

-Ahh, és ő itt Florence. Egy nagyon bájos és rendkívül okos hölgy.-mutat be Duval szinte azonnal, mikor oda érek hozzájuk.

A bizonyos ezredes nem lehet valami öreg, de nem is túl fiatal. Olyan 40 év körüli lehet, vagy talán annyi nem. Tipikus katonai egyenruhát visel, borzalmasan sok kitüntetéssel. Ám nem is ő keltette fel igazán a figyelmemet, hanem a mellette álló fiú.

Szasza állt ott katonai egyenruhában. Haját rövidre nyírta, szemei fáradtak voltak. Bőre sápadt, arca nyúzott, testtartása görbe. A szemei azonban mindent elárultak. Borzalmasan megviselte őt az a kegyetlen munka. Ahogyan szemei rám tapadtak, szokásosan végig mért. És tudtam. Tudtam, hogy tudja. Tudja, hogy én voltam.