A szabadság képlete

10 𝒞𝒽𝒶𝓅𝒾𝓉𝓇𝑒

Két hónapja..
Két hónapja vagyunk itt..
Két kicseszett hónapja!
Nincs időm írni mindig, szóval csak összegezve az elmúlt történéseket:
-Szaszával nem beszéltem...
-Iris mostanában betegeskedik, félő, hogy beutalást kell nyernem neki a kórházba...
-Márk egyetlen menedéke Louis..
-Louis egyetlen menedéke Márk..
-Nincs erőm...

Mindannyiunk bőre alatt annyi fájdalom lakozik, hogy azt lehetetlenség feldolgozni. Nem tudom mi tévő legyek, hogyan segíthetnék. Folyton ott motoszkál az agyamban, hogy valamit cselekednem kell. De folyton kockáztatom az életemet, nem tudom meddig mehetek el. Már így is vékony jégen táncolok Duval-nál...

Ma viszont újból túl korán jelent meg nálunk Bukowski..

-Florence, gyere.-int, s nem bír a többiek szemébe nézni.

Sóhajtok, majd lehajtott fejjel kullogok ki. Érzem a hátamon a többiek pillantását, érzem... Mégis csak engedelmeskedem. Azonban most a fiú egy ismeretlen terepre vezet. Elsétálunk a gyár mellett, s egy hosszúkás épületet is elhagyunk. Majd egy emeletes ház előtt torpan meg.

-Bordály..-suttogja halkan, mire kidülled a szemem. Ennél jobb nem is lehetne..-Azonnal jobbra az első ajtó.

Én pedig teszem ahogy mondja. Mi mást tehetnék? Tűrnöm kellett, csak az erősek élik túl. Beugrik a rémült fiú arca, a lányé, akit Szasza lőtt le. Talán ők jobban jártak, mint mi. Ők megúszták ezt a kínzást... Kopogás nélkül nyitok be az ajtón.

-Szia kislány!-mosolyog rám a férfi. Undorodom tőle! Annyira hasonlít Duval-ra! Mégis tennem kell, amit mond. Nem akarok ellenkezni, bármennyire is szeretnék. Nem megy... Mert tudom, hogy nem a saját életemmel játszok, hanem a barátaiméval. Őket öli meg az a szörnyeteg, ha engedetlen vagyok. Pedig bárcsak inkább engem akarna megölni! Én azonban túl jó kísérleti alanynak minősültem...

-Igen uram?-kérdezem, remegve. Tudom mi következik és nagyon nincs ínyemre...

-Ma egy új szintre lépünk!-vigyorog rám, s az ágy elé ránt...

Még ellenkezni sem tudnék.. Erős kezei a fejemre tapadnak, s már ő irányít. Fulladozhatok én neki, haldokolhatok is. Neki csak az a lényeg, hogy ő élvezze. Undorodom... Magamtól és tőle egyaránt. Én teszem amit mond, ő pedig kényszerít.. Pokoli kör ez, amiből nem lehet menekülni..

Sajnálom anya, apa, egy kurva lett a lányotok..

-Ahh, úgy sajnálom. hogy az apám nem enged többet játszadozni veled!-cirógatja meg az arcomat miután végzett. Pofán verném, belé rúgnék, átkoznám, lelőném.. Ám mégis csak a túlélés lebeg a szemem előtt.

-Kérnék egy szivességet.-suttogom, mire felkapja a fejét.

-Ohh, és mi lenne az?-lihegi az arcomba.

-Az egyik fontos irodai alkalmazottat súlyos betegség terheli, kórházi ellátásra van szüksége.-mondom az ujjaimat tördelve..

Csend veszi körül az apró szobát. Félhomály uralkodik, s nem is igen érdekel most a környezetem.

-Mivel ilyen jó voltál, vedd úgy, hogy el van intézve!-simogatja a hajamat.-Ebéd után légy vele a kórház recepcióján, utána pedig elkísérlek zuhanyozni.

-Más is jöhet?-csillan fel a szemem az utolsó mondatra.

-Kislány, sok lesz ez a kívánság!-nevet fel ijesztően, mire össze rezzenek.-De megoldható, ha te is teszel érte..-suttogja.

Bármit értük..

Bármit..

-Mégis mit?-kérdezem kissé félve a választól.